Olvastuk

Eredmények megjelenítése 1521-től 1540-ig 2696 találatból.

Gyerekpornográfiát terjesztő országos hálózatot lepleztek le Spanyolországban

Olvastuk - 2016-07-25

Gyerekpornográfiát terjesztő országos hálózatot lepleztek le Spanyolországban; 14 tartományban összesen 21 embert vettek őrizetbe, akik munkahelyi számítógépeikről küldözgették a felvételeket - közölte a spanyol rendőrség hétfőn.

 Az elfogottak egyikét azzal gyanúsítják, hogy rejtett kamerás felvételeket készített gyerekekről egy sportcentrum öltözőjében és zuhanyzójában, ahol ő maga is tag volt.

Müncheni lövöldözés - Német lap: az elkövető beteg volt, gyógyszeres kezelés alatt állt

Olvastuk - 2016-07-24

- Több lelki betegségben szenvedett és gyógyszeres kezelés alatt ált a müncheni lövöldözés elkövetője - jelentette vasárnap a Süddeutsche Zeitung című német lap a hírportálján.

Magyarország 31,5 millióval támogatja a jeruzsálemi Jézus-síremlék felújítását

Olvastuk - 2016-07-22

Magyarország 31,5 millió forinttal járul hozzá a jeruzsálemi Szent Sír-templomban található Jézus-síremlék felújításához a Magyar Közlöny csütörtöki számában közzétett kormányhatározat szerint.

   A határozat értelmében a kormány azért támogatja a projektet, hogy ezzel is segítse a Magyarország és a szentföldi keresztények közötti kapcsolatok erősítését.

BL-selejtező - Doll csalódott, Lovrencsics szégyelli magát

Olvastuk - 2016-07-21

Thomas Doll vezetőedző nagyon csalódottan és feldúltan értékelte csapata, a Ferencváros teljesítményét azután, hogy szerdán hazai pályán 1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyespárbajban alulmaradtak az albán Partizani Tiranával szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

Bogdán Ádámot kölcsönadták a Wigan csapatának

Olvastuk - 2016-07-20

- A Liverpool FC kölcsönadta magyar kapusát, Bogdán Ádámot az angol másodosztályban szereplő Wigan Athletic labdarúgócsapatának.

   A nyugat-angliai klub honlapjának szerdai közleménye szerint a 28 éves játékos már átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, és csütörtökön, a Macclesfield Town elleni barátságos mérkőzésen be is mutatkozhat új csapatában. Kölcsönszerződése egy idényre szól.

Hatezer éves magvak genetikai állománya szerint a mai Izrael területén háziasították az árpát

Olvastuk - 2016-07-19

- A Júdeai-sivatagban talált 6000 éves magvak genetikai vizsgálata alapján a mai Izrael területére teszi az árpa több mint tízezer évvel ezelőtti háziasítását egy nemzetközi kutatócsoport - közölte a Háárec című újság kedden.

Török puccskísérlet - Osztrák külügyminiszter: a halálbüntetés bevezetése teljesen elfogadhatatlan

Olvastuk - 2016-07-18

- A halálbüntetés bevezetése teljesen elfogadhatatlan - mondta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a Kurier című napilap hétfői számában megjelent interjújában, reagálva arra, hogy a török kormányfő ismételten kilátásba helyezte a halálbüntetés újbóli bevezetését.

- Esterházy Péter halála - Szegő János: felfoghatatlan veszteség

Olvastuk - 2016-07-15

- Felfoghatatlan veszteség érte a magyar irodalmat Esterházy Péter csütörtöki halálával - mondta el Szegő János, az életművet gondozó Magvető Kiadó szerkesztője az MTI-nek.

    "Hiába tudtuk az elmúlt egy évben, hogy milyen nagy a baj, mégsem tudtuk pontosan felmérni" - fogalmazott. Mint mondta, jelenleg könnyeken át nehéz objektívan nézni Esterházy életművét, amelynek nagy sajátossága volt a személyes jelenlét, az a hang, ami ő volt.

Csehországban ma több külföldi dolgozik, mint a válság előtt

Olvastuk - 2016-07-13

- Csehországban ma több külföldi állampolgár dolgozik, mint a gazdasági válság előtt. 2015 végén a hivatalos kimutatás szerint 323 ezer idegen állampolgár dolgozott Csehországban, míg 2008 végén 285 ezer, azaz mintegy 38 ezerrel kevesebb. Az adatokat a külföldiek csehországi alkalmazásáról és a fekete munka elleni harcról szóló szakértői jelentés tartalmazza, amelyet rövidesen megtárgyal a cseh kormány.

