Külföld

Eredmények megjelenítése 3661-től 3680-ig 6970 találatból.

Lemondott minden posztjáról Spindelegger osztrák alkancellár és pénzügyminiszter

Külföld - 2014-08-26

- Minden posztjáról lemondott kedden Michael Spindelegger osztrák alkancellár és pénzügyminiszter, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, lépését azzal indokolva, hogy saját pártja sem támogatta őt az adóügyi reform körül kialakult koalíciós vitában.

Külföldi sajtó Magyarországról - The Washington Post, Der Tagesspiegel, Mladá Fronta Dnes

Külföld - 2014-08-26

Magyarország elkötelezett a pluralizmus és a szabadság mellett - ezzel a címmel közölt olvasói levelet a The Washington Post című amerikai lap honlapja. Kovács Zoltán, a kormány szóvivője levelében az újságban augusztus 17-én közölt szerkesztőségi állásfoglalásra reagált, azt hangsúlyozva, hogy a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédében nem utasította el az alapvető európai értékeket.

Euró-bevezetés: ezt tervezi Románia

Külföld - 2014-08-25

Törvényileg szabályozná Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója, hogy Románia 2019. január elsejétől bevezeti az eurót – írja a kitekintő.hu.

A jegybankelnök szerint a parlamentnek a novemberi államelnöki választások után kellene elfogadnia az erre vonatkozó jogszabályt, amelyre azért van szükség, hogy az euró bevezetéséhez szükséges reformokat ne befolyásolja a kormány összetételének módosulása.

Itt a vörös riasztás - megbénulhat a légiközlekedés

Külföld - 2014-08-25

Izland vörös riasztást adott ki a légi közlekedési ágazat számára a Bardarbunga vulkán várható kitörése miatt, ami jelentős vulkáni hamukibocsátással járhat - írja a bbc.com. Szerdán, a helyi hatóságok már kiürítették  a vulkán közelében lévő területeket. A vörös jelzés a legmagasabb figyelmeztetés az ötfokú skálán. A vulkán már aktív, ám a kitörést lefojtja a a hegyen levő jégsapka.

Merkel: Ukrajna területi egységének meg kell maradnia

Külföld - 2014-08-24

- Németország támogatja Ukrajna területi egységének megmaradását - jelentette ki Angela Merkel kancellár szombaton Kijevben, Petro Porosenko ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

  Az ukrán államfővel folytatott megbeszélés után Merkel azt mondta: Németország levonta a tanulságokat a történelemből, és nem engedi meg, hogy újabb szakadás következzen be Európában.

Nagy-Britannia kelet-európai fegyvereket szállít az iraki kurdoknak

Külföld - 2014-08-24

Nagy-Britannia kelet-európai fegyvereket szállít az Iszlám Állam nevű szélsőséges milíciával harcoló iraki kurdoknak - közölte a The Sunday Timesnak írt cikkében Philip Hammond brit külügyminiszter.

   A tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap hírszerzési forrásokat idézve megírta azt is, hogy az Iszlám Állam által minap lefejezett amerikai újságíró meggyilkolásának első számú gyanúsítottja egy londoni illetőségű brit állampolgár.

Külföldi sajtó Magyarországról - Frankfurter Allgemeine Zeitung, The Washington Post

Külföld - 2014-08-22

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a reklámadóval kapcsolatban közölt kommentárt pénteki számában.

   A televízió mint az állam ellensége című írásban a szerző, Johannes Ritter kiemelte, hogy német cégeket nem csak Kínában veszélyezteti az "állami önkény", és "Európa közepén is történnek olyan dolgok, amelyeknek semmi közük a jól működő gazdasági rendhez".

Gázai konfliktus – Tizenegy feltételezett izraeli kollaboránst végzett ki a Hamász

Külföld - 2014-08-22

- A Hamász péntek hajnalban kivégzett Gázában tizenegy olyan palesztint, akit Izraellel való együttműködéssel vádolt - közölte az izraeli közszolgálati rádió.

  A Hamász rendőrségének gázai központjában hajtották végre az ítéleteket, amelyeknek hátterében a rádió szerint a Hamász katonai vezetőinek Izrael általi likvidálása áll.

Ukrán válság - Merkel-tervet sürget országa fejlesztésére az ukrán külügyminiszter

Külföld - 2014-08-22

Egy német vezetésű nemzetközi fejlesztési programot, úgynevezett Merkel-tervet kell kidolgozni Ukrajna számára a második világháború utáni Nyugat-Európa támogatására amerikai kezdeményezésre indított Marshall-terv mintájára - jelentette ki az ukrán külügyminiszter német médiumoknak adott pénteki interjúiban.

Gázai konfliktus – Súlyos veszteséget okozott a Hamásznak vezetői kivégzése

Külföld - 2014-08-22

Súlyos veszteséget okozott Izrael a Hamásznak katonai vezetői kivégzésével - vélekednek a pénteki lapok Izraelben.

