Az LMP szerint a sukorói ügynél tízszer nagyobb, 10 milliárd forintos hűtlen kezelést felvető "ingatlanpanama" történt Budapesten, a IX. kerületben - közölte Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A politikus szerint egy, a lágymányosi híd pesti hídfőjénél fekvő 15 hektáros területről van szó, amelyet a sukorói ingatlancsere ügyéhez hasonlóan miniszteri határozat alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vásárolt meg, de míg a sukorói ügyben 1 milliárd forintos kárról lehetett beszélni, addig itt 10 milliárd forint veszteség érhette az államot.
Elmondta: a vagyonkezelő 2012-ben egy fél hektáros területet 60 ezer forintos négyzetméter áron vásárolt meg, majd a 2014-ben 16,5 milliárd forintért vette meg a maradék területet birtokló céget, ami 120 ezer forintos négyzetméterenkénti árat jelent. Hozzátette: a megvásárolt kft. a mérlegadatok szerint ugyanakkor csak 6 milliárdos ingatlanvagyonról számolt be, vagyis legalább 10 milliárd forintos hűtlen kezelésről lehet szó. Közölte: az LMP jogászai szerint indokolt, hogy feljelentést tegyenek az ügyben.
Ismertetése szerint a kormány határozata szerint ezen a területen atlétikai stadiont akarnak építeni, ellentétben a korábbi tervekkel, amelyek lakások és irodák építéséről szóltak. Úgy vélte: ha a kormánynak szüksége volt erre a területre, akkor ezt jóval olcsóbban is megvásárolhatta volna.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperLondoni pénzügyi elemzők szerint katasztrofális hatása lenne a City pénzügyi szektorának működésére, ha az Egyesült Királyság átfogó kereskedelmi megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból.
A Centre for London nevű, a londoni gazdasági folyamatokra összpontosító elemzőház csütörtökön ismertetett 98 oldalas tanulmányában kimutatja, hogy London exportján belül a pénzügyi és egyéb szolgáltatások exportjának értéke egyetlen évtized alatt a kétszeresére bővült, és ma már eléri az évi 100 milliárd fontot (350 ezer milliárd forint).
Az elemzés szerint a londoni export 50 százalékát a pénzügyi és üzleti szolgáltatások exportja adja.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperKötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság (EB) Magyarország ellen a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt. A brüsszeli testület közölte: úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek Magyarországnak, és ezzel megindult az eljárás a nemrég elfogadott jogszabály ügyében, amelyet több szempontból is aggályosnak találtak.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperA Brexit-tárgyalások jelenlegi szakaszában egyre sürgetőbb, hogy Spanyolország és Nagy-Britannia megállapodásra jusson Gibraltár ügyében - írta csütörtöki szerkesztőségi véleménycikkében az El Mundo című spanyol országos napilap.
Az újság szerint az amúgy szívélyes spanyol-brit viszonyban Gibraltár az egyetlen "tüske". Azonban most "világos lehetőség" kínálkozik arra, hogy véget érjen ez az "anakronisztikus helyzet" - állapította meg az El Mundo, utalva VI. Fülöp spanyol királynak tavaly az ENSZ-ben tett kijelentésére, miszerint ideje véget vetni a Spanyolország déli csücskén húzódó brit felségterület "gyarmati anakronizmusának".
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperAz Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisített egy, a hatályos jogot a bírói gyakorlatra hivatkozva figyelmen kívül hagyó ítéletet. Kimondta: a jogszabályokat mellőző bíróság visszaél függetlenségével, döntése önkényes, sértheti a jogállamiságot, a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot. Az Ab a határozatot csütörtökön a honlapján hozta nyilvánosságra.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperAz amerikai LNG-export növekedése gyökeresen átalakítja a következő öt évben a földgáz világpiacát, miközben a kereslet súlypontja az energiatermelésről az ipari felhasználásokra helyeződik át, aminek viszont messze ható következményei lesznek mind a szén-dioxid-kibocsátás, mint a globális energiaellátási biztonság terén - állapítja meg a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtökön kiadott "Gas 2017" öt éves piaci prognózisa.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperTetten értek négy férfit, aki rendőrnek adva ki magát, házkutatást színlelve akart elvinni egy budapesti lakásból több mint hárommillió forint értékű marihuánát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján. Egy nagykőrösi férfi és három budapesti társa tartott álrendőrként "házkutatást" kedden kora este egy I. kerületi, Fő utcai lakásban, hogy az ott lakó nőtől megszerezze a lakásban lévő kábítószert és készpénzt.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperA hétfői és a keddi viharokat követően a biztosítókhoz csaknem 4000 kárbejelentés érkezett, ezek előzetesen becsült értéke megközelíti az 500 millió forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön.
