Színházi világnap - Helen Mirren angol színésznő írt üzenetet az idén

Színházak - 2021-03-26

A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön - hangsúlyozza Helen Mirren angol színésznő a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt.

Helen Mirren az egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert angol színésznő, aki számos színházi, filmes szerepével aratott sikert.

A színházi világnapot az ITI kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain.

Helen Mirren színházi világnapra küldött üzenetében azt írja: nehéz idők járnak az előadóművészetekre, sok művész, műszaki dolgozó, szakember, férfi és nő küzd egy olyan szakmában, amely már eleve bizonytalanságban létezett. Talán ez a folyamatos bizonytalanság teszi őket képessé arra, hogy szellemességgel és bátran nézzenek szembe a járvánnyal - fogalmaz a színésznő.

Mint kiemeli, a jelenlegi körülmények között a művészek képzelőereje új, találékony, szórakoztató és megrendítő közlési lehetőségeket fedezett fel, nagyrészt az internetnek köszönhetően.

"Emberemlékezet óta történeteket mesélünk egymásnak. A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön" - hangsúlyozza Helen Mirren, hozzátéve: az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők alkotóvágyát nem lehet elfojtani, hamarosan virágba borul, új energiával, közös világunk újfajta megértésével. "Már alig várom ezt a pillanatot!" - zárja sorait a művész.

Helen Mirren az egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert angol színésznő, aki számos színházi, filmes szerepével aratott sikert. Színészi munkájáért számos elismerést vehetett át, A királynő című filmben nyújtott alakításával elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat is.