Debrecen Város Mecénása díj adományozható a város gyarapodását, fejlődését szolgáló, ellenszolgáltatás nélküli, jelentős anyagi támogatás elismeréseként. A közgyűlés Debrecen Város Mecénása díjat adományozott Koskocsák Jánosnak, a Bauviv Kft. tulajdonos, ügyvezető igazgatójának és Kovács Istvánnak, az Egri Borozó Borbarát Bár Galéria tulajdonosának, vezetőjének
A város érdekében kifejtett jelentős tevékenység elismeréseként Pro Urbe kitüntető díj adományozható azon természetes és jogi személynek, közösségnek, aki, illetve amely éveken keresztül munkálkodott a helyi társadalom javára az emberi tevékenység bármely területén. A Közgyűlés Debrecen Város Pro Urbe Díját adományozta dr. Bartha Eleknek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettesének, Pappné Gyulai Katalinnak, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatójának, valamint Várhalmi Ilonának, a Debreceni Ady Endre Gimnázium intézményvezető-helyettesének, művészeti vezetőjének.
A Debrecen Város Díszpolgára kitüntető cím adományozásával a közgyűlés kifejezésre juttatja nagyrabecsülését azok iránt, akik a város és lakossága érdekében példamutatóan munkálkodtak. Ezzel ismeri el azok életművét, akik maradandót alkottak, és ezzel hozzájárultak Debrecen szellemi és anyagi gyarapodásához. E címmel tüntethető ki az a személy, aki a város nemzetközi hírnevét tovább erősítette. A képviselő testület az idén Debrecen Város Díszpolgára kitüntető címet adományozott Dezső Zsigmond tervezőmérnöknek és dr. Fekete Károlynak, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének.
Nemzeti ünnepünk és államalapító Szent István király napja, augusztus 20. alkalmából 2021. augusztus 20-án ünnepi közgyűlést tartott Debrecen képviselő-testülete. Az esemény keretében adta át Papp László polgármester az idei díszpolgári címeket, Pro Urbe és Mecénás díjakat.
Ezen elismerések adományozásának hagyományos alkalma a város napja, április 11., ebben az esztendőben azonban a járványhelyzet miatt ez az esemény akkor elmaradt.
Amint azt Papp László ünnepi beszédében többek közt elmondta: a Szent István-i mű tartóssága, államunk léte és ereje azt üzeni, hogy a magyar sikeres és tehetséges nemzet, amely siker sokak áldozatára, tehetségére, önfeláldozására épül. Nekünk, kései utódoknak pedig az a kötelességünk, hogy az elmúlt évezred tapasztalataira támaszkodva erős, a saját érdekeit hatékonyan képviselő, sikeres országot építsünk.
A szakmai képzés különböző területeire kiterjedő stratégiai együttműködési megállapodást kötött a német családi tulajdonban lévő Deufol Hungary Kft. és a Debreceni Szakképzési Centrum (DSzC), az erről szóló dokumentumot a város polgármesterének jelenlétében írták alá szerdán, a gyár területén.
Számos kulturális fesztivál lesz Debrecenben augusztusban. A település polgármestere csütörtökön azt mondta, hogy Debrecen az ország legjelentősebb fesztiválvárosa lesz az utolsó nyári hónapban.
A rendezvényeket beharangozó sajtótájékoztatón Papp László, a város kormánypárti polgármestere kiemelte a bor- és jazznapokat (augusztus 5-8.), amelyeken 61 jazzformáció és 286 magyar muzsikus lép fel.
Augusztus második felében lesz a virágkarnevál (augusztus 12-22.) a Nagyerdőben, míg a város legújabb programsorozatának, a Debreceni Ünnepi Játékoknak (augusztus 12-20.) a belváros ad otthont. Az utóbbit 30 millió forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága.
- Hajdú-Biharban is megkezdik szolgálatukat a Volánbusz új MAN Lion's City GL A23 típusú csuklós járművei: a 16 autóbuszt a térség országgyűlési képviselőinek jelenlétében kedden adták át Debrecenben.
- Átadták a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőkomplexum prémium zónáját, a csaknem 3,5 milliárd forintos beruházást a kormány a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban 1,5 milliárd forinttal támogatta. Bodó Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a város jeles eseményének nevezte az elkészült beruházás átadását, és azt mondta, a kormány figyelme az elmúlt másfél évben, a pandémia idején is kiterjedt Hajdúszoboszlóra
A gazdaság eredményes újraindításához, fenntartható növekedéséhez elengedhetetlen a hazai tulajdonú vállalkozások megerősítése; a helyi gazdaságfejlesztési törekvéseket a kormány számtalan eszközzel támogatja - jelentette ki csütörtökön a hat megyét magába foglaló észak-kelet-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna kormánybiztosa, az innovációs és technológiai miniszter Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján.
Palkovics László emlékeztetett rá, hogy a debreceni városvezetés a helyi kis- és középvállalkozói (kkv) szféra megerősítésére kkv-park létesítését határozta el a déli gazdasági övezetben, a térséget a kormány beruházási célterületté nyilvánította.
