Több mint ötezer brit kis- és középvállalat vezetői nyílt levélben álltak ki hétfőn a jelenlegi konzervatív-liberális brit kormánykoalíció gazdaságpolitikája mellett, kockázatosnak nevezve az esetleges kormányváltást a május 7-i parlamenti választások után.A levél szerint, amelyet a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap közölt hétfői kiadásában, a Konzervatív Párt vezette brit kormány őszinte elkötelezettséggel törekszik az üzletbarát környezet fenntartására Nagy-Britanniában.
Kimenekítette Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot Bolíviából a Baptista Szeretetszolgálat a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével - közölte a szeretetszolgálat vasárnap reggel.A kimenekítés közép-európai idő szerint péntek délután történt a 4650 méter magasságban lévő Chungara közúti határátkelőhelyen, miután a La Paz-i kormány több mint két hónappal a szabadlábra helyezése után sem adta vissza a magyar férfi útlevelét, és a vádalkuban megkötött egyezség több pontját sem tartották be.
Ha a brit Konzervatív Párt kormányon marad a nem egészen két hét múlva esedékes parlamenti választásokon, már az első év törvényalkotási programjába beleveszi azt a reformtervet, amelynek alapján a csak Angliát érintő jogszabályok sorsa az angol alsóházi képviselők döntésén múlik - mondta pénteki kampánybeszédében David Cameron.
Több százan tiltakoztak szerda este az Egyesült Államokban, a többségében afroamerikaiak lakta Baltimore-ban egy rendőri őrizetbe vett fekete férfi halála miatt. A 27 éves Freddie Graynek vasárnap reggeli elfogása után tisztázatlan körülmények között eltört a gerince, amibe belehalt.
Az eset miatt hat rendőrt felfüggesztettek a szolgálatból. Közülük öten önként, videóra vett vallomást tettek szerdán a marylandi állami ügyészség és a szövetségi igazságügyi minisztérium párhuzamos vizsgálata alatt álló esetről.
A lemondás mellett döntött az amerikai kábítószer-ellenes hatóság (DEA) vezetője, miután nyilvánosságra került, hogy a testület ügynökei Kolumbiában szexpartikon vettek részt. Michele Leonhart nem értett egyet azzal sem, hogy Barack Obama kormányzata elfogadta a marihuána legalizálását több tagállamban.
Joe Biden amerikai alelnök hétfőn 17,7 millió dolláros pótlólagos humanitárius segélyt - élelmiszert, vizet és menhelyként használható alkalmatosságokat - ajánlott fel PetroPorosenko ukrán elnöknek a folytatódó kelet-ukrajnai válság miatt.
A két politikus a Fehér Ház tájékoztatása szerint telefonon beszélt egymással.
Rövidesen szélesebb körben lesznek hozzáférhetőek a marihuánaalapú gyógyszerek Csehországban. A szükséges rendeletet az egészségügyi minisztérium már elkészítette, és várhatóan augusztus elsején lép életbe - közölte a hétfői prágai sajtó.
Csehországban 2013 áprilisában váltak törvényesen is hozzáférhetővé a marihuánaalapú gyógyszerek. A vadkender egészségügyi célokra való felhasználását a parlament engedélyezte.
Újabb részleteket hozott nyilvánosságra pénteken az ukrán sajtó Oleh Kalasnyikov volt képviselő és Olesz Buzina újságíró meggyilkolásával kapcsolatosan. Kiderült, hogy mindkét áldozat lakcímét két nappal haláluk előtt ismeretlenek közzétették az interneten.
- A körülbelül 4200 évvel ezelőtti Jao-korszak fővárosának pontos helyét határozták meg szakértők Kínában - erről a Kínai Társadalomtudományi Akadémia régészeti intézetének vezetője számolt be Sanhszi tartományban, egy szakmai konferencián.
Vang Vej bejelentette, hogy az egyes történelmi hivatkozásokban Pingjangként emlegetett Taoszit nevezték meg a szakértők a Jao királyság központjának.
