Indokolatlanul sokat számláznak a börtönökben felszerelt telefonok használatáért, ezzel megnehezítik az egyetlen gyors kapcsolatot a védővel és a hozzátartozókkal - állapította meg 2010 decemberében az ombudsman fogvatartotti panaszok alapján folytatott vizsgálatában. A szolgáltató intézkedett: csökkennek a percdíjak.
Az adatvédelem az EU kulcsfontosságú vezérelvévé és az EU több tagállama jogrendszere fejlődésének hajtóerejévé válik - áll az Európai Unió Alapjogi Ügynökség (European Union Agency for Fundamental Rights, FRA) európai adatvédelmi hatóságokról szóló jelentésében.
A jelentés a mai naptól olvasható magyar nyelven az adatvédelmi biztos honlapján.
Az még kiküszöbölhető, hogy Európa erőforrásokban szűkölködik, de ha tudásban és kreativitásban is megszorulunk, az az EU végét jelenti – fogalmazott Herczog Edit az EP szakbizottságának csütörtöki, az Innovációs Unió jövőjéről szóló meghallgatásán.
Nagy Lajos és Vida Károly, Baktalórántháza polgármestere illetve alpolgármestere aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségéért jelentette föl dr. Szabó Zoltán I. és Lencsés Károly II. rendű vádlottat. A magánvádlók szerint dr. Szabó Zoltán a vétséget a 2009. október 29-i sajtótájékoztatóján róluk elmondottakkal, Lencsés Károly pedig az ennek alapján megírt, a Népszabadságban 2009. november 2-án megjelent cikkével követte el.
Felszólítjuk a Fidesz-KDNP-kormányt, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra az Európai Bizottságnak elküldött módosított médiatörvény-tervezetét, és a nyilvánosságról ne a nyilvánosság megkerülésével egyezkedjen az Európai Bizottság illetékeseivel.
A megállapodásnak megfelelően elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak az a szakértői csoport, amely hétfőn Brüsszelben tárgyalt az Bizottság médiaszakértőivel.
Hátrányos megkülönböztetést eredményezett az a jogszabály, amely bizonyos jogcímek meglétéhez kötötte a tartósan külföldön tartózkodó pénztártagok magán-nyugdíjpénztári nyilatkozatának megtételét. Szabó Máté ombudsman emellett megállapította azt is, hogy visszás volt a konzuli szolgálat időről időre változó eljárása is.
A Duna TV híradós és online csapata átköltözik az óbudai telephelyre, és feltehetőleg április elején valósul meg az, hogy azonos helyszínről jelentkezik a Duna TV és az MTV híradója - mondta az MTI vezérigazgatója, aki hangsúlyozta, hogy az átszervezés nem jelenti azt, hogy az egyik intézmény átveszi a hatalmat a másik felett.
Az egyik volt alpolgármester széfjében olyan kézzel írott listát találtak Esztergomban, amely olyan személyek névsorát tartalmazza, akiknek vitás ügyük volt az önkormányzattal - jelentette be a város független polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: megtalálták ezen személyek kapcsolati hálóját, valamint az évek óta eltűntnek hitt, 850 ezer forint értékű polgármesteri láncot is.
Tegnap éjszaka előzetes szóváltást követően egy debreceni férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a 37 éves nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban gyanúsítottként hallgatta ki a 40 éves férfit, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.Férfi: "Rendelek magamnak egy pizzát. Kérsz te is valamit?"
Nő: "Nem."
Férfi: "OK."
Nő: "... vagy mégis..."
Férfi: "Na mi legyen akkor?"
Nő: "Nem tudom."
Visszavonta az állampolgársági törvényt módosító indítványát a szlovák kormánykoalíció, amelynek értelmében egy másik állampolgárság felvétele a jövőben nem járt volna az eredeti elveszítésével.
A koalíció néhány képviselője ugyanis megtorpedózta a jogszabály enyhítését.
A rokkantnyugdíjasok rokkantsági fokának felülvizsgálata, az idősek utazási kedvezményének megszüntetése, fix adó az édességekre, elektronikus útdíj - valószínűleg ezeket tartalmazza majd a februárban bemutatandó "reformcsomag" az Index értesülése szerint.
Járvány esetén az iskolás korosztályt kell elsőként beoltani az egyes korcsoportok közül, ezzel ugyanis körülbelül 10 százalékkal csökkenthető a megbetegedések száma a teljes társadalomban. Mindezt matematikai modellek alapján számította ki két szegedi kutató, akiknek a témáról írt tanulmányát közölte a Mathematical Biosciences and Engineering járványokról szóló különszáma.
Az önkormányzat felajánlása jóvoltából a DVSC Ökölvívó Kft. a régi, Vágóhíd utcai edzőterme helyett 2011. január 1-je óta már új helyen, az Angyalföld téri Euró Szakiskola és Szakközépiskola tornatermében tarthatja edzéseit.
A város közgyűlésének határozata alapján a DVSC Ökölvívó Kft. edzőtermét is magában foglaló Vágóhíd utcai ingatlant az önkormányzat 2010-ben értékesítette, ezért a bokszolóknak 2010. december 31-ig ki kellett költözniük onnan.Pajna Zoltán és dr. Papp László alpolgármesterek jelenlétében a debreceni Iparkamara utcai házasságkötő teremben 2011. február 8-án 26 külföldi állampolgár tett magyar állampolgársági esküt.
A Szabad Demokraták Szövetsége - a Magyar Liberális Párt köszönti Göncz Árpádot, az SZDSZ alapító tagját, egykori köztársasági elnökünket 89. születésnapján.
Göncz Árpád a rendszerváltás 20 évének legnépszerűbb politikusa, igazi hazafi volt, köztársasági elnökként tiszteletet vívott ki mind a hazai politikai pártok között, mind a demokratikus világban.
Aláássa a gyermekek biztonságát, jövőjét, felnőttekkel való kapcsolatát – azokét is, akik személyesen nem áldozatai, csak tudnak róla. A gyermekprostitúció az egyenlőtlenség, a kizsákmányolás legrosszabb formája, alig helyrehozható súlyos károk, alapvető emberi jogi sérelmek, lelki, fizikai és társadalmi sérülések okozója.
1.) Követeljük, hogy szerezzenek érvényt a gyermekprostitúció tilalmát jelentő Btk. 202/A §-ban foglaltaknak, a mostaninál súlyosabb büntetéssel fenyegetve a kiskorú prostituált használóját, függetlenül attól, hogy az illető tudatában volt-e annak, hogy a prostituált 18 éven aluli. A gyermekprostitúció esetén a bűntett elsőrendű elkövetője a „vásárló”.
Eddig is tudtuk, hogy egy-egy probléma kezeléséhez nélkülözhetetlen a civilek öszefogása. Úgy tűnik, most erre van szükség a probléma létezésének elismertetéséhez is. Ha úgy teszünk, mintha gyermekprostitúció nem létezne, a jelenség a normarendszerben nem kerül definiálásra, így nem alakul védőháló vagy támogató rendszer a kialakulásának megelőzésére sem.