A közlemény szerint az ingatlanokat átlagosan 125 ezer forintos kár érte, ugyanakkor vannak több száz ezer forint értékű káresetek is, amelyeknél elsősorban az ingatlanok tetőszerkezete sérült meg.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperA spanyol élvonalban játszó Hanga Ádámot megtartaná jelenlegi kosárlabdacsapata, a Baskonia Vitoria Gasteiz - írta az eurohoops.net. A kosaras szaklap úgy tudja, hogy az NBA-s San Antonio Spurs ajánlatában bízó magyar légiósnak nemrég a Barcelona három évre 7,5 millió eurós szerződést kínált. A Baskoniának ezután öt napja volt arra, hogy a Barcelonáéval megegyező ajánlatot tegyen a 28 éves kosaras elé - aki ellenkező esetben a katalánok keretébe került volna -, s ez szerdán megtörtént.
Az Euroliga legjobb védőjének választott Hanga és menedzsmentje nem kommentálta a hírt.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper"A jégkorong szövetség új vezetése váratlanul úgy döntött, mással folytatja az együttműködést" - olvasható az olajipari cég közleményében, amelyben egyúttal leszögezi, sajnálja, hogy nem tudja folytatni az együttműködést.
A vállalat szerdai beszámolója szerint az elmúlt csaknem tíz évben több mint egymilliárd forintot költöttek a magyar jégkorongsport támogatására. A MOL névadója volt a 2008-ban életre hívott közép-európai regionális bajnokságnak, amelyben eddig a magyar klubokon kívül román, szerb és szlovák csapatok szerepeltek, idén pedig osztrák együttes csatlakozott a mezőnyhöz. A bajnokság mellett a vállalat a válogatottat is rendszeresen támogatta.
- Az Európai Bizottság kérésére Spanyolország havi 500 menedékkérő befogadását vállalja a következő három hónapban - jelentette be Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettes a madridi parlamentben szerdán, ahol több ellenzéki párt is bírálta a kormány menekültpolitikáját.
A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a nacionalista Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT) azt rótta fel a kabinetnek, hogy a menedékkérők áttelepítését szolgáló uniós mechanizmusban még 15 849 ember befogadásával adós a vállalt 17 337-ből.
A BBC brit közszolgálati médiatársaság hírportálján megjelent írás szerint Soros György azzal vádolja a magyar kormányt, hogy "antiszemita ábrázolásmódot" alkalmaz az ellene indított plakátkampányban.
"Lesújt a jelenlegi magyar rezsim szándékos dezinformációs kampányának részeként alkalmazott antiszemita képi ábrázolásmód. Bizakodással tölt el ugyanakkor, hogy a magyar zsidó közösség vezetése számtalan (magyar) állampolgárral együtt szót emelt e kampány ellen" - idézi a BBC Soros Györgyöt.
A nyilatkozatot több más külföldi médium is ismertette szerdán.
Előző nap közleményt adott ki a milliárdos szóvivője, Michael Vachon is. Eszerint "Európa legsötétebb óráit idézi" a kormány új, migrációellenes kampánya, amely Soros György képét használja plakátjain. "A magyar kormány idegengyűlölete és a menekültek démonizálása Európa-ellenes" - tette hozzá.
- Edouard Philippe francia miniszterelnök szerint Franciaország eddig nem állt a helyzet magaslatán a migráció kezelésében, ezért a szerdán bemutatott új akcióterv alapján a kormány javítani kívánja a menedékkérők helyzetét, s felgyorsítani azok kiutasítását, akik nem jogosultak menekültstátuszra.
