Tudomány

Eredmények megjelenítése 201-től 220-ig 1653 találatból.

Kutatók magyarázatot találtak arra, hogy miért fordul a napraforgóvirág kelet felé

Tudomány - 2021-01-15

Az ELTE, a Hamburgi Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói a korábbi elképzeléseket is magába foglaló környezetoptikai magyarázatot találtak arra, hogy a Nap égi mozgását már nem követő érett napraforgóvirágzat miért néz állandóan kelet felé.

Debreceni Egyetem: az A2-es tej az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja

Tudomány - 2021-01-13

- A Debreceni Egyetem (DE) kutatói szerint az A2-es tej az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja, mivel sajátos fehérjeszerkezete miatt kevésbé okoz emésztési panaszokat, mint a forgalomban lévő tejek. A DE kutatói olyan szarvasmarhafajták feltérképezésébe kezdtek, amelyek ilyen, úgynevezett szupertejet állítanak elő - közölte honlapján az intézmény.

Élesztőből állítanak elő mesterséges tehéntejet izraeli kutatók.

Tudomány - 2021-01-07

Tehenek nélkül, élesztőből kísérleteztek ki tehéntej kinézetű és ízű folyadékot a tel-avivi egyetem kutatói. Az egyetem biomérnöki tanszékén dolgozó Tamir Tuller professzor és Éjal Iffergan élelmiszer-technológiai vállalkozó az új termékhez közös céget alapított, az Imagindairy nevű vállalatot - adta hírül közleményében az egyetem.

Az elmúlt években egyre inkább tudatosult, hogy a tejipar, a tejtermékek gyártása károkat okoz a környezetnek és az emberi egészségnek, a nagyipari állattenyésztés pedig etikai kérdéseket is felvet. Ezért a biotechnológiai vállalatok világszerte megkezdték tejpótlók felkutatását.

Sok funkciót ellátó fehérje szerkezetét tárták fel a TTK kutatói

Tudomány - 2021-01-07

Számos betegségben jelentős szerepet játszó, bonyolult szerkezetű fehérje, a ROCK2 szabályozásának szerkezeti alapjait tárták fel a ELKH Természettudományi Kutatóközpont (TTK) kutatói Závodszky Péter vezetésével.

A Rho-asszociált protein-kináz 2 (ROCK2) egy több doménből felépülő, sok funkciót ellátó, nagy méretű fehérje, amely több hálózat részeként fontos szerepet játszik számos súlyos betegségben - többek között az Alzheimer- és a Parkinson-kórban, a neurodegeneratív és kardiovaszkuláris zavarokban, valamint a tumorsejtek terjedésében - olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) csütörtöki közleményében.

Egyezségre jutottak a kutatók: 14 milliárd éves az univerzum

Tudomány - 2021-01-05

Régóta vitatott kérdésben jutottak egyezségre a csillagászok: megállapították, hogy az univerzum mintegy 14 milliárd éves - olvasható a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Karikó Katalin biokémikus kapta először a Közmédia Év Embere Díjat

Tudomány - 2020-12-31

Karikó Katalin biokémikus, a BioNTech cég alelnöke kapta először a Közmédia Év Embere Díjat.

A hagyományteremtő céllal alapított díjat a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA: a Közmédia Év Embere Díjat minden év végén olyan embernek ítélik oda, aki szakmai pályafutásával és életútjával maradandó értéket hozott létre, nagy hatást gyakorolt az adott év eseményeire.

Ezt az évet meghatározta a koronavírus-járvány, így az elismeréssel Karikó Katalin biokémikust díjazták, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki a Covid-19 elleni oltások egyikét - tartalmazza a közlemény.

Több mint 50 új fajt azonosítottak brit kutatók idén

Tudomány - 2020-12-31

Idén 503 új fajt azonosítottak a londoni Természettudományi Múzeum kutatói - írja a The Guardian online kiadásában.Az új élőlények között a pillangóktól a majmokig a legkülönfélébb fajok képviseltetik magukat. Felfedeztek például egy mianmari majomfajt, egy ganajtúrófélét Új-Guineában és egy új hínárfajt a Falkland-szigeteken.

