- A Nyíregyházi Törvényszék tizennyolc év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azt a nőt, aki tavaly nyáron megfojtotta férje szeretőjét - közölte pénteken a törvényszék sajtószóvivője.
- A Miskolci Törvényszék tíz év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélt egy apát, aki megerőszakolta kilencéves gyermekét - közölte a törvényszék sajtószóvivője csütörtökön.
Homa-Hajdu Eszter tájékoztatása szerint 2021 áprilisában az édesanya arra kérte a külön háztartásban élő vádlottat, hogy vigye el gyermeküket a közeli településen lévő iskolába. A férfi a gyermekkel kerékpárral indult el, azonban az intézményben a kislányt betegsége miatt nem fogadták, így hazaindultak.
- Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki börtönből való szabadulása után volt élettársát és gyermekeit féltékenységből fogva tartotta 2022 nyarán.
A Baranya Vármegyei Főügyészség közleményében azt írta: a férfi 11 évig élt a nővel élettársi kapcsolatban, öt közös gyermekük született. Már kapcsolatuk fennállása alatt is többször bántalmazta a férfi az élettársát, vele szemben agresszív magatartást tanúsított.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki három teherautónyi, több mint 71 tonna hulladékot hozatott külföldről és próbált elhelyezni egy taszári telephelyen - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken.
Pert indított hat fiatal portugál klímaaktivista a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), a kezdeményezéssel a felperesek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére akarnak kötelezni 32 államot.
Augusztus végén letartóztatták a holland védelmi minisztérium egyik alkalmazottját, aki a gyanú szerint a szankciók kijátszásával repülőgép-alkatrészeket adott el Oroszországnak - közölte a pénzügyi bűncselekményeket vizsgáló holland hatóság (FIOD).
- A Tiszaújvárosi Járásbíróság egy év hat hónap - végrehajtásában két év - próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel.
Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki tavasszal Szegeden felgyújtotta a férjével közös lakhelyükül szolgáló sátrukat, miközben a férfi és kutyája bent tartózkodott
A Pesti Központi Kerületi Bíróság kilenc év börtönbüntetésre ítélt szeptember elsején első fokon egy gyermekpornográfiával és kábítószer-birtoklással vádolt szudáni nőt
A külföldi nő mobiltelefonján a nyomozók gyermekpornográf felvételeket, budapesti bérelt lakásán pedig jelentős mennyiségű kábítószert találtak.
- A 2016-os, két helyszínen elkövetett brüsszeli terrortámadások ügyében eljáró szövetségi ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetést kért Salah Abdeslamra és társaira, akiket társtettesként, gyilkosságban és gyilkossági kísérletben való részvételben talált bűnösnek az illetékes belga bíróság július végén - tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap kedden.
- Hivatali visszaélés bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki hivatalos adatokat adott át egy arra nem jogosult embernek - közölte a főügyészség hétfőn.
A férfi kormánytisztviselőként dolgozott főnyomozó beosztásban egy dunántúli nyomozóhatóságnál 2018 év végéig. 2018 őszén bűnüldözési adatokkal is dolgozott, amelyek közül egy nyomozásban kiküldött megkeresésre érkező választ átadott egy olyan embernek, aki arra nem volt jogosult.
Két év, végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa azt a börtönőrt, aki szolgálat közben megütött egy fogvatartottat a berettyóújfalui rabkórházban
Az utazók védelméért közérdekű pert indított egy utazási iroda egyes szerződési feltételeinek tisztességtelensége miatt a Pest Vármegyei Főügyészség.
A ügyészség szerdai közleménye szerint vizsgálatuk eredményeként indítottak közérdekű pert a Budapest Környéki Törvényszéken egy Pest vármegyei utazási irodával szemben, mivel az utasokkal kötött szerződéseiben tisztességtelen általános szerződési feltételeket alkalmazott.
- Sorsjegyeket és a bevétel részét is elsikkasztotta egy somogyi lottózóban dolgozó nő az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene.
A Somogy Vármegyei Főügyészség szerdai közleményében azt írta: a negyvenes éveiben járó vádlott 2021 decembere és 2022 májusa között 573 sorsjegyet kapart le anélkül, hogy ellenértéküket kifizette volna, mert abban bízott, hogy nagyobb összegű nyereményhez jut, és abból rendezi a hiányt.
Az októberi parlamenti választásokkal együtt megtartandó népszavazás négy, az állami vagyon privatizációjáról, a nyugdíjkorhatáról, a fehérorosz határon emelt acélkerítésről és az uniós menedékkérő elosztási javaslatról szóló kérdését nyújtotta be hétfő este a lengyel kormány a parlamenti alsóházának (szejm).
- A bíróság börtönre változtatta Sam Bankman-Fried házi őrizetét, mert a gazdasági bűncselekményekkel vádolt üzletember megsértette a házi őrizet feltételeit.
A Fővárosi Törvényszék csütörtökön elrendelte annak a budapesti ügyvédnőnek az átadási letartóztatását és átadását, aki ellen az olasz hatóság bocsátott ki európai elfogatóparancsot - közölte a bíróság .
Csaknem négymillió forint értékű magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M1-es autópálya hegyeshalmi szakaszán.
.
A főváros visszaköveteli a Podmaniczky, a Vörösmarty és a Széchenyi teret, valamint a József Attila utcát, amelyeket a bíróság szerint "a kormánypárti kétharmad alkotmányellenesen vett a Fővárosi Önkormányzattól" - írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán kedden.
- Négy hónapon belül harmadszor emelt bűnvádat az ügyészség Donald Trump ellen kedden, a szövetségi ügyészség ezúttal a 2020-as elnökválasztás utáni hatalomátadással kapcsolatban állítaná bíróság elé a volt amerikai elnököt.
Az igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész, Jack Smith indítványa négy vádpontot tartalmaz, többi között az Egyesült Államok rovására bűnszövetkezetben elkövetett csalást és hivatalos eljárás akadályozását.