A menedékjogra jogosult menekülteknek "példamutatással tartozunk" - fogalmazott a kormányülést követő szerdai sajtótájékoztatóján a kormányfő Franciaország befogadási hagyományára hivatkozva. Jelezte, hogy jövőre 4 ezer, 2019-ben pedig 3500 ezer szálláshelyet ad át a kormány a menedékkérők számára, s ezen felül 5 ezer új átmeneti befogadóhelyet is teremt a menekültstátusszal már rendelkező külföldieknek addig, amíg nem találnak lakást.
A tudósok már májusban megjósolták, hogy nyáron leszakadhat a Larsen C jégselfből, vagyis a parti síkságról a tengerbe belenyúló jégtömegből egy hatalmas darab egy törésvonal mentén, amelyet évekkel ezelőtt fedeztek fel.A jégtömb elszakadását egy amerikai műhold észlelte szerdán.
A nagyjából 350 méter vastag jegű Larsen C az Antarktisz nyugati részén terül el, feltartóztatva az őt tápláló gleccsereket. A kutatók évek óta figyelemmel kísérik a selfjég törésvonalának alakulását.A szakemberek az Antarktisz jégselfjeinek olvadását a globális felmelegedés következményének tekintik. A Larsen C jégself az Antarktisz negyedik legnagyobb selfje. A most levált hatalmas jégtömb hasadását először 2014-ben észlelték, és tavaly már azt jósolták a tudósok, hogy pár éven belül leszakadhat.
A francia kormány 11 milliárd eurós adókönnyítést tervez a jövő évtől a kötelező járulékok csökkentésével és a lakhatási adó eltörlésével - közölte Edouard Philippe kormányfő a Les Échos című gazdasági napilapban szerdán megjelent interjúban.
"Az adónyomás a GDP közel 0,6 százalékával enyhül, azaz közel 11 milliárd eurós összegben. Ez jelentős erőfeszítés" - mondta a miniszterelnök, aki először beszélt részletesen a kormány jövő évi adóterveiről.
Az európai országokban túlnyomórészt a közösségi médián keresztül és a börtönökben toborozzák híveiket a terrorcsoportok, amelyeket a drog- és fegyverkereskedelemből, csempészetből vagy okirat-hamisításból származó forrásokból támogatnak - közölte Jari Liukku, az európai uniós rendőri együttműködést koordináló szervezet, az Europol szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője az osztrák Ö1 közszolgálati rádiónak adott, szerdán sugárzott interjújában.
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a Kúriának azt a jogegységi határozatát, amely a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekmények büntetési tételeiről szól.Az Ab a jövőre nézve megsemmisítette a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények egyes büntetési tételeivel kapcsolatos kúriai jogegységi határozatot, mert álláspontja szerint az nem értelmezte, hanem módosította a büntető törvénykönyvet (Btk.). Az Ab a határozatot szerdán hozta nyilvánosságra a honlapján.
- Jövő évtől nem kell megfizetni a személyi jövedelemadót azon praxisok eladása után, amelyeket öt évnél régebben szerzett meg a háziorvos - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette: ezzel is szeretnék a generációváltás folyamatát gyorsítani és könnyebbé tenné.
- Jövő szerdától négy napon át ismét az utcazenészek városa lesz Veszprém: a fesztiválon a hazai zenészek mellett érkeznek muzsikusok többek között Franciaországból, Lengyelországból és felcsendül a portugál utcazene is - közölte szerdai, veszprémi sajtótájékoztatóján Muraközy Péter.
A fesztivál főszervezője elmondta, hogy a július 19. és 22. között zajló rendezvény során a város 11 helyszínén, 168 koncert szórakoztatja majd a közönséget. Az ingyenesen látogatható programra a korábbi évekhez hasonlóan napi 20 ezer embert várnak.
- Mesés várjátékra várják a gyerekeket szombaton Hollókőn; a világörökségi település várában középkori hangulatot teremtenek, de a vitézi próba és az ostromjáték mellett még a sárkánnyal meg kell küzdeniük a vitézeknek.Minden évben egy napon mesebeli figurák kelnek életre, így a gyerekek találkozhatnak az öreg királlyal, a meseszép királylánnyal és a hatalmas, tűzokádó sárkánnyal is - mondta Kelecsényi Péter,a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.