A múzeum munkatársai 2020-ban nevet adtak eddig ismeretlen zuzmóknak, darazsaknak, kacslábú rákoknak, apró tarantuláknak és tüdőtlen szalamandráknak.

Rekonstruálták a Heródes-kori Szentély udvarának mozaikpadlóját Jeruzsálemben

Tudomány - 2020-12-23

Rekonstruálták a Heródes-kori Szentély udvarának mozaikpadlóját Jeruzsálemben a megtalált mozaikdarabkák alapján.

A Templomhegyről mintegy tizenöt éve kidobott építési törmelék folyamatos átszitálásával és vizsgálatával foglalkozó kutatócsoport telephelyén, a Micpe Hamasuot nevű Jeruzsálemi domboldalon létrehozta a Heródes-korában újjáépített jeruzsálemi zsidó Szentély udvarán található mozaikpadló pontos másának egy négyzetméteres modelljét - jelentették honlapjukon.

A kutyák nem tudják, hogy a szavak minden hangja számít

Tudomány - 2020-12-10

Annak ellenére, hogy a kutyák hallása kiváló, mégsem figyelnek a szavak közötti különbségekre, ha azok csak egy beszédhangban térnek el.

Több mint 270 magyarországi vírusváltozat genetikai feltérképezését végezték el a kutatók

Tudomány - 2020-12-04

A SARS-CoV-2 vírus 273 Magyarországon is terjedő változatának genetikai feltérképezését végezték el a kutatók, ezek közül 85-öt a páciensektől tavasszal, 188-at ősszel vett mintákból azonosítottak - áll a több intézmény által végzett vírusgenom-kutatási program első eredményeit bemutató cikkben, amely a Szegedi Biológiai Kutatóközpont honlapján olvasható.

A stroke-ot és ritka vesebetegségeket vizsgáló kutatónők nyerték az idei L'Oréal-Unesco díjat

Tudomány - 2020-11-26

A stroke hatékonyabb kezeléséért folytatott kutatásaiért Bagoly Zsuzsa, valamint a ritka vesebetegségek felismerését és kezelését elősegítő tudományos munkájáért Csuka Dorottya kapta az idei L'Oréal-Unesco díjat.

Mesterséges sejtekben szimulálják az első létformák kialakulását magyar tudós vezetésével

Tudomány - 2020-11-25

Szemmel láthatatlan pikoliteres cseppekben, mesterséges sejtekben szimulálja az első létformák kialakulását egy nemzetközi kutatási konzorcium Szathmáry Eörs, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont igazgatója vezetésével - közölte a Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) l szerdán.

A kísérlet annyira újszerű, hogy modernizálni kell hozzá a kísérleti eszközöket. A magyar mellett francia, német és holland kutatóintézetek munkatársai ezért igen előrehaladott kutatásokat folytatnak egy olyan tömegspektrométer kifejlesztése érdekében, amely már a pikoliteres térfogatú (a milliliter egymilliárdod része) mesterséges cseppek kémiai összetételét is nagy pontossággal képes meghatározni.

Az új vizsgálati eszköz nem csupán az élet keletkezésének kísérletes kutatását forradalmasíthatja, hanem a kémia, a fizika és a biológia megannyi területén is új távaltokat nyithat meg a tudósok előtt - írja a közlemény.

"Ha valósághűen akarjuk modellezni az ősi sejtek viselkedését, akkor le kell mennünk az ő mérettartományukba, hiszen a rájuk ható körülmények csak ebben a közegben érvényesülnek. Vagyis a kísérlet elvégzéséhez a teljes kísérleti apparátust le kellett kicsinyítenünk a sejtek léptékére" - idézi a közlemény Szathmáry Eörs akadémikust.

Koronavírus - 90 százalékig terjedő hatékonyságú az oxfordi vakcina

Tudomány - 2020-11-23

Átlagosan 70 százalékos, de alkalmazási technikáktól függően elérheti a 90 százalékot az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari vállalat közös fejlesztésű koronavírus-vakcinájának hatékonysága.

