Tisztelt Honfitársaim!
Osztozva az új esztendő örömében és ígéretében, hazánk államfőjeként azt kívánom, adjon az Isten boldog új esztendőt minden jóakaratú embernek, minden magyarnak, nemzetünk minden polgárának.
Mindenkinek, aki most szeretteire gondolva ugyanazt érzi, ugyanazt kívánja széles e hazában.
Adjon az Isten bizakodásra okot adó új esztendőt az elesetteknek, a segítő kezet nyújtóknak, a szárnyaikat próbálgatóknak.
Reményeiket valóra váltó új esztendőt az új álmok megálmodóinak, az okos terveket kovácsolóknak, a hitet másokban is táplálóknak.
Adjon az Isten békés új esztendőt a járt úton haladóknak és a járatlan utat választóknak, az áldozatot vállalóknak, a gyermekeikért szeretve aggódóknak, a személyes vágyaikból közös jövendőt építőknek. Mindenkinek, aki most másokkal együtt vagy épp magányosan ünnepelve a szeretteire gondol.
Kedves Honfitársaim!
Az új év első perceiben, óráiban – amikor legelőször szüleinknek, gyermekeinknek, a hozzánk legközelebb állóknak kívánunk boldog új évet – a jókívánságok sokasága bizonyítja, hogy természetes vágyunk legjobb énünkkel fordulni a másik felé.
Több mint 2,5 tonna erősen szennyezett, penészes húst, húskészítményt és lejárt szavatosságú fűszert vontak ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy kalocsai üzemben - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.
A debreceni négytagú Jobbik-frakcióból egyedül Ágoston Tibor szavazott nemmel a tehetséggondozó programról és az ahhoz kapcsolódó támogatásról szóló előterjesztésre. Ágoston Tibornak - állítása szerint - nem volt tudomása a két támogatandó gyermek származásáról, és mivel hátrányos helyzetű, jól tanuló, tehetséges gyerekek továbbtanulását támogató programról volt szó, véleménye szerint az egyik gyermek nem felelt meg a három kritériumból kettőnek, ezért szavazott nemmel a napirendi pontra.
Megérkezett Dagesztánba a Szíriából hazatérő orosz katonákat szállító első két repülőgép - jelentette kedden a Rosszija 24 orosz hírtelevízió.
Az orosz védelmi minisztérium az Interfax hírügynökségnek megerősítette, hogy a déli katonai körzet katonai rendész zászlóalja az észak-kaukázusi Mahacskalába érkezett. Az alegység május óta felügyelte a tűzszünetet a feszültségcsökkentési övezetekben és biztosította a humanitárius segélyszállítmányokat.
holiday extras voucher codes argento voucher codes onthebeach voucher codes mark and spencer voucher2017
All Beauty voucher codes made.com coupons cheap gym company vouchers office shoes discount UK Voucher Codes
A Népszavához eljuttatott cikkében reagált a kormány ellene folyó kampányának fejleményeire Soros György. Az üzletember írását alább teljes terjedelmében közöljük.
A magyar kormány közzétette az úgy nevezett „Soros-terv"-ről folytatott nemzeti konzultáció ellenőrizhetetlen eredményét. Októberben a kormány mind a 8 millió magyar állampolgárhoz eljuttatott egy kérdőívet, amelyben hét, nekem tulajdonított kijelentésre várták a nép válaszát. A kérdőív egy olyan állítólagos tervvel állt kapcsolatban, amely szerint én azt szeretném elérni, hogy Európát és Magyarországot muzulmán vallású menekültekkel és bevándorlókkal árasszák el.
A kormány azt állítja, hogy a nemzetinek nevezett konzultáció soha nem látott sikert aratott, amelynek során 2 332 755 embert küldte vissza válaszát. A magyar nép bizonyára megtalálja majd a módját annak, hogy ellenőrizze a hivatalosan bejelentett számok pontosságát. Még ezek az inflált számok is azt bizonyítják, hogy a felnőtt magyar lakosság többségét nem lehetett félrevezetni a megtévesztő kampánnyal
A Teréz körúti robbantás ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség élet elleni és közbiztonság elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken - közölte az ügyészség pénteken az MTI-vel.
Keresztes Imre főügyész közleménye szerint az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntettével, valamint terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádolják.
Az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) a román nemzeti ünnepen közzétett állásfoglalása szerint az autonómiák közjogi rendszerének a megteremtése lehet a román-magyar békés együttélés garanciája.
