Lányai kapták meg egy néhai indiai maharadzsa több mint négymilliárd dolláros (897 milliárd forintos) vagyonát, miután lezárult a mesés örökségért folytatott - 21 évig tartó - jogi huzavona.
Az észak-indiai Csandígarh illetékes bírósága szerint az 1989-ben elhunyt egykori maharadzsa, Harinder Szingh Brár végakaratát meghamisították. A végrendelet szerint a férfi arra a jótékonysági alapra hagyta vagyonát, amelyet a cselédség néhány tagja és a palota főtisztviselőinek egy része hozott létre.
- Özönvízszerű esőkkel, áradásokkal ért véget az utóbbi évek leghosszabb júliusi brit kánikulája.
Vasárnapra virradó éjjel délről északra vonulva haladt át az ország felett egy esőzóna, amely érintette Londont, majd Közép- és Észak-Angliát, délután pedig már Skócia déli térségeiben okozott közlekedési fennakadásokat.
A japán fogyasztói magárindex 0,4 százalékkal emelkedett júniusban - közölte a japán statisztikai hivatal pénteken. Ez azt jelenti, hogy 14 hónapja először emelkedtek az árak, az inflációt a gyenge jen miatt növekvő energiaárak, nem a kereslet növekedése hajtotta.
A havi infláció üteme 2008 novembere óta most volt a legmagasabb, de elemzők szerint a jegybank és a kormány 2 százalékos célkitűzésének két éven belüli elérése továbbra sem tűnik reálisnak.
Elfogadta a nemzetgyűlés Franciaországban csütörtök hajnalban az új médiatörvényt a közmédia függetlenségének visszaállítására; ennek értelmében a közmédiumok vezetőit többé nem a köztársasági elnök, hanem újra a független médiahatóság fogja kinevezni, utóbbi tagjainak száma pedig a jelenlegi kilencről hétre csökken.
A mai Egyesült Államok belsejében épült legrégebbi európai erőd maradványait találták meg régészek az Appalache-hegységben.
Tízezrek ünnepelték London utcáin kedd hajnalban Vilmos cambridge-i herceg és hitvese, Katalin hercegnő első gyermekének - Nagy-Britannia majdani uralkodójának - előző este bejelentett világra jöttét. Az egyelőre csak "Baby Cambridge" néven emlegetett, 3800 grammos súllyal született fiúgyermek és édesanyja a Kensington-palota - a házaspár londoni rezidenciája - által kiadott hivatalos közlemény szerint jól van, és "éjszakára" a londoni St. Mary′s kórházban marad.
- A világ egyik legnagyobb légi bemutatójaként számon tartott fairfordi Royal International Air Tattoo airshow fináléjában nagy sikert aratott a Magyar Honvédség légiereje Gripenjének bemutatója, amelyet jövő hétvégén a kecskeméti repülőnapon a magyar nézők is láthatnak.
A közterület-felügyelők brutalitásától volt hangos csütörtökön a kínai online média, miután előző nap egy újabb, halálos kimenetelű eset háborította fel a közvéleményt, s közben a vezető kínai pártlap, a Zsenmin Zsipao éppen a felügyelők "kommunikációjának hiányosságairól" közölt cikket.
Beperelte a legnagyobb japán szervezett bűnözői csoport vezetőjét egy bártulajdonos, aki a maffiának befizetett védelmi pénzt akarja visszaszerezni. A csütörtöki japán sajtóhírek szerint ez az első eset, hogy valaki jogi úton szállt szembe a Japánban jakuzának nevezett bűnszervezetekkel.
Az orosz-amerikai államközi kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint a titkosszolgálatok civakodása - jelentette ki szerdán az orosz államfő Edward Snowdennek, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottjának ügyében folyó vitára utalva.
Az észak-olaszországi Cuneo bírósága négy év hat hónap börtönre ítélt egy magyar férfit, mert lopást követett el egy szupermarketben - jelentette kedden a La Stampa olasz napilap online kiadása.
