Magyar találmány szerepel a Mathematical Intelligencer című, tekintélyes nemzetközi folyóirat legújabb számának címlapján. Utoljára 1979-ben fordult elő ilyen, amikor a Rubik kocka volt a címlapsztori. Ezúttal a Gömböc váltott ki nemzetközi elismerést.
Bár a mobiltávközlési szektor egyik legnagyobb reménysége a mobil televízió, az optimizmus alaptalan lehet - véli a Deloitte, tanulmányában, amelyben rámutat: ahelyett, hogy a televíziót próbálná a mobiltelefonba integrálni, a szektornak inkább az adatáramlás megfordítására kellene koncentrálnia, tehát a videó tartalom telefonról televízióra vagy egyéb, megfelelő monitorral rendelkező eszközre történő továbbítására.
Az elmúlt ötven évben elképesztő mennyiségű tudományos eredmény születésének lehettünk tanúi. Ezek a felfedezések jelentős hatással voltak ránk, és megváltoztatták a saját magunkról, a világról és a benne elfoglalt helyünkről alkotott képünket. De mit tartogat számunkra a jövő?Meddig jut el ötven év alatt a tudomány? Milyen területen várhatók nagy áttörések a következő ötven évben?
Az elmúlt hónapban megszületett döntések eredményeként a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) hét pályázatán 47 pályázó összesen 3,44 milliárd forint támogatást nyert el. A gazdasági szektor szerepvállalása kimagaslóan magas volt a pályázatokon, a támogatások 76,2 százalékát vállalkozások, 23,2 százalékát költségvetési kutatóhelyek, 0,6 százalékát non-profit kutatóhelyek kapják.
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke a cigány származású fiatalok tudományos fokozat szerzésének érdekében pályázatot hirdetett tudományos segédmunkatársi munkakör betöltésére. A kuratórium döntése alapján az állást Boros Julianna szociálpolitikus töltheti be.
Neumann János a Yale Egyetem felkérésére készítette, előadni azonban már nem tudta előadásanyagát. A számítógép atyjának utolsó, most a NetAcademia gondozásában kiadott műve a maga idejében hatalmas vitát kavart. Az újrafordított könyv jelentőségét mutatja, hogy az agy és a számítógép működésének összehasonlítása ma is meghatározó gondolat mind a gondolkodástudományban, mind az informatikában.
Egy európai kutatócsoport az Antarktisz jégmezőjén végzett jégminta-elemzést. Ennek eredményeként az északi- és déli-sarkvidékek éghajlata közötti - mindeddig nem ismert - összefüggéseket tártak fel, melyekben nagy szerepet játszanak az óceáni áramlatok. Erős a gyanú, hogy alaposan át kell gondolni eddigi klímamodelljeinket.
Az Egyesület a Felsőoktatásért és a Kutatásért nov. 17.-én konferenciát szervezett A Tudomány önmagáról címmel. A konferencián neves kutatók szólaltak fel a tudomány intézményrendszere, finanszírozása, a tudományos igazság, valamint a tudomány és a nyilvánosság kapcsolatának kérdésében.
Ígéretesek azok a magyar gyógyszerfejlesztések, amelyeknek a tuberkulózis legyőzése a célja, s körülbelül hat-hét év múlva megjelenhet a piacon a betegség elleni gyógyszer is - mondta el Kéri György, a Semmelweis Egyetem professzora hétfőn az MTI-nek.
Egy új sziget emelkedett ki a Csendes-óceánból a Tongához tartozó Ha’apai-szigetek és Vava’u-szigetek között. A sziget keletkezése egy víz alatti vulkánkitörésnek köszönhető, melynek nyomán hatalmas mennyiségű horzsakő is felszínre került.
Elhunyt Litván György történész; az MTA Történettudományi Intézetének Széchenyi-díjas kutatóját, egyetemi tanárt szerdán, 77 éves korában érte a halál.
Litván György a XX. századi magyar progresszió formálója és historikusa, Jászi Oszkár és Szabó Ervin monográfusa, az 1956-os forradalom aktív részese, a forradalom eszmei-politikai örökségének következetese képviselője volt.
Egy az óceán mélyéről származó féregszerű lény genetikai elemzése egy új törzs felfedezését jelentette, ami rendkívüli eseménynek számít egy olyan korban, amikor a legtöbb organizmus már megtalálta a helyét a fő evolúciós táblán.
Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, a fogyasztásra alkalmas halak és a rákfélék 2050-re kihalnak az óceánokból - figyelmeztetnek a Science amerikai magazinban megjelenő cikket jegyző környezetvédelmi szakértők és közgazdászok.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendkívüli közgyűlése hétfőn megszavazta a tudós testület reformjának folytatásáról szóló előterjesztést Budapesten. Folytatódhat az MTA reformja, miután a tudós testület rendkívüli közgyűlése elfogadta az erről szóló előterjesztést és az annak mellékletében megfogalmazott elveket.
Meghalt Bence György filozófus - tette közzé az általa alapított Metazin című internetes magazin vasárnap. A közlemény szerint Bence György szombaton, 65 éves korában hunyt el tragikus hirtelenséggel. Az ELTE Bölcsészettudományi karának professzora volt.
Az 1993-ban alapított Hatvani-díjat a közgyűlés azon személyeknek adományozza, akik a város fejlesztése érdekében a természettudományok, a gazdasági élet, az egészségügy, a szociális tevékenység, az idegenforgalom és a környezetvédelem területén kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki, valamint átfogó életmű elismeréseként.
A hazai és debreceni irodalomtörténet-írás kiemelkedő és példamutató alakja, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Kutatási területe a régi magyar irodalom, érdeklődésének középpontjában a barokk kor magyar irodalma áll. A magyar barokk irodalom és művelődés itáliai kapcsolatait feldolgozó munkáját a római La Sapienza Tudományegyetem olaszul is kiadta.