- ÁSZ-ellenőrzés: szabályszerű volt a jegybank gazdálkodása, irányítási rendszere 2014-ben

Olvastuk - 2016-07-12

A jogszabályoknak megfelelő volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014. évi irányítási, döntéshozatali rendszere, gazdálkodása, a jegybank az előírásoknak megfelelően végezte a központi költségvetéssel összefüggő elszámolásokat és felügyeleti tevékenységét is - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Liget Budapest - DK: miért állnak a törvények felett a városligeti őrző-védők?

Olvastuk - 2016-07-11

A Demokratikus Koalíció alelnöke arra szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert, hogy vizsgáltassa ki, a Városligetben dolgozó őrző-védők "miért állhatnak a törvények felett".

Külföldi sajtó Magyarországról - Brit, francia, osztrák lap a kvótareferendumról

Olvastuk - 2016-07-07

A magyarországi kvótareferendumnak mindenekelőtt belpolitikai szempontból van jelentősége, a célja, hogy napirenden tartsa a migránskérdést, elterelve a figyelmet a kormány számára kedvezőtlenebb ügyekről, a gazdasági problémákról vagy a korrupciós vádakról - írta a Financial Times (FT) című londoni gazdasági napilap internetes kiadásában.

Protestáns etikai kézikönyv készül

Olvastuk - 2016-06-16

 Protestáns etikai kézikönyvet jelentet meg 2017-ben, a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából a Luther és a Kálvin kiadó, a hiánypótló mű szerzői evangélikus és református teológiai tanárok - jelentették be a szerzői konzultáció keretében rendezett sajtótájékoztatón csütörtökön Debrecenben.

Évtizedes mélyponton a brit munkanélküliség

Olvastuk - 2016-06-15

Több mint egy évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, a foglalkoztatottsági ráta pedig minden eddigi rekordot megdöntött.

  Londoni pénzügyi elemzők szerint ez azt jelzi, hogy az idén eddig nem gyakoroltak jelentősebb nyomást a brit gazdaság teljesítményére az EU-tagságról jövő csütörtökre kiírt népszavazás keltette bizonytalanságok.

Nyelvtanfolyamot kínáló weboldal miatt fordulnak a GVH-hoz a fogyasztóvédők

Olvastuk - 2016-06-14
Nyelvtanfolyamot kínáló weboldal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatának gyanúja miatt fordul a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH) a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) - közölte az egyesület kedden.

Hét év fegyházra ítéltek két embert kábítószer-kereskedelem miatt

Olvastuk - 2016-06-13
Jogerősen 7 év fegyházbüntetésre ítélt kábítószer-kereskedelem miatt két embert hétfőn a Debreceni Ítélőtábla, ezzel helybenhagyta a Miskolci Törvényszék elsőfokú döntését. A  bíróság az elsőrendű vádlottat a fegyházbüntetés mellett csaknem 1,65 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte.

Pécsma.hu: felszámolási eljárást kezdeményeztek a Zsolnay Porcelánmanufaktúra ellen

Olvastuk - 2016-06-10

Eljárást kezdeményeztek péntek reggel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. ellen - értesült a Pécsma.hu nevű hírportál.  Péntek délutáni cikkükben azt írták, hogy a manufaktúra nem tudta kifizetni a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által május 18-án felmondott, 413 millió forintos hitelt.

    Mivel a tartozást időközben egy - a cikkben meg nem nevezett - magyar építőipari vállalat megvásárolta az MFB-től, a porcelánmanufaktúra már ennek a cégnek tartozik.

Jogerősen 16 év fegyházbüntetést kapott a gyilkos unoka

Olvastuk - 2016-06-09

- Jogerősen 16 év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt az encsi férfit, aki 82 késszúrással megölte nagyanyját - közölte a táblabíróság szóvivője az ítélethirdetés után csütörtökön. Fórizs Ildikó hozzátette: az ítélőtábla Balla Lajos vezette tanácsa ezzel jóváhagyta az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék 2015 decemberben hozott ítéletét, amely szerint a vádlott legkorábban a büntetése kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Iszlám Állam - Elfoghatták Szíriában a dzsihadista terrorcsoport leghírhedtebb hóhérát

Olvastuk - 2016-06-02

- Brit médiafelületeken is megjelent csütörtöki értesülések szerint a szíriai kormányerők elfogták az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorcsoport leghírhedtebb hóhérát.

Külföldi sajtó Magyarországról - A Spiegel Online a röszkei tranzitzónáról

Olvastuk - 2016-05-27

A Spiegel Online című német lap hírportál a röszkei tranzitzónáról közölt riportot.

  A Magyar-szerb határ: Európa új nyomortábora című írásában a szerző, Keno Verseck kiemelte, hogy a balkáni migrációs útvonal "egyáltalán nincs lezárva: az utóbbi hetekben menekültek ezrei érkeztek a magyar-szerb határhoz, és nem jutnak tovább".