A 45 éves magyar férfit július 8-án tartóztatták le a piemonti városban levő Carrefour üzletlánc egyik szupermarketjében. Több dobozos bort rejtett el hátizsákban, de a pénztárnál csak egyet mutatott fel.
Jelentős mértékben emelkedett a korábbi évekhez képest a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos jogsértő esetek száma Kínában idén, ezzel párhuzamosan nő a külföldi feleket érintő perek száma is - derül ki a kelet-ázsiai ország legfelsőbb bírósága által közölt adatokból.
Ha a brit alattvalókon múlik, újabb Viktória királynője lehet majdan az Egyesült Királyságnak, feltéve, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegnő első gyermeke leány lesz.
A hercegi házaspár elsőszülöttjének - Nagy-Britannia majdani uralkodójának - világra jötte most már bármelyik nap esedékes, addig is azonban a brit sajtó a nép véleményét kérdezgeti egyebek mellett arról, hogy milyen nevet adnának a legszívesebben a jövendő királynak vagy királynőnek.
- Tízméteres hullámokat keltve, középpontjában 118 kilométeres óránkénti sebességgel megérkezett a délkelet-kínai Fucsien tartományba a Soulik tájfun - jelentette a pekingi országos meteorológiai központ szombat délután.
A heves esővel kísért szélvihar a településeken hirdetőtáblákat szakított le és fákat csavart ki.
- Vesztegetés gyanújával vizsgálódnak a kínai hatóságok a GlaxoSmithKline (GSK), a világ egyik legnagyobb - brit székhelyű - multinacionális gyógyszeripari vállalatának helyi tevékenysége kapcsán - jelentette a kínai média pénteken. A hatóságok szerint a GSK alkalmazottai kormányzati tisztviselőket fizettek le nagy összegekkel, gyógyszeripari szervezeteket, alapítványokat vesztegettek meg, kórházakat és orvosokat pénzeltek közvetlenül és közvetve, hogy növeljék eladásaikat, vagy emeljék termékeik árait.
A kanadai rendőrség kedden bizonyítékot talált rá, hogy "hozzányúltak" a kanadai Lac-Meganticban felrobbant olajszállító szerelvényhez. A Québec tartományban szombatra virradóra bekövetkezett balesetben legkevesebb 15-en életüket vesztették és 35 embernek nyoma veszett. A hatóságok korábban azt közölték, hogy nem gyanakodnak terrorcselekményre.
- Az elmúlt három napban kilencvenszeresére nőtt a radioaktív cézium koncentrációja a talajvízben a két éve balesetet szenvedett Fukusima-1 erőmű területén - közölte kedden a létesítményt üzemeltető TEPCO energiacég. Az erőműnek az óceántól 25 méterre lévő egyik kútjából vett mintákban literenként 9 ezer becquerel volt a cézium 134-es és 18 ezer becquerel a cézium 137-es számú izotópjának koncentrációja.
Az egyháznak és tagjainak missziójáról beszélt homíliájában Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter bazilikában papnövendékeknek, novíciusoknak és novíciáknak bemutatott szentmisén. Az evangelizációt térdepelve, imádkozva kell végezni, máskülönben mesterséggé válik. Papnak és apácának lenni nem mesterség. Nem olyan, mintha valaki szabó vagy szakács lenne. Másról van szó - hangoztatta az egyházfő a Hit Éve alkalmából a világ minden részéből Rómába érkezett, papnak és apácának készülő fiataloknak, akik között magyarok is voltak.
A magyarok által kedvelt egyiptomi üdülőhelyen, Hurghadában békésen ünnepelték csütörtökre virradóra Mohamed Murszi államfő elmozdítását; a helyiek ugyanúgy kezdték a napot, mint más hétköznapokon - számoltak be az MTI-nek a településen élő magyarok.