Még 150 magyar tartózkodik Szíriában, ők a Külügyminisztérium többszöri figyelmeztetése ellenére sem hagyták el az országot - közölte a tárca az MTI érdeklődésére pénteken. Tájékoztatása szerint a magyar nagykövetség változatlanul ellátja feladatait a szíriai fővárosban.
A hazai biztosítási piac 2012 első félévében az egy évvel korábbihoz képest több mint 4 százalékkal csökkent, az első hat havi díjbevételek nem érték el a 414 milliárd forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ)
Szombaton kezdődik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League 2012/2013-as szezonja, amelyben az első helyért várhatóan a két manchesteri sztáralakulat, a United és a City mellett a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea lesz versenyben.
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 77,6 százalékára csökkent 2012 második negyedévének végére, a megelőző negyedév végi 78,9 százalékról, elsősorban a forint erősödése miatt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken, a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján.
Az OTP bankcsoport a második negyedévben 41,1 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben az első negyedévi 12,8 milliárddal és a tavalyi második negyedévi 37,3 milliárddal - közölte a társaság gyorsjelentésében pénteken a BÉT honlapján.
A Magyar Pékszövetség kezdeményezésére ebben az évben is elkészült a "Szent István napi kenyér", a krumplis-komlós-kovászos sütőipari terméket a Gere Pékség készítette.
kitüntetést adtak át
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország köztársasági elnöke megbízásából 2012. augusztus 20-a alkalmából a
MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT kitüntetést adta át:
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország köztársasági elnöke megbízásából 2012. augusztus 20-a alkalmából
MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZT
kitüntetést adott át:
Vészforgatókönyv készül a Gyulai Húskombinátra, a tulajdonos HAGE-NAGISZ Nádudvari Mezőgazdasági Vállalkozói Csoport jelenleg az érdekeltségéhez tartozó cégektől átcsoportosítható pénzforrásokat keresi a gyulai húsüzem folyamatos termeléséhez - mondta el az MTI-nek Ruck János, a Gyulai Húskombinát vezérigazgatója.
Az LMP szerint elkerülhetetlenné vált a gyógyszerárak emelése, mivel a gyógyszergyártók és a patikák a továbbiakban már nem tudják kompenzálni az egyre csökkenő állami támogatásokat.
Szabó Máté ombudsman szerint nem felelne meg az Alkotmánybíróság által is kimondott szükségesség-arányosság követelményének és sértheti a személyi szabadsághoz fűződő jogot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új jegyellenőrzési módszere, amely szerint a leszállás után is ellenőriznének, és visszatarthatnák a bliccelő utast.
- Az idén júniusban az építőipari termelés volumene kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva is 11,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 0,5 százalékkal volt alacsonyabb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Üvegszilánkot tartalmazhat az Aldiban vásárolt osztrák savanyú káposzta, ezért a kiskereskedelmi lánc visszahívja termékét - írta a hvg.hu a kereskedelmi lánc honlapján megjelent közlemény alapján.
A parlagfű magas pollenkoncentrációja miatt több térségben már első, illetve másodfokú riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI). Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) ismét felhívja a parlagfűre érzékenyek figyelmét: "csak néhány nap maradt felkészülni a csúcsidőszakra".
Hongkong kormányzója hivatalába kérette a japán diplomáciai képviselet helyi vezetőjét, míg Pekingben a japán nagykövetet rendelték a külügyminisztériumba tiltakozásul, amiért a japán parti őrség őrizetbe vette azokat a kínai aktivistákat, akik szerdán partra szálltak a vitatott hovatartozású, de japán közigazgatás alatt álló kelet-kínai tengeri szigetek egyikén.
Csaknem egymillió közlekedési baleset történik évente Nagy-Britanniában amiatt, hogy autóvezetők számukra vonzó külsejű gyalogosokon vagy plakátokon - reklámmodellek miatt - felejtik a szemük - derül ki brit biztosítótársaságok legfrissebb adatelemzéséből.
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint nem örvend népszerűségnek a választási feliratkozás ötlete, azzal ugyanis csak a megkérdezettek 25 százaléka ért egyet, míg 70 százalék továbbra is azt szeretné, hogy mindenki szavazhasson.