Archívum

Eredmények megjelenítése 49921-től 49940-ig 66821 találatból.

"Vigyázat! Esőben az út vizes!"

Ez az egyik győztese annak a szavazásnak, amelyet a világ legostobább út- és egyéb eligazító tábláiról kért közönségétől a bannedinhollywood.com című amerikai honlap.

 

    A vizes tábla az Egyesült Államokban segíti azokat, akik még életükben nem találkoztak esővel, vagy ha mégis, éppen nem úton voltak.

 Az LMP nyílt levele Pintér Sándor belügyminiszternek

Tisztelt Belügyminiszter Úr!

 

A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata szerint a munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövőnk tartóoszlopai. A kormányprogramban, a Nemzeti Együttműködés Programjában mélységes egyetértéssel olvastuk az alábbi sorokat:

Dr. Bács Zoltán a Debreceni Egyetem gazdasági főigazgatója

Helyi - 2011-07-29

Dr. Bács Zoltán egyetemi docens, az Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának korábbi stratégiai elnökhelyettese, a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar Számviteli és Pénzügyi Intézetének vezetője tölti be 2011. augusztus 1-től a Debreceni Egyetem gazdasági főigazgatói tisztét. Megbízatása három évre szól.

  Tőrbe csalt ügyfelek, horribilis kötbér avagy hány bőrt akarnak még a fogyasztókról lehúzni? 

Fogyasztóvédelem - 2011-07-29

Több százezer forintos követelések, napi 1 %-os késedelmi kötbér, a követeléskezelő költségeinek fogyasztóra hárítása - az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com weboldalakat üzemeltető vállalkozás most adósságbehajtó cég által próbálja érvényesíteni a korábban vélhetőleg tisztességtelen feltételek alapján létrejött szerződésekkel kapcsolatos követeléseit, erről számolnak be a Szövetségünkhöz érkező fogyasztói panaszok.

Áramlopások Nyíradonyban

Kékhírek - 2011-07-29
A szabálytalan áramvételezések felderítésére és megszüntetésére tartott közös ellenőrzést az E.ON Energia Ellenőrzési Osztálya 2011. július 27-én szerdán a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság nyíradonyi őrsének, és a készenléti rendőrség munkatársaival Nyíradonyban

Minirecesszióban a magyar gazdaság

Gazdaság - 2011-07-29
Kétéves mélyponton a Világgazdaság mutatója, a gyorsulási irányadó, amelynek hét összetevője is visszaesést mutatott.Tovább romlott a hazai gazdaság teljesítménye, pedig már az előző hónapban is csak stagnálás volt. A Világgazdaság mutatószáma, a gyorsulási irányadó (GYIA) 0,11 százalékos visszaesést jelzett az előző hónaphoz viszonyítva.

Súlyos gazdasági gondok  Olaszországban

Külföld - 2011-07-29
Megpecsételheti Silvio Berlusconi olasz kormányfő országlásának sorsát a hitelpiaci bizalom megingása. Bár több érvet is fel lehet hozni a mellett, hogy az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságának helyzete korántsem olyan rossz, mint Görögországé vagy Portugáliáé, az utóbbi napokban csak úgy sorjáznak a vészjósló piaci híradások.

66 művészeti szakra lehet még jelentkezni a pótfelvételiben

Oktatás - 2011-07-29

Öt-hatszoros túljelentkezéssel zárultak az idei első körös felvételik a hazai művészeti képzéseken. Az átlagosnál jóval alacsonyabb keretszámot minden évben túllépi a fiatal művészek jelentkezési kedve. Idén 740 főt vehettek fel művészeti képzésekre, országszerte további 66 szakra lehet még jelentkezni a pótfelvételi eljárás keretében.

 Nőtt az egyetemek lejárt tartozásainak összege

Oktatás - 2011-07-29

Ismét nőtt a költségvetési szervek lejárt tartozásainak összege - a múlt hónapban elérte a 39,8 milliárd forintot. A félezer költségvetési szervből az eddig megszokott, adósságot halmozó rendőrségek és vízügyi szervezetek mellé tartósan bekerültek egyes egyetemek - adta hírül a hvg.hu.

Londoni elemzők: "Kelet-Európa sem biztos menedék"

Gazdaság - 2011-07-29

A felzárkózó európai piacok befektetési termékei jól teljesítenek az euróövezeti szuverén adósságválság közepette, ám nem szabad ezt a térséget sem "biztos menedéknek" tekinteni, mivel több csatornán is átterjedhet erre az országcsoportra a valutauniós "járvány" - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

Az RTL-csoport megveszi a magyar RTL Klub 31 százalékát és hét kábelcsatornát

Befektetés - 2011-07-29

Az RTL-csoport, Európa vezető médiavállalata megvásárolja a magyarországi RTL Klub kereskedelmi csatorna részvényeinek 31 százalékát, valamint 7 kábelcsatorna - Cool, Film+, Film+2, Reflektor, Prizma, Sorozat+, Muzsika TV - tulajdonrészének száz százalékát - írták a csütörtöki bejelentésre hivatkozva az RTL Klub honlapján.

