A kassai Kerekes Péter Cenzorka (Cenzor) című börtönfilmje nyert a romániai 19. Anonimul Nemzetközi Független Filmfesztiválon, így a felvidéki filmrendező és alkotócsapata kapta meg az Anoninmul trófeát, valamint az OTP Bank által a nagydíjra felajánlott 3 ezer eurót - közölték vasárnap a szervezők.
Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók mellett kiállítás várja az érdeklődőket augusztus végétől november közepéig a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválon.
A fesztivál rendezvényei a szegedi Új zsinagóga köré csoportosulnak, itt rendezik Antal Gábor dzsesszzongorista, zeneszerző nemzetközi sikereket is elérő triója és Szőke Szandra énekes, dalszövegíró közös koncertjét augusztus 30-án.
Sikeresen lezajlott az ország legnagyobb, legnépszerűbb kulturális eseménye, a 20. Múzeumok éjszakája - közölték a szervezők vasárnap.
Csák János kulturális és innovációs miniszter indította útnak június 25-én, Budapesten a Néprajzi Múzeumban a 2022-es Múzeumok Éjszakája eseménysorozatot, amely országszerte mintegy 430 helyszínen, rekordszámú, több mint 2500 programmal zajlott egészen hajnalig - kiállításokkal, koncertekkel, interaktív játékokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, színházi és táncprodukciókkal, kézműves foglalkozásokkal és gyerekprogramokkal.
Nyarat idéző klasszikus és kortárs festményeket bemutató kamarakiállítás látogatható ingyenesen Budapesten a Virág Judit Galériában augusztus 12-ig. A kiállított művek a nyár legszebb pillanatait és egyebek mellett a balatoni, vagy a Duna-parti hangulatot elevenítik meg.
- Az európai iparművészetre a 19. század közepén erőteljes hatást gyakorló japonizmus a témája annak a kiállításnak, amely június 23-án nyílik a Zsolnay Múzeum japán gyűjteményéből Pécsen - közölték a szervezők.
András Ferenc rendező, Huszti Péter színművész, Rófusz Ferenc animációs rendező, Szakács Györgyi jelmeztervező és Udvaros Dorottya színművész kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal, a nemrégiben elhunyt Hildebrand István legendás operatőr életművét pedig posztumusz díjjal ismerik el.
. Az elismeréseket a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 11-én este Balatonfüreden, a Kisfaludy galériában adják át.
A Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyet június 9. és 12. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban rendeznek meg, megemlékezik a 100 éve született Pécsi Sándorról, a 120 éve született Jávor Pálról és a 150 éve született Janovics Jenőről. Így a legfrissebb hazai filmtermés mellett több klasszikus is látható lesz - olvasható a szervezők közleményében. András Ferenc Kossuth-díjas rendezőnek két film is elég volt ahhoz, hogy beírja nevét a magyar mozgókép történetébe. Az 1977-es, Balaton-felvidéken játszódó Veri az ördög a feleségét társadalmi szatírája a gulyáskommunizmus világának tartott görbe tükröt, míg a Dögkeselyű az értelmiség lecsúszásáról tudósított egy izgalmas bűnügyi történet keretei közt.
Időszaki és állandó kiállításokkal nyílt meg hétfő délután a Néprajzi Múzeum új épülete, amely a Városliget kapujában a Liget Budapest projekt keretében épült fel.
Jelentős pillanat a mai, mert nagy nemzeti gyűjtemény számára új múzeumépület legutóbb a Szépművészeti Múzeummal jött létre Magyarországon - mondta el a Néprajzi Múzeum új otthonának hétfői sajtóbejárásán a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.
Egy angliai konyhából került elő az a Csing-dinasztia korából származó ősi kínai váza, amelyért másfél millió fontot (680 millió forintot) adott egy telefonos licitáló szerdán a berkshire-i Dreweatts aukciósház árverésén.
Több mint 35 ezer szakmai résztvevő és mozirajongó részvételével kedden megkezdődik a 75. cannes-i fesztivál, amelynek hivatalos programjában 21 film versenyezhet az Arany Pálmáért. Az évfordulós seregszemlét három év után ismét a megszokott időpontban rendezik meg, s a koronavírus-járvány miatti korábbi óvintézkedések is megszűnnek: nem kötelező maszkot hordani, s a védettséget sem szükséges igazolni.
A pandémia miatt 2020-ban elmaradt, tavaly pedig két hónappal elhalasztották a seregszemlét júliusra, de az akkor még érvényben lévő beutazási korlátozások miatt az amerikaiak viszonylag kis számban képviseltették magukat a Francia Riviéra legnagyobb kulturális eseményén. Idén az átlagosnál kevesebb ázsiai alkotót, és főleg kevesebb kínait művészt várnak Cannes-ba, az ottani járványhelyzet miatti kiutazási korlátozások okán.
Három magyar képzőművész, Vértes Marcell, Vaszary János és Vadász Miklós munkáin keresztül mutatja be az 1920-as évek Párizsának éjszakai világát a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Dancing 1925 címmel pénteken nyílt kamaratárlata.
A Dancing 1925 az MNG Art deco Budapest című nagykiállításának kísérőtárlataként idézi meg a korszak egyik művészeti központja, Párizs éjszakai életét - közölte a kamaratárlat pénteki sajtóbemutatóján az intézmény tudományos főigazgató-helyettese.
Szücs György elmondása szerint a kiállítás középpontjában Vadász Miklós Párizs ihlette, Dancing című albuma áll, mellette két magyar kortársának képei mutatják be Palace, a Casino de Paris, a Chez Maxim's és a kor más híres, párizsi mulatóinak hangulatát.