A párt országos elnöksége által jegyzett állásfoglalás szerint Románia nemzeti ünnepe alkalmat teremt annak a tisztázására, hogy egyetlen román elöljáró sem várhatja el: az erdélyi magyar közösség ünnepeljen "Erdély elcsatolásának évfordulóján". A párt a normalitás és békés együttélés egyik alapfeltételének tekinti, hogy a román nemzetállam hivatalos ünnepén a magyarok is tartózkodjanak minden olyan megnyilvánulástól, mely a román közösség nemzeti érzéseit sérti. Jogos elvárásnak tartotta azt is, hogy a magyar közösséget se érje támadás sem december elsején, sem a következő centenáriumi események kapcsán
Kína gazdasági növekedéséből Magyarország eddig is komolyan profitált és az elkövetkező időszakban még több haszna lesz, mindez munkahelyeket, fejlesztéseket jelent - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Tíz fiatal tudóst tüntettek ki Junior Prima díjjal pénteken, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).
Idén Bodai Zsolt (kémia), Bolgár Bence (bioinformatika), Bunford Nóra (idegtudomány, pszichológia), Dömötör Orsolya (kémia), Grolmusz Vince Kornél (orvostudomány), Kovács Péter (klinikai orvostudományok), Perlaki Gábor (orvostudomány), Szalai Tamás (planetológia), Varga Zoltán (orvostudomány), Vincze Miklós Pál (földtudományok) kapta az elismerést, amelyet Lovász László, az MTA elnöke, Juhász Edit, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára és Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója adott át a díjazottaknak - közölte az MFB az MTI-vel.
Az LMP elvárja, hogy a kormány a következő hónapokban tegyen meg mindent az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért, ahhoz kapcsolódóan legalább fogadjon el intézkedéscsomagot és stratégiát arra, hogy az intézményrendszer felkészültebb legyen - mondta Demeter Márta (LMP) országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján tartott sajtótájékoztatóján.
Sokkoló jelentést tett közzé az Európai Bizottság a magyar egészségügyről A várható élettartam öt évvel az uniós átlag alatt van. A férfiak átlagosan csaknem hét évvel rövidebb ideig élnek, mint a nők, és a legalacsonyabb végzettséggel rendelkező férfiak átlagosan kilenc évvel kevesebbet élnek, mint a legmagasabb iskolai végzettséggel rendelkezők.
A halálozások mintegy háromnegyede szív- és érrendszeri illetve rákbetegség következménye. A megelőzhető (pl. tüdőrák)és a kezelhető rákbetegségek (pl. mellrák, méhnyakrák és vastagbélrák) miatti halálozási arányszám az EU-ban a legmagasabbak közé tartozik.
Az alapvető jogok biztosa, Székely László szerint a gyermekjogok nem ünnepi díszek, amiket csak évfordulók alkalmával kell leporolni, hanem ha - úgy tetszik - hétköznapi használati tárgyak. Az ombudsman ma is aktuálisnak tartja a Gyermekjogi Egyezmény egyetemes üzenetét, a benne foglalt jogok magas szintű védelmét. Ehhez szükséges egymás értő meghallgatása, tanulás a tapasztalatokból és a kritikákból, a jó kompromisszumok megtalálása.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri az Európai Bizottságot, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást a magyar kormány ellen, mert a kabinet egy miniszteri rendeletben megváltoztatta a bírák kinevezésének szabályait.
Oláh Lajos független parlamenti képviselő, aki csütörtökön sajtótájékoztatót is tartott a témában, az MTI-nek azt mondta, hogy a Fidesz hét éve tartó "ámokfutása" nyomán az igazságszolgáltatás maradt a jogállam utolsó bástyája Magyarországon.
Magyar tulajdonba került a Gránit Pólus csoport, miután Demján Sándor kivásárolta Peter Munk kanadai üzletember tulajdoni hányadát - közölte a ingatlanfejlesztéssel és üzemeltetéssel foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az új tulajdonosi struktúrában Demján Sándor és közvetlen munkatársai többségi, Csányi Sándor kisebbségi tulajdonosként jegyzi a vállalatcsoportot.
A Demokratikus Koalíció szerint az országot tönkre tevő Orbán Viktor a ciklusból hátralevő pár hónapra már ne ígérjen semmit. Ha még négy évig maradna, nem félmillió, hanem egymillió magyar menekülne el az országból, kiléptetne minket az Európai Unióból és a mostani három millió szegényből négymillió lenne.
