Nem nálunk történt

Eredmények megjelenítése 2221-től 2240-ig 3324 találatból.

Kétéves kompromisszumos megállapodás született az amerikai költségvetésről

- Előzetes, két évre szóló megállapodás született az amerikai szövetségi költségvetésről - jelentette be kedd este a kétpárti egyeztetéseket vezető Paul Ryan republikánus képviselő és Patty Murray, a szenátus költségvetési bizottságának demokrata elnöke.

  A Ryan-Murray-megállapodás elejét veszi annak, hogy - miként legutóbb október elején - a pártok megegyezési készségének hiányában januárban ismét előálljon a kormány lebénulásának veszélye. Mi több, az első derűlátó elemzések szerint az alku akár a kétpári együttműködés korszakának nyitánya is lehet.

Déli Áramlat - Medvegyev: a kétoldalú kormányközi szerződések felülírják az uniós jogot

A Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről kötött kétoldalú kormányközi szerződések felülírják az európai uniós jogot - közölte Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök, miután kedden Moszkvában tárgyalt a szlovén kormányfővel.  Medvegyev személyében az orosz vezetés először reagált az Európai Bizottság energiaügyekért felelős szóvivőjének múlt csütörtöki bejelentésére, miszerint a brüsszeli testület úgy látja, az Oroszország és a Déli Áramlat által érintett EU-tagállamok közötti kétoldalú megállapodások ellentétesek az uniós joggal.

Santana és Shirley MacLaine a Kennedy Központ idei díjazottjai között

)- Billy Joel, Carlos Santana és Herbie Hancock előadóművész-zeneszerző, Martina Arroyo operaénekes és Shirley MacLaine kapja idén a washingtoni Kennedy Központ előadóművészeti díját - jelentették be a hétvégén az amerikai fővárosban.

Román külügyminiszter: Románia nem fog térden állva koldulni, hogy felvegyék a schengeni övezetbe

Románia teljesítette a schengeni csatlakozás technikai feltételeit és nem fog térden állva könyörögni, hogy felvegyék a belső határellenőrzés nélküli övezetbe - hangsúlyozta Titus Corlatean román külügyminiszter egy televíziós interjúban, amelyet szombaton ismertetett a Mediafax hírügynökség.

Sikeres kísérletet hajtott végre az amerikai haditengerészet tengeralattjáróról indítható drónnal

Tengeralattjáróról indítható pilóta nélküli repülőgéppel hajtott végre első ízben sikeres kísérletet az amerikai haditengerészet kutatólaboratóriuma (NRL) - jelentette csütörtökön az amerikai média.

 A NRL közölte, hogy a drónkísérletet a Los Angeles osztályú, USS Providence atommeghajtású tengeralattjáróról hajtották végre Hawaii közelében

Megpróbálták visszafordítani a Kijevbe tartó kárpátaljai tüntetőket

Húsz busszal indultak útnak Kijevbe szerdán kárpátaljai tüntetők, hogy csatlakozzanak a kormány lemondását követelő tüntetőkhöz a fővárosban, de a megyehatáron rendőrök megpróbálták visszafordítani a konvojt - jelentették csütörtökre virradóra kárpátaljai hírportálok.

Megfosztottak ügyvédi státusától egy neves orosz ellenzékit

- Megfosztotta ügyvédi státusától Alekszej Navalnijt az illetékes szakmai testület - erről maga a neves orosz ellenzéki értesítette szerdán az olvasókat a Livejournal nevű orosz internetes újságban.

  Alekszej Navalnij hozzátette, hogy az ügyvédi kamara november közepén hozta meg döntését, azt követően, hogy őt az úgynevezett Kirovlesz-ügyben elítélték.

Román és bolgár bevándorlók hullámától tartanak német nagyvárosokban

A szegénység elől menekülő románok és bolgárok hullámától tartanak német nagyvárosokban egy bírósági döntés miatt, amely szerint álláskereső román állampolgárok is kaphatnak munkanélküli segélyt Németországban.

A cseh államfő az igazságügyi minisztériumra ruházta át kegyelemadási jogát

Milos Zeman cseh államfő az igazságügyi minisztériumra ruházta át a köztársasági elnök kegyelemadási jogköreit - közölte szombaton a cseh elnöki iroda honlapján. "A döntés pénteken lépett érvénybe, miután megjelent a hivatalos törvénytárban" - tudatta Hana Burianová elnöki szóvivő.

    Zeman a kegyelemadás terén csak azokat az eseteket hagyta meg az elnök jogkörében, amikor humanitárius esetekről - például súlyos, gyógyíthatatlan betegségek és hasonló ügyek - van szó.

