Európa történetének legnagyobb szabású "kommunistátlanítási akciója" kezdődött meg Lengyelországban csütörtökön az új átvilágítási törvény életbe lépésével, amelynek hatálya a társadalom nagyságrendileg szélesebb körére terjed ki, mint a korábbié.
Határozottan visszautasította a német kormány különböző terrorista csoportoknak azt a követelését, hogy vonja ki katonáit Afganisztánból.
2003 óta kémkedett a nyugatnak az a volt iráni védelmi miniszterhelyettes, aki a múlt hónapban rejtélyes módon eltűnt Törökországban - írta vasárnap iráni forrásokra hivatkozva a The Sunday Times. A tekintélyes brit vasárnapi lap értesülései szerint a 63 éves Ali Reza Aszgari dandártábornokot egy külföldi üzleti útja során szervezték be.
Tizenhárom újabb madárinfluenzás esetre bukkantak Afganisztánban, részben az ország keleti részén található Nangarhar és Kunár tartományokban, illetve négyre a fővárosban, Kabulban - jelentette be csütörtökön az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) helyi kirendeltsége.
Legalább 700 ezer lengyel állampolgárnak kell alávetnie magát a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) ellenőrzéseinek, amelyek kimutatni hivatottak, hogy szerepel-e az átvilágítandók neve a lengyel kommunista titkosszolgálatok információs forrásainak vagy más együttműködőinek listáin.
Kilencven iraki síita zarándok vesztette életét kettős öngyilkos merényletben az iraki Hillában, további 150-160 személy pedig megsebesült rendőrségi és kórházi források közlése szerint.
Magyarországnak nem kell tartania az orosz piacra irányuló hússzállításainak leállításától, ha március végéig megküldi az Oroszország által kért minőségellenőrzési tájékoztatást - mondta az orosz állat- és növényegészségügyi felügyelet (Roszszelhoznadzor) szóvivője.
Az Arab Liga álláspontja szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának menetrendet kellene előírnia az Irakban állomásozó külföldi csapatok kivonására. Erről a liga főtitkára beszélt az arab államok külügyminisztereinek Kairóban rendezett kétnapos tanácskozásán.
Brutálisan meggyilkoltak három francia állampolgárt, egy brazil nem kormányzati szervezet vezetőit Rio de Janeiróban kedden. Egy házaspár, a 36 éves Delphine Douyere és a 42 éves Christian Doupes, valamint barátjuk, a 38 éves Jérome Faure egyfajta belső leszámolás áldozata lett.
Irán akár háborúra is kész nukleáris programjának megvédésére - jelentette ki az iráni külügyminiszter-helyettes. Manuser Mohammadi szerint egy újabb biztonsági tanácsi határozat nem fogja megfékezni az atomprogramot.
Ellenzéki szövetség megalakításában állapodtak meg a 2004-es ukrajnai narancsos forradalom mozgató erői, a Julija Timosenko vezette pártszövetség és Viktor Juscsenko elnök pártja, a Mi Ukrajnánk. Az erről szóló dokumentumot szombaton írta alá Julija Timosenko volt miniszterelnök és Viktor Baloga, a Mi Ukrajnánk egyik elnöke Kijevben.
Irán február 21-ig nem függesztette fel az urándúsításra tett kísérleteit, figyelmen kívül hagyva az ENSZ Biztonsági Tanácsának két hónappal ezelőtt elfogadott, 1737. számú határozatát - állapította meg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentése, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra Bécsben.
A demokrata párti elnökjelöltség megszerzésére törekvő Hillary Clinton a nemével kampányol, arról igyekszik meggyőzni a női választókat, hogy történelmet írhatnak, ha rá szavaznak és megválasztják személyében az első amerikai elnöknőt - számolt be a keddi sajtó a volt first lady dél-carolinai kampánykörútjáról.
Muktada asz-Szadr radikális iraki síita hitszónok és milíciavezér úgy próbált elhatárolódni a fegyveres csoportjának egyes tagjai által elkövetett bűntettektől, hogy az önkényes módon erőszakos cselekményeket végrehajtó milicistáinak neveit tartalmazó listát adott át az iraki kormánynak - vált ismertté egy iraki síita újság hétfői számából.