Kitoloncolták Kanadából annak, az észak-amerikai országban elítélt legnagyobb embercsempész bandának a vezetőjét, amely Magyarországon toborzott modern rabszolgákat és csábított az Ontario tartománybeli Hamiltonba - írta internetes kiadásában kedden a The Hamilton Spectator című napilap.
A kormányzó brit Konzervatív Párt választási programja szerint Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyrendszerének tervezett átalakítása során "abszolút követelmény" lesz a jóléti juttatások rendszerének olyan reformja, amely csökkenti a bevándorlást az EU-társállamokból.
Mintegy 3 ezer illegális bevándorlónak nyújtottak segítséget az elmúlt hétvégén az olasz hatóságok a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszon. Líbia partjainál hétfő reggel egy hajó felborult: kilenc ember a tengerbe fulladt.A szerencsétlenül járt, illegális bevándorlókat szállító hajó Líbiától 80 mérföldnyire borult a tengerbe. Az olasz parti őrségnek a helyszínre siető egységei 144 embert vettek fedélzetre, de 9 bevándorló már előzőleg életet veszítette. A túlélőket Szicíliába szállítják.
Rekordmértékű bővülést hozott 2014 az elektronikus kereskedelmi piacon Kínában, ahol a következő években is hasonló trendet jósolnak a gazdasági szakemberek.
A kínai e-kereskedelmi kutatóközpont (CECRC) frissen közzétett adatai szerint az interneten lebonyolított kereskedelmi tranzakciók értéke tavaly a 13,4 ezer milliárd jüant (2,1 ezer milliárd dollár) is meghaladta.
Júniustól 9 százalékra csökkentik Romániában minden élelmiszer és alkoholmentes ital áfáját - jelentette be kedden a bukaresti kormány ülésén Victor Ponta miniszterelnök.
Az általános forgalmi adó (áfa) 24 százalékos Romániában, az új adótörvénykönyv ennek szintjét jövő évtől kezdődően 20 százalékra csökkentené.
Több mint 100 kilogramm kokaint találtak szerdán egy banánküldeményben Prágában - közölte a cseh rendőrség pénteken. A csehországi kábítószerpiacon a küldemény értéke meghaladja az egymilliárd koronát, azaz mintegy 11,5 milliárd forintot.
"Ez a legnagyobb mennyiségű kokain, amelyet valaha is lefoglalt a cseh rendőrség" - mondta pénteken Barbora Kudlácková rendőrségi szóvivő újságíróknak.
- Rekordösszegű értékesítési árbevétel mellett rekordnyereséget ért el tavaly a kínai Huawei mobil távközlési berendezés és készülék gyártó csoport.
A Huawei csoport 2014-ben 288,2 milliárd jüan (46,5 milliárd dollár), az előző évinél 20,6 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett 27,9 milliárd jüan (4,5 milliárd dollár), a 2013-ast 32,7 százalékkal meghaladó nettó nyereséget ért el.
A Germanwings franciaországi katasztrófájának hatására valamennyi német légitársaságnál bevezetik az úgynevezett két személy szabályt, vagyis azt az előírást, hogy a pilótafülkében folyamatosan két főnek kell tartózkodnia a személyzetből.
A német légiközlekedési vállalatok szövetségének (BDL) közleménye szerint a légitársaságok megállapodása alapján ezentúl soha nem lehet pilóta egyedül a fülkében.
A diszkont légitársaságok gyakran alkalmaznak kezdő pilótákat, mert költséghatékonyak - közölte Demeter Csaba, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (HUNALPA) az elnöke csütörtökön.
A magyar pilóta elmondta, hogy a diszkont légitársaságok előszeretettel alkalmaznak kezdő pilótákat.
Egy hivatalosnak számító kiadványban Kína beismerte, hogy hadserege és hírszerzése különlegesen képzett egységekkel rendelkezik az interneten és számítógépeken folytatott kiberháborúra - mondta a The Daily Beast című amerikai online magazinnak Joe McReynolds, a kínai katonai képességek egyik kutatója.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pártjának, a jobboldali Likudnak a győzelmét erősítették meg a csütörtökön közzétett végleges, hivatalos választási eredmények, amelyek alapján csak kevéssé módosult a kneszetbe bejutott pártok mandátumainak száma.