Konrád György író 80. születésnapja alkalmából közölt írást kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap és a liberális Der Tagesspiegel, míg a pozsonyi Új Szó a Kika című, német gyermekhíradóról és a Hír TV arra adott "válaszáról" írt.
Kedvezőbb képet fest a kiskereskedelem januári alakulása, mint amilyet a három hete közölt előzetes adatok tükröztek. Januárban a kiskereskedelmi forgalom volumene 2,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól az előzetesen közölt 4,1 százalékos visszaesés helyett - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt részletes adataiból.
Egyszerűnek, környezetvédőnek, forradalmárnak, újítónak nevezte a szerdai olasz sajtó Ferenc pápát a március 19-ei beiktatási ceremónián látottak és hallottak alapján.
Ki látott már pápát, aki saját beiktatási szentmiséjén az óráját nézte, hogy tudja, késésben van-e a miseprogramban? - kérdezte a La Stampa. A torinói napilap hozzátette, hogy Ferenc pápának egyébként sem márkás, hanem egyszerű műanyag karórája van, mint "akármelyik hétköznapi embernek".
A svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ) és az osztrák Der Standard a magyar ellenzékről, illetve a belpolitikai megosztottságról közölt cikkeket hétfőn, a francia Libération és a lengyel Rzeczpospolita az alkotmánymódosításról írt, az ARD német közszolgálati televízió pedig a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából kiosztott díjakkal kapcsolatban közölt beszámolót.
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke a brüsszeli EU-csúcstalálkozó csütörtök délutáni megkezdésekor felvetette a magyarországi alkotmánymódosítás ügyét.
Az EP-elnök szerint az unió nem maradhat néma, ha egy tagállam "keresztülgázol" az alapvető európai értékeken.
Egy fideszes önkormányzati képviselő által elnyert uniós pályázat törvénytelenségei kapcsán tesz feljelentést a Jobbik - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Szilágyi György országgyűlési képviselő.
Esterházy Jánosnak, a szlovákiai magyarság egykori vezetőjének emléke előtt rótták le tiszteletüket szombaton Prágában a csehországi magyarok.
Az emlékünnepségre Esterházy János halálának 56. és születésének 112. évfordulója alkalmából került sor.
A csehországi magyar szervezetek, illetve a prágai magyar nagykövetség képviselői virágcsokrokat helyeztek el a motoli temetőben, a csehországi kommunizmus áldozatainak központi kegyhelyén, ahol az emlékműre Esterházy János emléktáblája is felkerült.
A Matolcsy György és Varga Mihály kinevezéséről és a magyar gazdaságpolitikáról közölt cikket a Neue Zürcher Zeitung (NZZ).
Hétfőn átvette kibővített hatáskörökkel felruházott hivatalát az új magyar jegybankelnök, Matolcsy György - írta az NZZ belföldi kiadása. Ismertette többek között, hogy a központi bank közlése szerint Matolcsy közvetlenül felelős lesz a személyzeti politikáért is és helyettesének hatáskörét az ő javára szűkítik.
Második csípőprotézis-beültetése előtt három hónappal pozitív hangú levelet kapott a kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatási szervétől egy 71 éves rokkantnyugdíjas. Tizenkét évvel ezelőtt, első műtétje után 50 százalékos munkaképesség-csökkenést állapítottak meg nála, ám most egy tavalyi jogszabályváltozás folyományaként „felülvizsgálatra” rendelték be.
- A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a budapesti tőzsde teljesítményéről és a kormány gazdaságpolitikájáról közölt elemzést keddi számában, míg a francia baloldali Libération arról írt, hogy a magyarok félnek a nevüket felvállalva nyilatkozni a sajtónak.
A Jobbik debreceni frakcióvezetője vasárnap este a párt egyik rendezvénye után kitűzte a városházára a székely zászlót, amelyet nem sokkal később a jegyző eltávolíttatott. Kulcsár Gergely, a Jobbik Hajdú-Bihar megyei elnöke az MTI-nek elmondta: félmegoldásnak tartják, hogy a debreceni városházán csak szerdánként - állampolgársági eskütételek alkalmával - tűzik ki a székely lobogót.
Kínában, ahol napi egy dollár a szegénységi küszöb értéke, tavaly 23 millió ember került ki a szegénységből - adta hírül az országos statisztikai hivatal pénteken.
- A székelyzászló-ügyről közölt beszámolót a Deutsche Welle (DW) német nemzetközi közszolgálati műsorszóró társaság. A Jégkorszak Magyarország és Románia között című beszámolóban a szerző, Keno Verseck kiemelte: a "+zászlóháború+ bizarr hatást kelt, de mindkét oldalnak az érdekében áll a nacionalizmus eszközeivel feltüzelt hangulat". Hozzátette: "a kormányközeli médiumok mindkét országban olyan nacionalista kampányokat rendeznek, amelyekre másfél évtizede nem volt példa".
A Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap keddi számában úgy véli, hogy az energiapolitika is jól mutatja a magyar kormány politikájának a kiszámíthatatlanságát.
A lap úgy látja, nincs jó állapotban a magyar gazdaság. A GDP 2,7 százalékos éves szintű visszaesését a tavalyi utolsó negyedévben "még a pesszimista közgazdászok is sokknak minősítették".
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyar gazdaság helyzetéről közölt összeállítást hétfőn.A Magyarország - éllovasból sereghajtó című összeállítás szerzője, Michaela Seiser arról ír, hogy Magyarország a rendszerváltás idején még az első helyen állt Kelet-Európában, két évtizeddel később viszont már csak az utolsó a régió fejlett piacai között.
A Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap a kötvénykibocsájtásról, a Der Standard pedig a burgenlandi tartományfőnök budapesti útjáról közölt cikket. A Der Tagesspiegel című német liberális lapban az alaptörvény tervezett módosításával kapcsolatban Czukor József berlini magyar nagykövet szólalt meg és összeállítást közölt a tervezett módosításokról a Frankfurter Rundschau című baloldali lap is.
A rendőrség hivatalból indított nyomozást garázdaság gyanújával a Hallgatói Hálózat (HaHa) hétfői debreceni rendezvénye kapcsán, amelyet futballszurkolók zavartak meg - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
A pápa lemondását több egyházi és sajtóforrás is XVI. Benedek megromlott egészségi állapotával magyarázta hétfőn annak ellenére, hogy a szentszéki szóvivő a bejelentés utáni órákban kizárta, hogy a pápa betegség miatt távozna.
XVI. Benedek lemondására "egészségi állapota" miatt került sor - hangoztatta Salvatore Fisichella, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke hétfőn este, a RAI olasz közszolgálati televízióban.
Az IMF nem ad közvetlenül tanácsokat a szociális kérdésekben, nem a szervezet kérte az ellátásokat érintő kormányzati megszorításokat, ellenezte az adójóváírás kivezetését, ugyanakkor célzottabb, differenciáltabb rendszert sürgetett - derült ki Irina Ivascsenko és a hátrányos helyzetűeket képviselő civilek találkozóján.