Megnyerte az amerikai Yale Egyetemmel vívott harcát egy alkatilag vékony diáklány, aki kénytelen volt gyorsételekkel és édességekkel tömni magát, hogy bebizonyítsa az intézmény egészségügyi dolgozóinak, nem küzd táplálkozási zavarral.
Az ezredforduló óta csaknem 300 nagyszabású tüntetést regisztráltak Kínában, ahol egyebek közt a vállalatokkal szembeni elégedetlenség, a légszennyezés és a földkisajátítás szolgál azok leggyakoribb kiváltó okaként.
A vélemények szokatlanul nyílt, helyenként "harcias" ütköztetésének lehettek tanúi azok az újságírók, akik jelen voltak az amerikai védelmi miniszter és kínai vendéglátója pekingi sajtóértekezletén - derült ki szerdai kínai médiabeszámolókból.
Joe Biden amerikai alelnök telefonon az ukrajnai válságról, valamint a kétoldalú kapcsolatokat érintő és regionális ügyekről tárgyalt Robert Fico szlovák miniszterelnökkel. A két vezető aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Oroszország továbbra is megsérti Ukrajna szuverenitását és területi épségét, és egyetértett az alkotmányos reformok előkészítésén fáradozó, valamint a május 25-i elnökválasztásra készülő ukránok támogatásának szükségességében - közölte helyi idő szerint kedden a Fehér Ház.
Ian King a tekintélyes konzervatív brit napilap keddi kiadásában írt kommentárjában úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor újjáválasztása további üzletellenes gazdaságpolitikai lépésekkel fenyeget. A magyar kormány eddigi intézkedései között van a magánnyugdíj-pénztári vagyon "lefoglalása", pénzügyi tranzakciós adó kivetése és a háztartási energiaárak csökkentése a nagybani árszint figyelembe vétele nélkül - áll a cikkben.
A The Wall Street Journal (WSJ) című vezető amerikai politikai-üzleti napilap európai kiadásának keddi számában megjelent szerkesztőségi kommentár szerint a még mindig botladozó gazdaságú Magyarország, szomszédságában egy emelkedő Oroszországgal nem fog felvirágzani, ha olyan ideológiákhoz támolyog vissza, amelyek az ország katasztrofális huszadik századát alakították.
Ezt írta kedden közölt budapesti tudósításában a La Libre Belgique, Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja.
Corentin Léotard, a lap tudósítója elkeseredett ellenzéki szavazókat szólaltat meg, akik egyrészt kételkednek abban, hogy a következő négy évben Magyarországon tudnának élni, másrészt arról számolnak be, hogy a Fidesz mindent központosított, pénz tekintetében és a médiában is hozzá került az előny.
Ezt állítja a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális lap keddi kommentárjában. A cikkíró úgy látja: a magyar választás szabad volt, de távolról sem korrekt. "Magyarországon ugyanis megszűnt a politikai pártok szabad versengésének egyik alapfeltétele, a szabad sajtó" - állapítja meg Lubos Palata, a lap külpolitikai szerkesztője a Kis autokrácia című kommentárjában.
Az első londoni elemzői értékelések szerint a héten várhatóan csekély piaci hatása lesz a Fidesz újabb győzelmének, amelyet a felmérések már hónapok óta jeleztek; a piaci szereplők most elsősorban a magyar kormány által az üzleti szektor felé tett gesztusokat fogják figyelni.
Egy elrabolt, majd halálra kínzott újságíró holttestére bukkantak a hétvégén a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében - jelentette vasárnap az ukrán média.
Vaszilij Szergijenkónak, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt tagjának, a kijevi tüntetésekben aktív szerepet játszó autós tüntetők, az Avtomajdan szervezet aktivistájának eltűnését pénteken jelentette be a pártja.
A BBC, a The Daily Telegraph, a CNN, a Spiegel Online, a Die Zeit, a Deutschlandfunk rádió és a Kurier is közölt véleményt a magyarországi választásról.A BBC vasárnapi tudósítása szerint a balközép ellenzék "szoros versenyre számíthat a második helyért a szélsőjobboldali Jobbikkal" a magyarországi választásokon.
A brit közszolgálati médiatársaság szerint Orbán Viktor "populista és euroszkeptikus hozzáállása" népszerűnek bizonyult sok magyar számára.
- Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államkötvény-besorolását a Moody′s Investors Service, az egyre romló ukrán likviditási és adósságdinamikával indokolva a lépést.
A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja az európai és az amerikai piaci zárások után, péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi "Caa2"-ről egy fokozattal "Caa3"-ra rontotta Ukrajna szuverén adósosztályzatát, és az új besoroláson is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.
Ezzel a címmel közölt felcsúti tudósítást a Le Monde.
A balliberális francia napilap szerint az alig 1700 lakosú Felcsúton épülő "luxus és giccses benyomást keltő" 3500 férőhelyes stadion mértéktelennek tűnik. A cikkszerző, Alain Salles megemlítette, hogy Felcsút a témája a településen nem szívesen látott Ferenczi Krisztina Narancsbőr című oknyomozó kötetének, amely a hatalomhoz közelállók állami földszerzéseivel foglalkozik.
Paul Gauguin és Pierre Bonnard festők egy-egy, még a hetvenes években Londonban ellopott képét találta meg az olasz rendőrség. A festmények egy torinói munkás konyhájában lógtak.
A festmények megtalálásának kalandos történetét Dario Franceschini olasz kulturális miniszter és Mariano Mossa, az olasz csendőrség műemlékvédelmi egységének parancsnoka ismertette.