Csizmadia Krisztina és Drienyovszki Zsófia kurátorok hangsúlyozták: a három művész alkotásai valójában nem sorolhatók az art decóhoz, témájukban azonban szorosan kapcsolódnak hozzáMásfél ezer éves evőeszközre (villára) és medálos fülbevalóra bukkantak az Észak-Izraelben, a Galileai-tengernél, másik nevén a Kinneret-tónál folyó ásatásokon - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
- Hetvenöt éves korában meghalt Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, balettigazgató, a Győri Balett és a Magyar Fesztivál Balett alapítója, érdemes művész - tudatták Markó Iván hivatalos Facebook-oldalán. Kiss János táncművész az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: Markó Iván sokat jelentett a Győri Balettnek, a magyar táncművészetnek és a világ táncéletének.
A táncművészt csütörtökön hajnalban Budapesten érte a halál.
Debrecen városának jelenlegi zenei életéből ad keresztmetszetet május 17. és június 11. között a Városkapu elnevezésű programsorozat első része Budapesten a Magyar Zene Házában.
A Magyar Zene Háza szerdai tájékoztatása szerint a magyar városok zenei életét bemutató Városkapu programsorozatban elsőként Debrecen városa kerül a fókuszba.
Május 17-én az eseménysorozat Antal Balázs képzőművész Ring My Bell című hanginstallációjának, valamint Imreh Sándor képzőművész, street-art művész debreceni zenei történetekre épülő pop-up kiállításának megnyitójával veszi kezdetét.
Ugyanazon a napon öt fiatal debreceni könnyűzenei formáció - Balázs-Földi Virág, a The Crams, a Heavy Brains, az Ex Anima és Nasiimov - lép színpadra a Made In Debrecen Showcase esten, és hat különböző audiovizuális alkotást mutat be a Lighthouse Egyesület alkotócsapata.
Bár lényeges az esztétikum, a befektetési szempontok, a kedvező ár-érték arány, valamint a megbízható kereskedő és az online elérhető árukészlet határozza meg a magyarok műtárgyvásárlási szokásait - derül ki a BÁV Zrt. és az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. MTI-hez eljutatott friss, reprezentatív kutatásából.
Négy év után lép újra közönség elé a Panta Rhei. Az 1974-ben alakult együttes, a progresszív rock és elektronikus zene magyarországi történetének egyik úttörője április 22-én a budai MOMkultban játszik.
Mintegy 250 plakáton, bútoron, öltözéken, iparművészeti alkotáson és más műtárgyon keresztül idézi meg az 1920-as, 1930-as évek Budapestjének vizuális kultúráját a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Art Deco Budapest - Plakátok, tárgyak, terek (1925-1938) címmel keddtől látható kiállítása.
Életének 93. évében, hétfőn elhunyt Görgey Gábor Kossuth-díjas író, költő, színműíró, műfordító, egykori kulturális miniszter, a Magyar Televízió korábbi művészeti vezetője, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és az Európai Akadémia tagja - tudatta az MTA hétfőn.
Görgey Gábor hosszan tartó betegség után hunyt el. Búcsúztatásáról később intézkednek.
Görgey Gábor 1929. november 22-én született Budapesten. Diákkorától jelentek meg versei a Vigilia című folyóiratban. 1948-49-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán német-angol szakon tanult, majd politikai okból eltávolították. 1950-ben a Nemzeti Színházban statisztált és epizódszerepeket játszott. 1951-ben származása miatt kitelepítették, 1954-ben térhetett vissza Budapestre.
Hieronymus Bosch fennmaradt életművének csaknem felét: tíz festményt és több rajzot felvonultat a Szépművészeti Múzeum Menny és pokol között - Hieronymus Bosch rejtélyes világa címmel szombattól látható kiállítása.
Tíz évvel ezelőtt, amikor elkezdtük szervezni ezt a kiállítást, az egész teljesen lehetetlen küldetésnek tűnt. Bosch-kiállítást csak a világ legnagyobb múzeumai mernek tervezni, olyan intézmények, amelyek maguk is rendelkeznek a németalföldi mester egy-két művével - mondta el a budapesti tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
Baán László kiemelte, hogy Hieronymus Bosch-tól csak mintegy húsz festmény és hasonló mennyiségű rajz maradt fenn, ezért is hatalmas eredmény, hogy ennek az életműnek csaknem felét sikerült elhozni Budapestre. Ez a tárlat az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb Bosch-kiállítása a világban - hangsúlyozta.
) - Akár 30 millió euróért (több mint 11 milliárd forint) is elkelhet egy 2019-ben felfedezett ritka Michelangelo-rajz egy májusi árverésen Párizsban - jelentette be kedden a Christie's brit aukciósház.
- Több magyar képzőművész munkái is láthatók az ausztriai Kismartonban az Esterházy-kastély és a Kunstverein kiállításain április 10-től.
Kismarton a tavasz beköszöntésének ünneplésére hívja a közönséget a Körséta - Barangolás a nyitott házak között elnevezésű, új fesztivállal. A burgenlandi tartományi főváros kulturális intézményei: az Esterházy-kastély, a Kunstverein Eisenstadt, Burgenland Tartomány Múzeuma, Haydn szülőháza, a FreuRaum, az Architeckturraum Burgenland és a Zsidómúzeum virágvasárnapon, azaz április 10-én megnyitókkal, performanszokkal, fejedelmi fogásokkal és a város utcáin bolyongó rézfúvós bandával várják az érdeklődőket - közölte az Esterházy vállalatcsoport.