Több mint 600 millió internetező van már Kínában

Már a 600 milliót is meghaladja az internetezők száma Kínában, ahol a teljes lakosság csaknem fele kapcsolódik már a világhálóra.

  Az állami internet információs hivatal frissen nyilvánosságra hozott adatai szerint a kínai netezők száma szeptember végén 604 millió főt tett ki. Ez a teljes lakosság 45, a 14 éven felüli lakosságnak pedig 55 százaléka.

EU-Ukrajna - Janukovics elmondta, miről egyezett meg Putyinnal

- A háromoldalú, EU-ukrán-orosz konzultációk szükségességéről született egyetértés Viktor Janukovics ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök között a két államfő legutóbbi oroszországi találkozóján. Legalábbis ennyit árult el Janukovics öt ukrán televíziónak adott és szerdán sugárzott interjújában.

- Berlusconit kizárták a szenátusból

- Silvio Berlusconi háromszoros volt olasz miniszterelnököt szerdán azonnali hatállyal kizárták az olasz szenátusból.A szenátusi vita során a többség elutasított kilenc javaslatot is, amelyeknek az volt a céljuk, hogy az adócsalásért jogerősen négy évre elítélt politikusra ne alkalmazzák az úgynevezett Severino-törvényt. Ez azt mondja ki, hogy nem lehet a parlament tagja olyan személy, akit több mint két év börtönbüntetésre ítéltek jogerősen.

Téli vihar veszélyezteti a hálaadási hétvégét az Egyesült Államok keleti partvidékén

- A meteorológiai előrejelzés szerint heves téli vihar sújt le kedden és szerdán az Egyesült Államok keleti partvidékére, millióknak megnehezítve a hálaadás hosszú hétvégéjére időzített utazást.

A keleti partot ugyanaz a viharzóna éri el, amely a hétvégén Új-Mexikóban és a Nagy Síkság déli övezetében keserítette meg az ott lakók életét.

Diplomáciai összetűzések Peking légvédelmi bejelentése után

Diplomáciai pengeváltások követik Kínának azon hétvégi bejelentését, miszerint létrehozta légvédelmi azonosító övezetét, amely kiterjed a Japánnal és Dél-Koreával vitatott tengeri területekre is. Tokió, Szöul és Washington tiltakozására Peking is tiltakozásokkal vágott vissza a kínai állami média hétfői jelentései szerint.

Kennedy-évforduló - Félárbocon az amerikai zászlók, Dallas

- Barack Obama amerikai elnök elrendelte, hogy pénteken, néhai hivatali elődje, John F. Kennedy meggyilkolásának 50. évfordulóján, eresszék félárbocra a nemzeti lobogókat a hivatali épületek előtt. Dallas ma először emlékezik meg hivatalosan a merényletről.

Spielberg és Katzenberg tíz-tízmillió dollárt adományozott az Oscar-múzeum létrehozására

- Tíz-tízmillió dollárt - fejenként 2,2 milliárd forintos összeget - adományozott a hollywoodi Oscar-múzeum létrehozására Steven Spielberg és Jeffrey Katzenberg - jelentette be kedden az amerikai filmakadémia. A nemes lelkű adományt meghálálva a filmakadémia a 2017-ben megnyíló filmtörténeti múzeum földszinti aulájának galériáit a két neves filmkészítőről és családjáról nevezi el.

Csaknem minden jogkörétől megfosztották a  polgármestert

- Csaknem minden jogkörétől megfosztották Rob Ford torontói polgármestert a legnagyobb kanadai város önkormányzati tanácsának bohózatba illő jelenetekkel tarkított hétfői ülésén, amelyen a politikus fellökött egy képviselőnőt.

A miniszteri fizetések ötszörösét keresik a nagy állami tulajdonban lévő vállalatok vezérei Kínában

Az átlagfizetések akár húszszorosát is zsebre teszik évente az állami tulajdonban lévő kínai cégek vezetői, akik a minisztereknél is jobban keresnek - írja a Csingjing Pao pénzügyi és gazdasági napilap.

Elbocsátott uniós munkavállalókat támogatott a globalizációs alkalmazkodási alap

- Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapból tavaly 73,5 millió euró támogatást nyújtott a munkakereséshez összesen 15 700, a gazdasági válság és a globalizáció következtében elbocsátott munkavállalónak  - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.

A földi élet legkorábbi jeleit fedezhették fel Nyugat-Ausztráliában

A földi élet legkorábbi nyomait rejtheti a nyugat-ausztráliai Pilbara nevű régió - állítják ausztrál szakemberek, akik szerint a mostani felfedezés olyan áttörést jelenthet, amely segíthet a kutatóknak a Naprendszer jobb megértésében.