Európa Liga - Döntetlen a Paks hazai mérkőzésén

Sport - 2011-07-29

A kizárólag magyar játékosokkal felálló MVM Paks 1-1-es döntetlent játszott a csütörtöki első mérkőzésen a skót Hearts együttesével a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 3. fordulójában, Székesfehérváron.

Grafénból és ónból állítottak elő "nanoszendvicset" a Berkeley kutatói

Tudomány - 2011-07-29

Grafén és ón rétegekből hoztak létre nanoméretű rétegzett szerkezetet az amerikai Berkeley laboratórium kutatói, akik "szendvicsüket" nagy kapacitású energiatárolónak szánják - olvasható a Lawrence Berkeley Laboratory hírközpontjában (http://newscenter.lbl.gov).

 A lehelet könnyű kompozitanyagot lítiumion-akkumulátorokban használhatják majd fel.

Idén is volt Campus Fesztivál

Ajánljuk - 2011-07-28

Kicsit elázott, kicsit kisebb létszámmal és kicsivel kevesebb színpad előtt még, mert O. nap, de szerda délután kezdetét vette Debrecen legnagyobb könnyűzenei fesztiválja. A Campus Fesztivál O. napján a NEO FM Színpad és a Lovarda várta a már fesztiválozni vágyókat. A O. nap és az eső mosta helyszín ellenére az est és a koncertek haladtával egyre többen és egyre több lelkesedéssel vetették bele magukat a fesztivál hangulatába.

 Franciaország is megkapta a figyelmeztetését

Külföld - 2011-07-28

A jelenleginél jóval nagyobb kiadáscsökkentést kell végrehajtania Franciaországnak, ha el akarja érni a vállalt deficitmérséklést, mivel a gazdasága messze nem nő olyan mértékben, mint azt korábban számították - figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

Már halmozzák a készpénzt az amerikaiak

Olvastuk - 2011-07-28

Az amerikai befektetők a kincstárjegyek helyett alternatív befektetési lehetőségeket keresnek, a The New York Times összefoglalója szerint az adósságkorláttal kapcsolatos aggodalmak fokozódnak.

 

A lap szerint sok befektető a vállalati kötvények mellett dönt a hagyományosan menedéknek számító arany és svájci frank mellett.

55 milliárdot bukna most az állam a Mol üzlettel

Fontos - 2011-07-28

A Mol részvények árfolyama hét hónapja a legalacsonyabb szinten zárhat a Budapesti Értéktőzsdén, amennyiben nem tud javulni a papír. A hírügynökségi beszámoló szerint a Mol harmadik napja esik, miután a kormány azt mondta, fontolóra veszik részvények eladását, amennyiben a 2012-es költségvetési cél tartásához szükséges.

Olimpiára készülnek, mégis csődben London turisztikai honlapja

Külföld - 2011-07-28

Nagy-Britanniában sem minden fenékig tejfel: a Visit London, a város hivatalos turisztikai lapjának bezárása 5 millió font nem várt kiadást okozott a brit főváros önkormányzatának. Az üzemeltetéssel foglalkozó cég áprilisban jelentett fiezésképtelenséget.

"Veszélyes járókákat és bébikompokat vont ki a forgalomból a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság"

Fogyasztóvédelem - 2011-07-28
A gyermek életének első három évében már számtalan termékkel találkozik, amelyektől joggal várható el, hogy megbízhatóak, tartósak, biztonságosak legyenek. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kiemelten ellenőrzi a gyermekek által használt termékeket és piacfelügyeleti ellenőrzései során törekszik a különböző funkciójú, igen széles választékban kínált termékeket az éves vizsgálataiba bevonni.

A kormány tartja a hiánycélt

...kontra - 2011-07-28

Nem befolyásolja sem az idei, sem a jövő évi deficitcélt az Európai Bíróság döntése. Magyarország tartja a Széll Kálmán Tervben szereplő, valamint a Stabilitási és Növekedési Paktumban vállalt 2011-es 3 százalék alatti, és a 2012-es 2,5 százalékos államháztartási hiánycélt. A Kormány, amennyiben a jövő évet illetően mégis szükséges lenne, mérlegelni fogja a költségvetési bevételek növelése érdekében többek között a MOL részvénycsomag egy részének értékesíthetőségét.