Olvastuk

Eredmények megjelenítése 1881-től 1900-ig 2787 találatból.

Elemzők szerint a következő hónapokban nem várható látványos javulás a munkaerő-piacon

Olvastuk - 2014-06-28

- Bár a nyári szezon még javíthat a munkaerő-piaci adatokon, de felfutás nem lesz annyira kiugró, mint a korábbi években - véli a Buda-Cash és a Raiffeisen elemzői.

A KSH adatai szerint idén március-májusban 4 millió 105 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 61,4 százalékra emelkedett.

Erősíti külföldi jelenlétét az MNB

Olvastuk - 2014-06-27

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hat kapcsolattartó iroda megnyitásával erősíti külföldi jelenlétét. A következő hónapokban New York-ban, Párizsban, Hamburgban, Rómában, Buenos Airesben és Bejrútban is megnyílnak az MNB irodái.

    Az MNB célja, hogy a magyar jegybankot és a bankban folyó elemző munkát bekapcsolja a nemzetközi tudományos vérkeringésbe, illetve erősítse a társ- és partnerintézményekkel fennálló szakmai együttműködést.

Lemondásra szólította fel a román parlament Traian Basescu elnököt

Olvastuk - 2014-06-26

Lemondásra szólította fel a bukaresti parlament Traian Basescu román államelnököt a testvérét érintő korrupciós ügy miatt.

A kétkamarás törvényhozói testület együttes ülésen fogadta el politikai nyilatkozatát, amely jogi értelemben nem kötelezi az államfőt távozásra. A dokumentumot 344 vokssal szavazták meg, tizenhét tartózkodás mellett. Ellenszavazat nem volt.

Balla Irma-gyilkosság - Kártérítést fizethet az állam az áldozat fiának

Olvastuk - 2014-06-23

A Debreceni Járásbíróság nyár végéig szünetelteti azt a kártalanítási eljárást, amelyet a Balla Irma-gyilkosság ügyében az anyja meggyilkolásának vádjával 23 hónapig előzetes letartóztatásban tartott, majd jogerősen felmentett ifj. Schönstein Sándor indított a magyar állam ellen.

Vb-2014 - Az olaszok nyerték a D csoport európai rangadóját

Olvastuk - 2014-06-15

Az olasz válogatott szombaton 2-1-re legyőzte az angol csapatot a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjának első fordulójában. Az Európa-bajnoki ezüstérmes Squadra Azzurra Claudio Marchisio révén a 35. percben szerzett vezetést, de két perccel később Daniel Sturridge egyenlített, azonban Mario Balotelli 50. percben fejelt góljára már nem tudtak válaszolni a szigetországiak.

Kurier: ismét zavar volt a közép-európai polgári légi biztonságban

Olvastuk - 2014-06-13
Egy héten belül másodszorra tűntek el ideiglenesen repülőgépek ausztriai, csehországi és németországi légiforgalmi irányító központok radarjairól - írta a Kurier című osztrák napilap.

 Az újabb eset kedden - délután fél kettő és három óra között - történt és a bécsi, prágai, karlsruhei és müncheni légiforgalmi irányítást érintette az újság információi szerint.

Felfüggesztett börtönre ítéltek egy tanárt fenyegető anyát

Olvastuk - 2014-06-12
Gyorsított eljárásban jogerősen egy év hat hónap, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság egy asszonyt, aki megfenyegetett egy pedagógust. A Debreceni Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének kísérlete miatt állított bíróság elé egy 31 éves hosszúpályi asszonyt.

Külföldi sajtó Magyarországról - Német lapok

Olvastuk - 2014-06-07

A Die Welt című német konzervatív lap és a liberális Süddeutsche Zeitung az Origo hírportál főszerkesztőjének leváltásáról közölt cikket.   A Die Welt online kiadásában Felmondási hullám egy főszerkesztő kirúgása után címmel közölt írás szerzője, Boris Kálnoky kiemelte, kérdés, hogy van-e összefüggés az "Orbán miniszterelnök trónörököseként" számon tartott Lázár János külföldi útjairól egy hírportálon közölt cikkeknek és a portál főszerkesztőjének leváltása között.

Vb-2022 - Sunday Times: Katar korrupcióval jutott a rendezéshez

Olvastuk - 2014-06-02

Egyértelmű bizonyítékok kerültek elő arról, hogy Katar egykori legmagasabb rangú sportvezetője, Mohamed bin Hammam kenőpénzekkel "megvásárolta" hazája számára a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát - írta a The Sunday Times.

Külföldi sajtó Magyarországról - La Stampa, Le Monde, Pravda, Új Szó

Olvastuk - 2014-05-30

A magyarországi vállalkozási lehetőségekről írt csütörtökön a La Stampa című olasz napilap, a francia balliberális Le Monde a Baka-ügyben hozott ítéletet ismertette, a független, pozsonyi Pravda Orbán Viktor miniszterelnök és Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökjelölt viszonyáról írt, a magyar nyelvű, pozsonyi Új Szó pedig a Brüsszelbe kerülő magyar képviselők lobbijáról jelentett meg cikket.