A Fidesz színpadán felvonult a Büntető Törvénykönyv: az áldoktor bukott elnök, a debreceni Miszter 20 százalék, a trafikmutyi, a helikopter- és ingatlanmutyi gazdái, meg a strómanokon keresztül gazdagodó fővezér.
A DK el fogja kobozni a törvénytelenül szerzett vagyonokat, vissza fogjuk adni azoknak, akiket illet, a magyar embereknek.
Magyarország meg fogja védeni határait, meg fogja akadályozni a "Soros-terv" megvalósítását, és végül ezt a küzdelmet is megnyeri - mondta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke vasárnap a kormánypárt XXVII., tisztújító kongresszusán, Budapesten, a Hungexpón. A miniszterelnököt a küldöttek egyhangúlag, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek.
Amikor azt mondjuk, "védjük meg Magyarországot", akkor azt hirdetjük: meg kell védenünk a munkát, a családot, a biztonságot, a törvények uralmát, az eredményeket, a magyar kultúrát és a jövőnket - hangsúlyozta a pártelnök-miniszterelnök.
Szavai szerint a "Soros-birodalom" fenyegeti Magyarországot, mert útjában állunk annak a tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni. Ezért a "Soros-terv" végrehajtása érdekében egész Európában el akarják takarítani az útból a nemzeti érdekeket képviselő kormányokat, "ideértve bennünket is" - mondta Orbán Viktor.
A függetlenségpárti Európai Katalán Demokrata Párt (PdeCAT) külügyi kabinetvezetője szerint Spanyolország Recep Tayyip Erdogan török államfő modelljét alkalmazza a függetlenségpártiakkal való leszámolásban, és ez nem vet jó fényt a spanyolországi demokráciára.
Marc Gafarot i Monjó az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári székházában tartott sajtótájékoztatót szerdán a katalán helyzetről. Elmondta: Spanyolország úgy járhatott volna el a függetlenségi népszavazás kapcsán, mint az Egyesült Királyság a skót függetlenedési törekvések kapcsán. Hagyhatta volna, hogy az emberek demokratikus módon fejezzék ki akaratukat, és érvelhetett volna az unió megőrzése mellett.
A társadalombiztosítás jelenleg nem támogatja azt, hogy a kommunikációban súlyosan akadályozott, fogyatékossággal élő személyek modern, digitális eszközöket alkalmazzanak, ami sérti az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód követelményét – állapította meg egy panaszügyben az alapvető jogok biztosa. Székely László ombudsman szerint a tényleges hozzáférhetőség javítása alapjogi szempontból indokolt, így a szaktárca intézkedését kérte.
- Bizonyítottság hiányában felmentette a védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás és a rongálás vádja alól a Debreceni Járásbíróság hétfőn, nem jogerősen azt a kokadi gazdát, aki az ügyészség szerint 54 keleti lápi bagolylepke pusztulását okozta a Kék Kálló völgyében - közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.
Tatár Tímea hozzátette: a bíróság szerint a bizonyítékok nem támasztják alá, hogy a G. Ernő területén végzett beavatkozás miatt védett lepkék vagy védett növények pusztultak volna el.
A tényállás szerint a férfi 1999-ben vásárolt meg három kokadi földterületet a Kék-Kálló völgyében. A 30 hektár föld - kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területként - a Natura 2000 hálózat része.
A gazda az ingatlanjain legeltetésre alkalmas gyepet akart kialakítani, ezért 2012 októberében az interneten bejelentette a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóságának, hogy a háromból két területén kaszálást fog végezni. Az erdőfelügyeleti hatósághoz decemberben pedig azzal fordult, hogy fakitermelést fog végezni. A hivatal két területre megadta az engedélyt, azzal a kikötéssel, hogy meg kell várnia a vegetációs időszak végét. A munkálatok 2013 januárja és márciusa között zajlottak: két hónap alatt csaknem 10 hektáron volt fakitermelés, cserjeirtás és szárzúzás.
Az LMP ismételten felszólítja a kormánypárti képviselőket, hogy hagyjanak fel az ámokfutásukkal, és vonják vissza a kötelező kéményellenőrzés eltörlésére irányuló javaslatukat. A köztársasági elnök lépése most lehetőséget teremt arra, hogy a Fidesz jobb belátására térjen, és a fűtési szezon kezdetén ne sodorja életveszélyes helyzetbe a magyar családokat.