Béres Attila marad a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója

Színházak - 2019-08-29

Béres Attila marad további öt évig a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a miskolci közgyűlés döntése értelmében. A miskolci közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén egyhangúlag támogatta a színházat 2015 óta vezető Béres Attila pályázatát. Az igazgató újabb mandátuma 2020. február 1-től 2025. január 31-ig szól.

A közlemény idézi Béres Attilát, aki hangsúlyozta: nagy öröm számára, hogy - akár csak négy évvel ezelőtt - most is egyhangúlag döntött a képviselőtestület arról, hogy 2025-ig folytathatja munkáját a színház élén.

"Fontos, hogy továbbvihessük azt a művészi irányvonalat, amire az elmúlt években a művészeti tanács tagjaival közösen törekedtünk. A legjelentősebb előttünk álló feladat a Miskolci Nemzeti Színház fennállásának 200. évfordulójáról méltóképpen megemlékezni, hiszen Magyarország legrégebbi kőszínháza 2023-ban ünnepli jubileumát" - emelte ki Béres Attila, hozzátéve, hogy az évforduló alkalmából nagyszabású rendezvénysorozatot tervez a teátrum, amelynek előkészítését már idén el kell kezdeniük.