A Fidesz közlése szerint következményei lesznek annak a világhálóra a közelmúltban felkerült videofelvételnek, amelyen Stadler Mária hallható. Felhívják a figyelmet arra, hogy az érintett nem tölt és soha nem is töltött be pártfunkciót.
Az illetékes hatóságok határozott fellépését és a fideszes Stadler Mária kormánypártból való kizárását sürgeti az MSZP egy nyilvánosságra került videofelvétel kapcsán.
A kormány célja, hogy minőségi, kis- és közepes családi gazdaságok szövetkezésére alapuló mezőgazdaság jöjjön létre - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Debrecenben, a 20. Farmer Expo megnyitóján.
A 42. Debreceni Virágkarnevál és kapcsolódó rendezvényeinek zavartalan lebonyolítása érdekében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 14.§ (1) bekezdésében biztosított jogánál fogva a Debreceni Rendőrkapitányság Vezetője ideiglenes forgalomkorlátozást rendelt el az alábbi helyeken.
Több mint 330 millió forintot fordítanak Debrecen egyik leghíresebb oktatási intézménye, a Dóczy gimnázium megújítására. Az iskola fenntartója, a Tiszántúli Református Egyházkerület - az Új Széchenyi terv egyik pályázatán _ 300 millió forintot meghaladó támogatást nyert el, a fenmaradó tíz százalékot a gimnáziummal közösen finanszírozzák.
Szíria világszerte hadat üzen Bassár el-Aszad elnök politikai ellenfeleinek, arra használva fel diplomatáit, hogy nyomon kövessék és megfélemlítsék a rezsim külföldön élő ellenzőit - írta szíriai ellenzékiekre és amerikai hivatalos forrásokra hivatkozva szerdán a The Wall Street Journal.
A kormány szerdai ülésén huszonhárom volt egyházi ingatlan tulajdoni rendezéséről döntött: az 1,374 milliárd értékű kártalanítást az állam szeptember 30-ig fizeti ki az egyházaknak, illetve az ingatlanokat átadó önkormányzatoknak.
Egy nyolctagú, feltehetőleg román származású család fogadott otthonában egy vidéki útjáról hazatérő brit nőt. A házfoglalók azt állították, hogy bérlői szerződésük törvényes, mert a szomszédok szerint a nő meghalt, és a fiától bérelték ki a lakást. A kilakoltatás hírére bosszúból megrongálták a házat, és ellopták a tulajdonos több értékes berendezését.
Öt százalékkal emelkedtek az élelmiszer-napicikkek kereskedelmi átlagárai a második negyedben az elmúlt év azonos időszakához képest. Ennél nagyobb drágulást – nyolc, illetve hét százalékot – csak Törökországban és Finnországban regisztrált a Nielsen piackutató vállalat 21 európai államban végzett felmérése
Várhatóan már az ősszel a parlament elé kerülhet több olyan törvénymódosítás, amely a szerencsejáték-ipar területének újraszabályozását szolgálná. Matolcsy György szerint Magyarországon a szerencsejáték-iparon belül a két legsürgősebb beavatkozást igénylő terület a pénznyerő automaták, valamint az online szerencsejáték szabályozása.
A Coop svájci élelmiszer-kiskereskedelmi lánc rendkívüli lépést tett azzal, hogy az üzletei polcairól eltávolította több olyan nagy nemzetközi gyártó termékeit, amelyek nem voltak hajlandók áraik csökkentésére, noha jelentős profitokat zsebeltek be a svájci frank erősödésének köszönhetően.
Írország ragaszkodik ahhoz, hogy a pénzügyi tranzakciókra kivetett bármilyen új adót az Európai Unió mind a 27 tagállamában bevezessék, ne csak a 17 tagú euróövezetben - mondta Michael Noonan, Írország pénzügyminisztere az RTE állami televíziónak adott nyilatkozatában szerdán.
A 42. Debreceni Virágkarnevál első főtéri estéjén Debrecenben és a megyében működő táncegyüttesek közreműködésével 19 órától, illetve a Holdviola együttes 20 órakor kezdődő műsorát követően táncház várja az érdeklődőket a koncert helyszínén, az idén 650 éves város szívében, a Kossuth téren.
Javult júniusban a magyarországi szállodák kihasználtsága országos szinten, miközben a bruttó átlag szobaárak csökkentek - közölte a Magyar Szállodák- és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ).A múlt évhez képest javuló szállodai eredményekben a nemzetközi kereslet élénkülése mellett meghatározó szerepe volt a magyar EU elnökség rendezvényeinek, amelyek elsősorban Budapesten éreztették pozitív hatásukat.