Az Európai Unióban éves szinten 1,3 százalékra csökkent az infláció üteme szeptemberben az augusztusi 1,5 százalékról, ezen belül az euróövezetben 1,3 százalékról 1,1 százalékra esett a ráta - közölte szerdán az Eurostat, az unió statisztikai hivatala.Bulgáriában 1,3 százalékkal, Görögországban 1,0 százalékkal, Lettországban pedig 0,4 százalékkal csökkent az árszint a múlt év szeptemberéhez képest, míg a legnagyobb növekedést, 2,7 százalékot Nagy-Britanniából jelentették. A további sorrend Észtország (2,6 százalék) és Hollandia (2,4 százalék).
A történelem előtti Anglia Stonehenge-korabeli aranykincsei mutatkoznak be a megalitikus építményegyütteshez közeli apró, vidéki múzeum egyedülálló új tárlatán.
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott támadója szerint a futballszerető embereket "itthon tíz-húsz éve átverik", ugyanis olyan célokat fogalmaznak meg, amelyek nem reálisak.
"Megdöbbentő, hogy ilyenkor minden szakember egymás háta mögött mutogat egymásra, egyetlen olyan ember nem volt még, aki azzal állt volna a kamera elé: mondjatok nekünk egy vagy két olyan játékost, aki topcsapatban hétről hétre teljesít" - fogalmazott Szalai a kedden sorra kerülő utolsó, Andorra elleni világbajnoki selejtező előtt a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatóján.
Több mint kétezer évig éltek együtt a Közép-Európában őshonos vadászó-gyűjtögető közösségek a más területekről bevándorolt földművelő csoportokkal, mielőtt végleg kihaltak vagy áttértek a letelepedett földművelő és állattenyésztő életmódra - olvasható az amerikai Science folyóirat által csütörtökön közzétett tanulmányban.
Latin-Amerikában a szanitáció (szennyvízkezelés) okozza a legnagyobb problémát, több figyelmet kellene szentelni ennek a kérdésnek - mondta Blanca Jimenez Cisneros, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) nemzetközi hidrológiai programjának titkára a Budapesti Víz Világtalálkozó harmadik napján.
- A kisgyermek két- és négyéves kora között nyílik ki a nyelvi fejlődés "ablaka" az agyban, ekkor kezelhető a legjobban a nyelvi lemaradás is - mutatta ki brit és amerikai tudósok kutatása.
A környezeti hatások leginkább négyéves kor előtt befolyásolják a nyelvi készségeket, az agy új szavak elsajátítását szolgáló "huzalozása" ugyanis ilyenkor zajlik - idézi a BBC hírszolgálata a The Journal of Neuroscience című szaklapban megjelent tanulmányt.
Akár 2,5 Celsius-fokkal nőhet a hőmérséklet 2050-ig az emberi tevékenység, a magas szén-dioxid-kibocsátás miatt. Nobel-békedíjjal elismert kutatók kedden, Balatonfüreden egy előadáson hangsúlyozták: el kell érni, hogy 2020 után ne növekedjen a kibocsátás.
- A roma büszkeség (Roma Pride) napját idén Magyarországon csak privát keretek között tartják meg, mert a roma közösségben „mély depresszióhoz" vezetett a szegénység és a politikai korlátozások - mondta Daróczi Ágnes roma aktivista a Der Standard című osztrák napilapban hétfőn megjelent interjúban.
Ötszáz év után egy svájci páncélszekrényből került elő az Isabella d′Este mantovai hercegnő arcképét ábrázoló festmény, amely a Corriere della Sera olasz napilap pénteki magazinkiadása szerint eredeti Leonardo-alkotás.
A megtalált Leonardo című beszámoló az újság kulturális mellékletében, a Settében olvasható, a cikk a kép története mellett az eredetiségét bizonyító vizsgálatok eredményeit is közölte.
Svédországban a legjobb megöregedni - ezt mutatja az idősek átfogó helyzetéről először elkészített globális lista, amelyen Magyarország a 91 ország közül a negyvenedik helyet foglalja el. A dokumentum előrejelzése szerint 2050-re a világ 60 éven felüli lakosságának létszáma felülmúlja majd a 15 éven aluliakét.
Az időjárási helyzet Európában
A Skandináv-félszigettől Lengyelországon át egészen a Fekete-tenger térségéig anticiklon húzódik. Területén az északi tájakat kivéve általában kevés a felhő, sokat süt a nap, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. Ugyanakkor szárazföldünk nyugati, délnyugati részének időjárását ciklonok és a hozzájuk tartozó frontok alakítják.
- Rendhagyó tárlatvezetéssel és filmvetítéssel indul kedd este a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ alapításának hetedik évfordulójára rendezett programsorozat.
A születésnapi hét kiemelkedő eseménye a Szent utak című közel-keleti fotókiállítás és az Art Moments Fesztivál. A Modemben elsőként jelenik meg a közel-keleti kortárs művészet a Szent utak révén - mondta Kukla Krisztián igazgató a programok keddi sajtótájékoztatóján.
Jelenleg Magyarországon a kárt okozó fél biztosítójánál kell elintézni a kötelező felelősségbiztosítás (kgfb) alapján járó kifizetést, de ennél ügyfélbarátabb a saját biztosítós - direkt - megoldás. Az e mellett és ellen szóló érveket vette sorra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján közzétett konzultációs anyagában.
- Bőrének elszíneződésével védekezik a ragadozók és az ibolyántúli sugárzás ellen egy Európa-szerte elterjedt édesvízi csigafaj - állapították meg a szakemberek, akik eredményeiket a Biology Letters című folyóiratban közölték.
Ikerkiállításon mutatja be Marc Chagall és Ámos Imre munkásságát péntektől a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), ahol látható lesz többek között a francia-orosz mester Élet című, nagyszabású főműve is.
Csaknem hét százalékkal nőtt a román ipari termelés az év első hét hónapjában - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
Az intézet közleménye szerint az év első hét hónapjában 6,9 százalékkal nőtt az ipari termelés a tavalyi év hasonló időszakához képest bruttó értékben kifejezve. A szezonális hatásoktól megtisztított és munkanapokkal kiigazított érték szerint a növekedés 6,1 százalék volt.
Élve került elő az az uruguayi férfi, aki négy hónapja tűnt el az Andokban Chiléből Argentínába vezető útján.Raúl Fernando Gomez Circuneguinak hóvihart követően veszett nyoma májusban, miután motorbiciklije lerobbant. Az argentin hatóságok közlése szerint egy hegyi menedékházban találtak rá 2800 méter magasságban: a férfi kórosan lesoványodott és kiszáradt állapotban volt. A menedékházban talált ételmaradékokat fogyasztotta el, majd bármit, amit el tudott kapni - például patkányokat is.
Sültpaprika lekvárból, kakaós mandulapiskótából, olvadó étcsokoládé mousse-ból áll az a torta, amely megnyerte az Egy Csepp Figyelem Alapítvány hobbicukrászoknak szóló versenyét. Nevezni fehér cukortól, fehér liszttől, adalékanyagoktól mentes süteményekkel lehetett.