- Neves klasszikusok alkotásai mellett színvonalas 20. század eleji avantgárd, expresszív és kubista stílusú művek is szerepelnek a Belvedere Galéria december 8-i árverésén, ahol a legmagasabb kikiáltási árról, 24 millió forintról egy Munkácsy-festmény indul.
- Elfogadhatatlannak tartja a Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének (AICA) Magyar Tagozata "a kulturális intézményrendszer és a kultúrafinanszírozás még működőképes elemeinek szétzilálását". Az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozatukban tiltakoznak az ellen is, hogy a Műcsarnok tulajdonjoga a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA) kerüljön.
Minden idők legjobban fizetett 007-es ügynöke lesz Daniel Craig, aki vasárnapi londoni lapértesülés szerint több mint 50 millió dollárért (11 milliárd forintért) vállalta el két további James Bond-film főszerepét.
A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi brit konzervatív lap beszámolója szerint a következő Bond-epizódok 2014 őszén, illetve 2016-ban kerülhetnek a mozikba.
A berlini Kertész Imre-archívum megnyitásáról közölt beszámolót szombaton a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap A Nobel-díjat csak iróniával lehet elviselni címmel.
- A debreceni Csokonai Színház is részt vesz a nagyváradi VI. Interetnikai Színházi Fesztiválon, amelyen 17 vendégtársulat lép fel. A román kormány etnikumok közötti kapcsolatokért felelős hivatala által finanszírozott vándorfesztivált kétévente rendezik meg.
A száz éve született Örkény István és Kiss Tamás munkásságát, valamint "elfeledett írókat, irányzatokat, stílusokat" állít középpontba a szerdán induló háromnapos Debreceni Irodalmi Napok rendezvénysorozata. A 41 éve szinte megszakítás nélkül működő irodalmi programsorozat bár "a vájtfülű közönségnek" szól, évek óta nyit a fiatalok, a gimnazisták felé is a rendhagyó irodalomórákkal - hangoztatta Somogyi Béla, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere a program hétfői sajtótájékoztatóján a városban.
Elhunyt csütörtökön, 86 éves korában Simor Ottó Jászai-díjas érdemes művész, a debreceni Csokonai Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja. Simor Ottó 1926-ban Budapesten született. Nagyon fiatalon, 17 évesen végzett az Országos Színészképző Egyesület iskolájában. Pályafutását vándorszínészként a Hajdúsági Kerületek Színházában kezdte, bejárva Hajdú-Bihar településeit.
Fliegauf Bence filmjéről, a Csak a szélről közölt méltató kritikát hétfőn a Der Standard című osztrák napilap, megállapítva, hogy az alkotás nem hagyja "kényelmesen hátradőlni" a nézőt.A Csak a szél "egy aktuális, erősen átpolitizált témát olyan filmes formában dolgoz fel, amely többet vár el a nézőtől, mint hogy kényelmesen megelégedjen saját megdöbbenésével.
Till Attila filmje, a Csicska nyerte a 10. Toruni Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rövidfilmnek járó díját - közölte a miskolci Jameson Filmfesztivál irodája vasárnap az MTI-vel.
A miskolci mustra partnerrendezvényén osztrák és magyar műveket díjaztak.Pablo Picasso 12 kerámiáját mutatja be egy taskenti múzeum, amelynek raktárában negyven éve pihentek "elfeledve" a francia mester remekművei. A kerámiagyűjteményhez a Taskenti Állami Múzeum még a szovjet érában jutott hozzá. Picasso annak idején festő barátját, Fernand Leger-t és feleségét lepte meg az alkotásokkal, de Leger 1955-ben bekövetkezett halála után özvegye a Szovjetunió múzeumainak ajándékozta azokat.
Egy korábban ismeretlen Beethoven-mű kéziratára bukkant a Manchesteri Egyetem professzora egy 192 éves jegyzetfüzetben - olvasható a brit közszolgálati BBC honlapján.