  Egy Háled Mesaallal, a Hamász politikai vezetőjével folytatott és Izrael által lehallgatott telefonbeszélgetés vezette Mohamed ed-Deifnek, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok, a Hamász katonai szárnya vezetőjének nyomára az izraeli hírszerzést.

Iszlám Állam - Hagel nem zárta ki a szíriai területre mérendő légicsapások lehetőségét

Külföld - 2014-08-22

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter csütörtökön nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok szíriai területen is csapást mérjen az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet erőire.

 "Minden lehetőséget mérlegelünk" - jelentette ki egy kérdésre a Pentagon vezetője.

Külföldi sajtó Magyarországról - Der Standard, Frankfurter Allgemeine Zeitung

Külföld - 2014-08-21

A Der Standard című osztrák lap Kertész Imre kitüntetéséről, a Frankfurter Allgemeine Zeitung az 1989-es páneurópai piknik évfordulóján tartott megemlékezésekről írt szerdán.

    Baloldali és liberális körökben megütközést keltett, hogy Kertész Imre elfogadja az Orbán-kormánytól a legmagasabb magyar állami díjat - írta a "Kertész Imre vitatott kitüntetése" című írásában a Der Standard című liberális osztrák lap.

Ukrán válság - Angela Merkel Ukrajnába látogat

Külföld - 2014-08-19

Angela Merkel német kancellár Petro Porosenko ukrán államfő meghívására szombaton Ukrajnába látogat - jelentette be kedden Berlinben a német kormányszóvivő.

Szíria - Befejeződött a szíriai vegyi fegyverek legveszélyesebb összetevőinek semlegesítése

Külföld - 2014-08-19

- Befejeződött a Szíria által a nemzetközi közösségnek beszolgáltatott vegyi fegyverek legveszélyesebb összetevőinek semlegesítése - közölte helyi idő szerint hétfőn az amerikai kormány.

    A 600 tonnányi vegyifegyver-összetevőt a Cape Ray elnevezésű amerikai hajón, a Földközi-tenger nemzetközi vizein semlegesítették.  

Ukrán válság - Az ukrán fegyveresek elérték Luhanszk központját

Külföld - 2014-08-19

Elérték a Moszkva-barát szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai nagyváros, Luhanszk központját a terrorellenes műveletben részt vevő ukrán erők - közölte keddre virradóra az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivőjére hivatkozva.

Andrij Liszenko az ICTV televíziónak nyilatkozva mondta ezt. Az ukrán erők körülzárták Donyec-medence kulcsfontosságú városait, a szakadár fegyveresek pedig agresszívabbá váltak azt érezvén, hogy "a végét járják".

Iszlám Állam - Obama: amerikai nemzetbiztonsági érdek a "vad csoport" feltartóztatása

Külföld - 2014-08-19

Az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági érdeke az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű "vad csoport" feltartóztatása - jelentette ki hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

   Az elnök szerint Amerika hosszú távú stratégia alapján folytatja harcát a dzsihádista szervezet ellen, és folytatni fogja korlátozott katonai fellépését iraki érdekeltségeinek védelmében.

Gázai konfliktus - A Hamász házi őrizetben tartja és lábon lövi a Fatah tagjait

Külföld - 2014-08-18

- A Hamász a Gázai övezetben házi őrizetben tartja a Fatah számos tagját, akik közül több mint száz ellenszegülőt lábon is lőttek - állítják az övezetben élő fatahosok.

Gázai konfliktus - Leállították a Gázai övezet melletti izraeli vasútvonalat

Külföld - 2014-08-18

Az izraeli védelmi minisztérium elrendelte a Gázai övezet szomszédságában futó vasútvonal leállítását - közölte a közszolgálati rádió. Attól tartanak, hogy az övezetből páncéltörő rakétákat indítanak a szerelvények és azok utasai ellen, ezért felfüggesztették az Askelón és Szderót közötti járatokat mindaddig, amíg az izraeli vasúttársaság fel nem szereli rakéta-elhárítókkal a vagonokat.

Orosz embargó - Oroszország az autóimportot is betiltja új szankciók esetén

Külföld - 2014-08-18

Oroszország kész további importkorlátozásokat bevezetni, egyebek között akár gépjárművekre is, amennyiben az Egyesült Államok és az EU újabb szankciókat léptet életbe ellene - idézi a Moscow Times hírportál a Vedomoszty moszkvai napilap cikkét.

"Magyarország illiberalizmusa nem hagyható szó nélkül"

Külföld - 2014-08-17
Ezzel a  címmel közölt szerkesztőségi cikket a The Washington Post című amerikai napilap a hétvégén.

   A cikk szerint Orbán Viktor azzal küldte képviselőit Brüsszelbe az elmúlt négy évben, hogy bizonyítsák, félreértik politikáját. A miniszterelnök azonban tusnádfürdői beszédével "kirántotta a szőnyeget saját propagandistái lába alól".