Az egyetemi kutatócsoport hétfői beszámolója szerint a 24 ezer önkéntes bevonásával Nagy-Britanniában, Brazíliában és Dél-Afrikában elvégzett próbák azt mutatták, hogy azok közül, akik két, nagy dózisú hatóanyagot tartalmazó oltást kaptak, 30-an fertőződtek meg később az új típusú koronavírussal.

Abban a próbacsoportban viszont, amelynek hatóanyag nélküli szert adtak be, 101 fertőződés történt.

Ez a jelentés szerint 62 százalékos hatékonyságnak felel meg.

A molekuláris olló hatékonynak bizonyult két agresszív ráktípus kezelésében

Tudomány - 2020-11-19

- A DNS célzott, rendkívül pontos szerkesztését lehetővé tévő CRISPR/Cas9 "molekuláris olló" alkalmazása rendkívül hatékonynak bizonyult két agresszív ráktípus kezelésében egérkísérletek során - jelentették be a Tel-avivi Egyetem kutatói.

Az ITM visszaadná az OTKA pályázatok döntési jogát az MTA-nak

Tudomány - 2020-11-17

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) visszaadná az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) pályázatok bírálati jogosultságát a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) - mondta Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés Kulturális Bizottsága meghallgatásán.

Az ÖK kutatói számítógépes szimuláció segítségével bizonyították a kromoszómák keletkezésének elméletét

Tudomány - 2020-11-16

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai Szathmáry Eörs evolúcióbiológus vezetésével a világon elsőként mutatták ki egy rendkívül fejlett számítógépes szimuláció segítségével, hogy a földi élet hajnalán hogyan jöhettek létre a kromoszómák.

A felfedezés alapjaiban változtathatja meg az élet keletkezésének kutatását. Elméletükről a közelmúltbanjelent meg tanulmány a PLOS Genetics című szakmai folyóiratban - közölte az ELKH hétfőn.

Mint írják, az élet, a mai tudásunk szerint, nem képzelhető el információtovábbítás nélkül. Az élőlényeknek már a kezdet kezdetén át kellett adniuk a saját szervezetük felépítéséről és az életfolyamataik működéséről szóló információt a követő nemzedék tagjainak.

"Arról mára széles körű tudományos konszenzus alakult ki, hogy az első örökítőanyag-molekulák rövidek voltak, és a mai RNS-re hasonlítottak. Az RNS ugyanis egyszerre működik örökítőanyagként és enzimként is, vagyis az élethez szükséges molekuláris folyamatokat is képes irányítani" - szerepel a közleményben.

Új főemlősfajt fedeztek fel Mianmarban

Tudomány - 2020-11-11

- A karcsúmajomformák egy új faját azonosították a kutatók Mianmar távoli erdőségeiben, ám a felfedezés örömét beárnyékolja, hogy természetes élőhelyeinek elvesztése és vadászata miatt a faj már most a súlyosan veszélyeztetettek közé tartozik.

Az emberi faj közeli rokonának kétmillió éves koponyáját tárták fel Dél-Afrikában

Tudomány - 2020-11-10

Az emberi faj közeli rokonának kétmillió éves koponyáját tárták fel Dél-Afrikában, a különleges lelet új információkkal szolgál az emberi evolúcióról.

A szamárpingvinek nem egy, hanem valójában négy fajba tartoznak

Tudomány - 2020-11-05

) - A szamárpingvin (Pygoscelis papua) valójában nem egy, hanem négy külön faj - állapították meg genetikai vizsgálattal brit kutatók, akik szerint az eredményeik segíteni fogják az állatok megóvását.

A magyar tudomány ünnepe - Új kutatás indult a biobúza vizsgálatára

Tudomány - 2020-11-03

Új vizsgálatok indulnak az ökobúzafajták tesztelésére az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) irányításával. A hiánypótló kutatásban a szakemberek ökológiai gazdálkodási körülmények között, szántóföldi kisparcellás kísérletekben tesztelik a biotermesztés számára ígéretes hazai és nemzetközi búzafajtákat - közölte az ÖMKi.

A vizsgálat célja egyebek mellett, hogy minél több egészséges, szermaradványoktól mentes biobúzaliszt kerüljön a pékségekbe és a hazai fogyasztók asztalára.