Skót népszavazás - Ellentmondó számítások a skót függetlenség pénzügyi következményeiről

Olvastuk - 2014-05-28

- Egymásnak gyökeresen ellentmondó számításokat tett közzé szerdán a skót és a brit kormány arról, hogy Skócia a függetlenné válással vagy a brit unióban maradva járna-e jobban pénzügyileg.

Külföldi lapok Magyarországról - ARD, Spiegel Online, Rzeczpospolita

Olvastuk - 2014-05-23

Az ARD német országos közszolgálati televízió az európai parlamenti (EP-)választások alkalmából készített uniós körképének részeként közölt budapesti riportot, a Spiegel Online hírportál pedig az magyar-orosz kapcsolatokról közölt összeállítást.

Külföldi sajtó Magyarországról - Adevarul és Rosszijszkaja Gazeta

Olvastuk - 2014-05-19

Az Adevarul című román lap "Magyarország is ki akar szakítani részeket Ukrajnából" címmel közölt cikket arról, hogy Orbán Viktor a magyar állam támogatásáról biztosította a kárpátaljai magyarok autonómiaigényét.

EP-választás – Bajnai: Orbán beiktatási beszéde Magyarország érdekei ellen hatott

Olvastuk - 2014-05-15

Az önrendelkezés, a nyelvhasználat védelme és a kettős állampolgárság fontos nemzeti érdek, amit a területi integritásukat védő demokratikus országokat támogatva, velük szövetségben és nem velük szemben kell elérni - mondta Bajnai Gordon csütörtökön Pécsett.

Ukrán válság - Figaro: a népszavazás után már nincsen visszaút

Olvastuk - 2014-05-12

A francia lapok különbözőképpen értékelték a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyékben vasárnap lebonyolított függetlenségi "népszavazást". "Ukrajna a szétesés útján" - volt olvasható hétfőn a konzervatív Le Figaro címlapján. A baloldali Libération Moszkva érdekeit szolgáló komédiának nevezte a népszavazásokat.

A washingtoni bíróság elutasította holokauszt-túlélőknek a magyar állammal szembeni keresetét

Olvastuk - 2014-05-10

Az amerikai fővárost magába foglaló Columbia kerület bírósága a joghatóság hiányára hivatkozva elutasította helyi idő szerint pénteken 14 holokauszt-túlélő keresetét, amelyben a felperesek kárpótlást követeltek a magyar államtól, a Magyar Államvasutaktól (MÁV) és a Rail Cargo Hungariától (a MÁV Cargo jogutódjától) azon a címen, hogy nem kaptak jóvátételt az alperesektől a vészkorszakban elszenvedett jogtalanságokért.

Három magyar szociális programot is díjazott egy bécsi magánalapítvány

Olvastuk - 2014-05-04

- Három magyar szociális programot is díjaztak a társadalmi innovációt támogató bécsi Unruhe magánalapítvány SozialMarie pályázatán - jelentették be Bécsben.

 A három fődíjat idén osztrák pályázatok nyerték.

  A tizenkét, egyenként ezer euró (307 ezer forint) pénzjutalommal járó díj egyikét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és A Város Mindenkié csoport együttműködése nyerte.

Átadták a debreceni Nagyerdei Stadiont

Olvastuk - 2014-05-04

A magyar szellem, a magyar tervezők, a magyar mérnökök, a magyar vállalatok és munkások ilyen alkotásokkal teszik ismét naggyá Magyarországot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a debreceni Nagyerdei Stadion csütörtök esti avatásán.

  A kormányfő rövid köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a stadion régi görög mértékegység volt, amivel távolságot mértek.

Külföldi sajtó Magyarországról - ARD, La Repubblica

Olvastuk - 2014-04-30

Az ARD német közszolgálati televízió a német megszállás áldozatainak emlékművéről közölt beszámolót.   Az Emlékmű a budapesti Szabadság téren című összeállításban kiemelték, hogy az "állami emlékezéskultúra emlékműve (...) az ártatlan Magyarországot jelképezi", a felépítése ellen tiltakozók viszont úgy vélik, hogy az valójában "diktátori giccs és történelmi hazugság", mert Magyarország nem áldozat volt, hanem a náci Németország szövetségese, és nagy igyekezettel működött közre a magyar zsidók deportálásában. v

Külföldi sajtó Magyarországról - Orosz lap a jobboldali szélsőségesekről, izraeli lap az Élet Menetéről

Olvastuk - 2014-04-24
A bevándorló-ellenesség a jobboldali szélsőségesek fő stratégiája, s az ezzel kapcsolatos megnyilvánulások gyakorta Európa legnagyobb etnikuma, a 12 milliós roma népesség ellen irányulnak - írta az európai parlament választásokról csütörtökön közölt elemzésében a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap.