- A márciusban lassuló infláció ellenére a jegybanki célsáv fölé tovább emelkedő maginfláció arra figyelmeztet, hogy jelentős inflációs nyomás van a gazdaságban. A gyenge forintárfolyam mellett ez indokolja a jegybank kamatemelésről hozott keddi döntését, de a többi likviditásbővítő intézkedés mellet a szigorító lépés keresletvisszafogó hatása aligha jut majd érvényre - mondták a márciusi inflációs adatokat kommentáló elemzők.
Jobbágy Sándor, a CIB Bank szakértője kommentárjában arra figyelmeztetett, érdemi inflációs nyomást tükröz a maginfláció gyorsuló emelkedése.
- A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa összesen 3000 milliárd forint új forrást ad a pénzügyi rendszer védelmére, ez az idei várható GDP 6 százaléka - jelentette be Matolcsy György jegybankelnök kedden Budapesten.
A kormányzati szektor hiánya 958 milliárd forint, a GDP 2,0 százaléka volt 2019-ben. Az egyenleg 2018-hoz viszonyítva GDP-arányosan 0,1 százalékponttal lett kedvezőbb - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kormányzati szektor adóssága - az MNB adatai alapján - 2019 végén 31 040 milliárd forintot, a GDP 66,3 százalékát érte el.
A kormányzati szektor bevétele 20 588 milliárd, kiadása 21 546 milliárd forint volt
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást a "Baa3" szintű osztályzatra, sem annak stabil kilátására.
Ezzel befejeződött Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálati sorozatának első szakasza, amelynek mérlege egy pozitívra javított osztályzati kilátás egy másik globális hitelminősítő, a Standard & Poor's részéről.
Ötezerről tizenötezer forintra emelkedik a PIN-kód nélkül is engedélyezett, érintéses fizetési kártyás vásárlások összeghatára április 15-től, ezzel becslések szerint a vásárlások csaknem 90 százalékánál a vevőnek nem kell megérintenie a POS-terminált - közölte kedden a Pénzügyminisztérium, emlékeztetve, hogy ez az intézkedés is a járvány lassítását szolgálja.
A pénzügyi szféra, a bankok és a lízingcégek megkezdték a kormányrendelet által előírt intézkedések végrehajtását, csütörtöktől leállították a törlesztőrészletek beszedését - közölte a Magyar Bankszövetség csütörtökön.
Felidézik: a kormányfő jelentős gazdasági lépéseket jelentett be, melyek leglényegesebb pénzügyi eleme a lakossági és vállalati hitelek törlesztési moratóriuma 2020. december 31-ig, amely gyors és hatékony segítséget jelenthet a rászoruló családok és vállalatok számára.
A koronavírus okozta válság azokat a lakáshitellel rendelkezőket fogja érinteni, akik számára munkahelyük elvesztése vagy csökkenő jövedelmük miatt problémát jelent a havi törlesztőrészlet befizetése; az ő megsegítésükre átmeneti lépésekre lesz szükség, ilyen lehet például a néhány hónapra szóló fizetési moratórium bevezetésére - közölte a Bankmonitor.hu kedden.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20,75 millió forintos bírságot szabott ki a KDB Bank Európa Zrt.-re (KDB Bank) a felügyeleti vizsgálata alatt feltárt hitelkockázatkezelési, számviteli, adatszolgáltatási, betétbiztosítási, piac- és partnerkockázati, illetve az IT és IT-biztonsági területet érintő hiányosságok miatt, és kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére - közölte a jegybank pénteken.
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat meghaladó, az egy évvel korábbit 32 százalékkal felülmúló, 102,979 milliárd forint konszolidált adózott rekordnyereséget ért el 2019 utolsó negyedévében, így éves adózott eredménye 412,582 milliárd forint lett, 30 százalékkal több az előző évinél, és magasabb minden korábbinál.
Az igazgatóság a 2019-es év után az előző évinél 13 százalékkal több, csaknem 70 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja, ez részvényenként 248 forint.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) arra figyelmeztet, hogy a koronavírus-járvány miatt akár 113 milliárd dollár kár is érheti a légiközlekedést.
- A magyar gazdaságpolitika jelentős eredménye, hogy a lakosság egyre nagyobb mértékben járul hozzá az államadósság finanszírozásához állampapírok vásárlásával - mondta a pénzügyminiszter szerdán Budapesten, a Fiumei úti állampapír-értékesítési pont átadásán.
Varga Mihály a növekvő érdeklődéssel indokolta az új árusítóhely megnyitását. Az állampapír-értékesítés a lakosságnak és az államnak egyaránt kedvez, hiszen a kamatjövedelem az embereknél marad, az államadósság lakossági finanszírozása pedig mérsékli az ország kiszolgáltatottságát - tette hozzá.
A tagok tavaly a pénztárak történetében eddigi legnagyobb összeget, az előző évinél 4,3 százalékkal több, 73,42 milliárd forintot fizettek be a Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárakba, az egészségpénztárakba pedig 17 százalékkal több majdnem 35 milliárd forint befizetés érkezett - közölte a szövetség csütörtökön.
A közlemény kiemeli azt is, hogy a nyugdíjpénztárak tavaly az elmúlt 5 év legkiemelkedőbb hozamát, átlagosan 9,24 százalékot írtak jóvá a pénztártagok számláin.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona 9 százalékkal 1465 milliárd forintra, nőtt, ami a mostani kamatkörnyezetben kiemelkedőnek számít - tették hozzá. Az egy tagra jutó átlagvagyon a tavalyi évhez viszonyítottan 11 százalékkal 1,36 millió forintra emelkedett
Több éve az európai uniós átlag csaknem kétszeresével nő a magyar lízingpiac - közölte a Magyar Lízingszövetség főtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Tóth Zoltán elmondta, hogy 2019-ben rekordot döntött a lízingpiac: a kihelyezett összeg csaknem 740 milliárd forintot tett ki, amely 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A 3,5 tonna feletti teherautók kivételével minden területen bővülés volt. A személy- és kisteherautók finanszírozásában 11 százalékkal nőtt a kihelyezett összeg, és jól szerepeltek a mezőgazdasági gépek és az építőgépek is - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának is pozitív hatása van a gépjárműpiacra: decemberig több mint 1800 lízingszerződést kötöttek új, hétüléses autókra, a lízingcégek pedig 5,2 milliárd forinttal finanszírozták ezeket a vásárlásokat.
A magyar pénzügyi szektor története legnagyobb fejlesztésének nevezte a március 2-ától üzemelő azonnali fizetési rendszert Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.
- Elindította első tematikus vállalkozásfejlesztési magántőke alapját, a Debreceni Városi Tőkealapot az MFB csoporthoz tartozó, elsősorban közepes méretű vállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. - jelentették be kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
Rekorderedménnyel zárta pénzügyi éve első negyedévét az Apple Inc. a cég honlapján publikált mérlegbeszámoló alapján.
Történelmi mélypontot ért el az euróval szemben a forint árfolyama hétfőn, délután negyed négykor egy euró 338,09 forintot ért.
A korábbi árfolyammélypont az euró múlt hét csütörtöki, 337,57 forintos jegyzése volt. A dollár jegyzése 306,50 forintig emelkedett hétfőn. A dollár legmagasabb jegyzése a tavaly október eleji 308,20 forint volt.
- A lakossági állampapírok állománya tavaly 1558 milliárd forinttal emelkedett, 2019 végén meghaladta a 9074 milliárd forintot, a negyedik negyedévben 281,5 milliárd forint volt a növekedés - közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. pénteken.
Jövő év január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik, a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos - jelentette be Varga Mihály hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A pénzügyminiszter közölte: a minimálbérről szóló döntés még idén megjelenik a Magyar Közlönyben.
Varga Mihály jelezte, a keresetek növekedésére érdemi hatással van a minimálbér és a garantált bérminimum emelése is.
Az FC Barcelona élvonalbeli labdarúgócsapatában volt a legmagasabb a játékosok átlagfizetése 2019-ben a Global Sports Salaries Survey című tanulmány szerint.