A zeneszerző a Pange lingua című gregorián éneket transzponálta és kísérettel látta el - mondta Barry Cooper zenetudós, aki szerint azért nem fedezték fel korábban a darabot, mert csak vázlatnak hitték.
Mintegy 150 művön keresztül mutatja be Cézanne és a múlt - Hagyomány és alkotóerő címmel a francia festő életművét és annak előzményeit a Szépművészeti Múzeum péntektől látogatható kiállítása.A több mint százéves Szépművészeti valaha volt legfontosabb tárlatának nevezte a posztimpresszionista alkotó magyarországi kiállítását a szerdai sajtóbemutatón a múzeum főigazgatója.
A becsültnél jóval magasabb áron, 70 millió forintért kelt el Ferenczy Károly egy régóta rejtőzködő képe a Világ Judit Galéria pénteki nagyszabású árverésén, amelyen 57 tétel is egymillió forint feletti összegért cserélt gazdát. Ferenczy Károly Lovak a vízben (Lóitatás) című alkotása volt az aukció kiemelt tétele, az olajfestmény a várakozásoknak megfelelően sokakat lázba hozott.
Akár húszezer látogatója is lehet a Debreceni ősz 2012 elnevezésű programsorozatnak, amely októberben és novemberben számos tartalmas zenei, irodalmi és színházi rendezvényt, kiállítást is ígér a közönségnek.
Életműdíjat kapott Tarr Béla filmrendező a vasárnap véget ért Batumi Nemzetközi Filmfesztiválon - közölte a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-vel. A magyar filmes a grúz fesztivál vendégeként érkezett Batumiba. A munkásságát elismerő díjat a filmmustrát záró ceremónián vehette át.
A filmfesztiválon Tarr-mesterkurzust is szerveztek, és levetítették a rendező A torinói ló című filmjét is.
Ízelítőt kaphatnak a debreceni nosztalgia villamos utasai a Csokonai Színház korábbi sikeres vagy premier előtti darabjaiból szerdán és csütörtökön, a 16 és 17 órakor induló járatokon.A prózai és zenés járaton Ráckevei Anna, Újhelyi Kinga, Olt Tamás, Bakos-Kiss Gábor, Mészáros Tibor, Mercs János színművészek, valamint a színház kórusának tagjaiból alakult Debrecen Swing Singers várják az utazó közönséget.
A főpolgármester nem támogatja Csurka István A hatodik koporsó című művének színházi bemutatását.Tarlós István az atv Egyenes beszéd című műsorának csütörtöki adásában arról beszélt, hogy noha Csurka Istvánnak vannak olyan darabjai, amelyeket elő kell adni, A hatodik koporsó című nem az. Jelezte: elolvasta a darabot, tartózkodik attól, hogy alkotói szempontból minősítse, ugyanakkor a végével baj van, az egy "igazságtalan, bizonyíthatatlan, elvakult állásfoglalást" tartalmaz.
Újabb Munkácsy-alkotás megszerzésén dolgozik Pákh Imre műgyűjtő; a nagyméretű festményt Szegeden mutathatják be a nagyközönségnek a Móra Ferenc Múzeumban, ahol az amerikai-magyar üzletember kollekciójából csaknem három tucat Munkácsy-festmény látható október közepéig – közölte az intézmény sajtóreferense az MTI-vel.
- A nem végleges adatok szerint mintegy 380 ezren látogattak el a 20. Sziget Fesztiválra; a rendezvény előreláthatólag nyereséges lesz, de ennek mértékét még nem tudni - mondta Gerendai Károly főszervező vasárnap este az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint a látogatószám valamivel elmarad a tavalyitól, de a költségmegtakarításoknak köszönhetően ebben az évben nyereséges lehet a fesztivál.
A nem végleges adatok szerint eddig mintegy 2300 embert kellett ellátnia a Sziget Fesztivál egészségügyi szolgálatának - mondta Szeles Géza, a szolgálat vezetője vasárnap az MTI érdeklődésére.
A vezető szerint a leggyakoribb a végtagsérülés volt a fesztiválon, és körülbelül 60-70 embert csonttörés miatt vittek kórházba.