Oroszország olyan nagy erőket vont össze az ukrán határ közelében, hogy amennyiben végre akarna hajtani Ukrajna keleti vagy déli része ellen egy nagyobb szabású katonai behatolást, akkor azt 3-5 napon belül képes lenne megtenni - nyilatkozta a NATO-erők főparancsnoka Brüsszelben.
- Manuel Valls eddigi belügyminisztert nevezte ki hétfő este Francois Hollande francia államfő egy új "harcos" és a korábbiaknál "szűkebb" kormány élére.
A köztársasági elnök ünnepélyes hangvételű rövid televíziós beszédében személyes vereségeként ismerte el a helyhatósági választások vasárnapi, második fordulójának eredményét, amelyet a két éve kormányzó baloldal elvesztett. Jelezte, hogy megértette a franciák "egyértelmű" üzenetét.
A horvát korrupció- és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) vádat emelt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen a zágrábi megyei bíróságon.
A vádemelésre az USKOK vizsgálata után került sor. Hernádit azzal vádolják, hogy 2009-ben lehetővé tette és megszervezte kenőpénz átadását Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek.
Csaknem 68 ezer, bűncselekmény miatt elítélt, vagy bűntettel vádolt külföldi állampolgárt bocsátott szabadon tavaly az amerikai bevándorlásügyi és vámhatóság (ICE) ahelyett, hogy kitoloncolta volna őket - közölte hétfőn a washingtoni Bevándorlásügyi Tanulmányok Központjára (CIS) hivatkozva híroldalán a Fox News televízió.
A Krím félsziget lakossága a felmérések szerint az előző években nem akart lelkesen Oroszországhoz tartozni, ami érdekes megvilágításba helyezi a március 16-ai népszavazás rendkívül magas részvételi és támogatottsági adatát - derült ki egy helyi krími lap cikkéből.
- Megkezdődött a visszaszámlálás Rómában XXIII. János és II. János Pál pápák április 27-i szentté avatása előtt, amelyen hatalmas szervezési gépezet dolgozik, különös tekintettel arra, hogy a becslések szerint az esemény idejére mintegy hétmillió zarándok és turista érkezik majd a Vatikánba.
A szentté avatási szentmise április 27-én vasárnap 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren.
Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) ukrán párt vezetője visszalépett az elnökjelöltségtől, és maga helyett Petro Porosenko független képviselőt, volt gazdasági minisztert javasolta pártjának, hogy az ukrajnai demokratikus erők egységes jelöltje legyen.Ezt a volt profi ökölvívóból lett politikus pártja szombati kijevi kongresszusán jelentette be.
Skócia nem tarthatja meg a fontot fizetőeszközéül, ha az őszi népszavazáson a függetlenségre szavaz - közölte szombaton a brit pénzügyminiszter. George Osborne a brit kormány már korábban is többször egyértelművé tett álláspontját a The Guardian szombaton közölt írására reagálva erősítette meg.
A Pentagon azt tervezi, hogy a két év alatt több mint háromszorosára növeli a kibernetikai védelemért felelős állományának létszámát - jelentette be pénteken Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter.
Hagel ugyanakkor azt állította, hogy "az Egyesült Államok nem törekszik a kibernetikai tér militarizálására". Hangsúlyozta, hogy a minisztérium önkorlátozást fog gyakorolni a kibertér katonai alkalmazásában, és más országokat is hasonló magatartásra szólított fel.
Az orosz biztonsági tanács pénteki ülésén döntött arról, hogy Moszkva felmondja az orosz fekete-tengeri hadiflottával kapcsolatos megállapodásokat, majd Vlagyimir Putyin elnök benyújtotta a törvényhozásnak az egyezmények megszüntetésére vonatkozó javaslatot.
Az amerikai kormány csütörtökön nyilvánosságra hozta azokat a javaslatait, amelyek a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatának reformjára vonatkoznak.
A terv értelmében, amelyet a Fehér Ház reményei szerint a kongresszus 90 napon belül jóvá fog hagyni, az NSA leállítja majd a telefonhívások millióira vonatkozó metaadatok gyűjtését.
A pápával együtt akar tenni a szegénység elleni küzdelemért Barack Obama amerikai elnök, aki csütörtöki vatikáni és római tárgyalásainak témáit előlegezte meg a Corriere della Sera című olasz napilapban megjelent interjúban.
Orbán Viktor miniszterelnök politikájáról írt elemzést a Financial Times felzárkózó országokra szakosodott blogrovatában (beyondbrics) Gyurcsány Ferenc, miközben a választások kapcsán Orbán Viktor politikáját elemezte az osztrák Die Presse.
Katasztrofális hatással lenne Oroszországra, ha támadást indítana keleti irányból Ukrajna ellen - állapítja meg a Financial Times európai kiadásának keddi számában Gideon Rachman.
A tekintélyes brit gazdasági, politikai napilap kolumnistája szerint a Krím bekebelezésével Moszkva biztosította, hogy Ukrajna többi részét végül elveszíti.
Vlagyimir Putyin "egy KGB-ezredes", aki szerint a XX. század legnagyobb katasztrófája a Szovjetunió szétesése volt, és most helyre akarja állítani az "orosz birodalmat" - mondta vasárnap a BBC-nek John McCain, aki kijelentette: az orosz elnök e törekvései miatt aggályos például Moldova helyzete is, különös tekintettel arra, hogy Moldova nem NATO-tag.
A brit külügyminiszter szerint Oroszország globális elszigetelődés felé tart ukrajnai beavatkozásával.William Hague a The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lapnak írt cikkében leszögezte, hogy az ukrajnai válság a XXI. század kezdete óta nem tapasztalt kockázatot jelent az európai biztonságra. Olyan alapelvek forognak kockán, mint az európai országok területi integritása és a demokratikus országok joga saját jövőjük megválasztásához.
- Huszonhárom embert tartóztattak le drogkereskedelem miatt Európa és Dél-Amerika országaiban csütörtök hajnalban a dél-olaszországi Reggio Calabria maffiaellenes ügyészsége által összehangolt nemzetközi akcióban.
Az orosz államfő népszerűsége ismét rekordot döntött, öt éve nem volt ilyen magas a támogatottsága a lakosság körében mint most - közölte az egyik legnagyobb orosz közvélemény-kutató intézet csütörtökön.
Az Oroszországi Társadalmi Véleménykutató Központ (VCIOM) a múlt hét végén, a Krím félsziget és a krími Szevasztopol város hovatartozásáról szóló népszavazást megelőzően készített közvélemény-kutatást 42 oroszországi régió 130 településén.
- Vita bontakozott ki Magyarországnak a vészkorszakkal kapcsolatos mai történelmi felelősségvállalásáról Washingtonban, az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumában szerdán, A holokauszt Magyarországon: 70 év múlva címmel megrendezett konferencián.
Az előző évhez képest több mint 20 százalékkal emelkedett a milliomosok száma Hongkongban, ahol a lakosság immár egytizede a vagyonosok közé tartozik.
Az amerikai Citibank hongkongi részlegének statisztikái szerint a legalább egymillió hongkongi dollár (29 millió forint) szabadon felhasználható vagyonnal rendelkező lakosok száma Kína különleges igazgatású területén az előző évi 601 ezerről 2013-ban 722 ezerre nőtt.