Közölte: Debrecent a kormány országhatáron túlmutató jelentőségű gazdasági, felsőoktatási, innovációs és kulturális központtá kívánja fejleszteni. Az elmúlt évtized második felében a Debrecenbe érkezett új beruházások összértéke meghaladja a 710 milliárd forintot, amivel több mint tízezer új munkahelyet teremtettek.
Mintegy 4,65 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a debreceni zsidónegyedet bemutató applikáció megvalósítására a Debreceni Zsidó Hitközség - jelentette be kedden a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
A Debrecen kulturális életében kifejtett példaértékű munkásságukért hárman vehették át pénteken a Debrecen Kultúrájáért Díjat, egy alkotónak posztumusz ítélték meg az elismerést, hét pályázó alkotói ösztöndíjat kapott.
Duffek Mihály, a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett, hogy a díjakat a hagyományok szerint a magyar kultúra napján, január 22-én adják át, idén a koronavírus-járvány miatt erre nem kerülhetett sor.
Debrecen Kultúrájáért Díjat kapott Bakó Endre újságíró, irodalomtörténész, a város szellemi életének egyik meghatározó alakja; Szabó János főiskolai tanár, klarinétművész, a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának tanára; László Ákos grafikusművész, és posztumusz Várkonyi Károly festő- és grafikusművész.
Szorosabbra vonja együttműködését a térség turisztikai és gazdasági fejlesztéséért Debrecen és Hajdúszoboszló - jelentette be a két település polgármestere a fürdővárosban sajtótájékoztatón csütörtökön, miután áttekintették a közös munka részleteit.
- Berettyóújfaluban átadták szerdán a felújított zsinagógát, a beruházás a Széchenyi 2020 program keretében 495 millió forint európai uniós forrásból és 275 millió állami támogatásból valósult meg.
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt mondta, a zsidó-keresztény gyökerek megtartása, ápolása létfontosságú a jövő szempontjából.
"Ez a kormány abból a szilárd meggyőződésből indul ki, hogy (...) a hitnek helye van a modern világunkban" - hangoztattaAláírta a határozatot a város polgármestere: Debrecen pályázik az UNESCO „Irodalom Városa” címére. A kultúra számos területére kiterjedő, négyéves programterv középpontjában az „irodalom mint gyógyír” áll. A széleskörű összefogással megírt pályázat részleteiről 2021. június 3-án tartottak tájékoztatót a Református Kollégium Nagykönyvtárában.
Az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) 2004-ben azzal a céllal hozta létre a Kreatív Városok Hálózatát, hogy erősítse a települések közötti együttműködést. Ennek részeként hét kreativitási területen várják a városok jelentkezését a csatlakozásra. Debrecen az irodalom területén nyújtja majd be pályázatát. Papp László polgármester ennek sajtónyilvános bemutatásán elmondta: Debrecen az elmúlt években sokat fejlődött a gazdaságfejlesztés területén, de egy város akkor erős, ha nemcsak egy adott területre koncentrál, hanem az élet minden szegmensében építi a jövőjét.
Újra megnyitja debreceni bázisát a Wizz Air. Június 5-étől Eindhovenbe, június 12-étől pedig már London Lutonba is repül Debrecenből a Wizz Air.
Vajda János, a repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője elmondta, hogy fokozatosan indítanak újra más járatokat is. A repülőtér minden szempontból felkészült az újraindulásra, de a biztonságos utazás érdekében fontosnak nevezte, hogy a légikikötőben bevezetett egészségügyi intézkedéseket mindenki betartsa.
A következő napokban induló két útvonal után hamarosan visszatérnek a közkedvelt nyaralóhelyekre tartó járatok, így azok is elkezdhetik az utazást szervezni, akik a keleti régióból szeretnének Európa legszebb tengerpartjaira repülni - idézte a közlemény Radó Andrást, a Wizz Air szenior vállalati kommunikációs menedzserét.
- Korszerű tudásanyagra épülő vegyésztechnikus-képzés közös kialakításáról és fenntartásáról állapodott meg a Debreceni Egyetem (DE) és a Debreceni Szakképzési Centrum (DSzC), a stratégiai együttműködést csütörtökön írták alá a két intézmény vezetői az egyetemen.
- Folytatódik a kerékpárút-fejlesztés Hajdú-Biharban, mintegy hét kilométer hosszúságú, 700 millió forintos beruházással készülő út alapkövét tették le csütörtökön Nagyhegyes határában, a 33-as számú főút mentén.
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, a munkába járás mellett a kerékpározás új fejezetet nyitott a turizmusban is.
Utalt rá, hogy ez az útszakasz, amely a Nagyhegyes határában lévő körforgalomtól a látóképi csárdáig vezet a 33-as út mentén, része lesz a Debrecen-Hortobágy-Tisza tó kerékpárútnak. Debrecen határában - a BMW autógyár építése miatt - néhány csomópontot át kell tervezni, utána kezdődhet majd a kerékpárút építése - jegyezte meg az államtitkár.
- A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája négyfős csapata nyerte a második alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! nevű pénzügyi diákversenyt - közölte a szervező Privatbankár.hu Kft.