Archívum

Eredmények megjelenítése 52841-től 52860-ig 67700 találatból.

Sorra jönnek a légitársaságok

Belföld - 2011-02-09

Sorban érkeznek Budapestre az új légitársaságok és járatok: csak 2011 első fél évében hat új járat nyílik a Ferihegyi reptéren, és folyamatosak az egyeztetések további légicégek hazánkba vonzásáról.

Tegnap jelentették be hivatalosan, hogy 2011. április 6-tól napi járatot indít New York JFK és Budapest Ferihegy között székmegosztási megállapodás keretében az American Airlines (AA) és a Malév.

Az MT Zrt. árnyalná a magyar turizmus képét

Gazdaság - 2011-02-09

Hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) publikálta a kereskedelmi szálláshelyek 2010. évi forgalmára vonatkozó adatokat. A közlemény szerint „A vendégforgalom összességében lényegében a 2004. évinek felelt meg.” Ez alapján több sajtóorgánumban is olyan címmel közöltek írásokat, mint „2010. még a válság éve volt”, vagy „Hat évvel ezelőtti szinten a turizmus” . A Magyar Turizmus Zrt. szerint a kép sokkal árnyaltabb, a turizmus teljesítménye kezdi megközelíteni a válság előtti szintet.

Bejött a várt Super Bowl-rekord

Sport - 2011-02-09

Minden eddigi nézettségi rekordot megdöntött az amerikaifutball-bajnokság vasárnap este rendezett nagydöntője, a Super Bowl.

A Green Bay Packers–Pitts-burgh Steelers meccset átlagosan 111 millió amerikai követte végig, de a Nielsen szerint 163 millióra rúg azoknak a száma, akik legalább hat percet megnéztek belőle – írja a comment:com.

 Enyhe növekedés a szállodapiacon

Gazdaság - 2011-02-09

A tavalyi, a vendégek és az eltöltött éjszakák számának növekedéséből elsősorban a szállodák profitáltak ahol a növekedés összességében 6 százalék körüli volt, azonban a magasabb kategóriájú négy és ötcsillagos egységek, 15 százalék körüli növekedést tapasztalhattak – állítja a Colliers International budapesti irodájának a szállodapiacra vonatkozó 2011-es piaci jelentése.

UniCredit: probléma lehet az olcsó bankhitel

Vélemény - 2011-02-09

Visszatérhetnek a rossz hitelezési szokások Európába – állítja a legnagyobb európai bank, az UniCredit kelet-közép-európai részlegének vezetője, Gianni Franco Papa.

Egyes hitelintézetek ismét túlzottan alacsony árak segítségével kívánják növelni részesedésüket az európai hitelpiacon, ez korábban jelentősen hozzájárult a válságot kirobbantó gazdasági buborék kialakulásához.

A garantált nyugalmas öregkor önbecsapás

Olvastuk - 2011-02-09

Miután egyre kevesebb az aktív dolgozó, a nyugdíjas pedig egyre több, így a végső nyugdíj összege is egyre kisebb lesz.

A megelőzés, a védekezés és a kárrendezés rendszere is átalakításra szorul - második ombudsmani vizsgálat a felsőzsolcai árvízkatasztrófa kezeléséről”

...kontra - 2011-02-09

Nem rendelkezett a település vízkár-elhárítási tervvel, de ennek elkészítésére egy jogszabály sem kötelezte. Ugyanakkor a felsőzsolcai önkormányzat minden lehetőségében állót megtett a kárelhárítás, kárenyhítés érdekében – állapította meg az állampolgári jogok biztosa. Szabó Máté a jogbiztonság és az állam életvédelmi kötelezettségének hatékonyabb teljesítése érdekében a meglévő koncepciók nyomán mielőbbi jogszabályalkotást sürgetett.

Eltérőek az évismétlés arányai és indokai Európában

Oktatás - 2011-02-09
Az Európai Bizottság kutatásából kiderült, hogy az európai országok iskoláiban az évismétlések gyakorisága különböző arányokat mutat, illetve eltérőek az okok is, amiért a diákoknak újra kell járniuk egy-egy osztályt - írja az eduline.hu. Az uniós országokban az általános iskolások korosztályában évet ismétlők száma átlagosan 7,7 százalék, 20 százalék viszont például a Benelux-államokban és Portugáliában.

Négy órára gyorsul a banki utalás jövőre

Pénzügyek - 2011-02-09

A hazai bankrendszerben a mostani egy nap helyett maximum 4 órára szűkül az elektronikus csatornán benyújtott megbízások teljesítése 2012 július 2-tól - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB)igazgatója a Magyar Közgazdasági Társaság keddi budapesti rendezvényén.

A tavaly júniusi döntés után 2010 októberében hozott rendeletet az MNB arról, hogy az eddigi egy nap helyett 4 óra alatt teljesülnie kell az elektronikus átutalásnak- közölte az MNB igazgatója.

 500 milliárd forint ömlött tavaly a befektetési alapokba

Befektetés - 2011-02-09

negyedév végére ugyan mintegy 21 milliárd forint távozott az alapokból, azonban a teljes év egészében több mint 500 milliárd forinttal bővült a befektetési alapok vagyona – derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb statisztikából.A legtöbb friss tőkét a zártkörű részvényalapok vonzották, míg a nyilvános alapok közül az ingatlanalapok voltak a legnépszerűbbek.

A klasszikus szakokon lenne kötelező az osztatlan tanárképzés

Oktatás - 2011-02-09
A felsőoktatási intézmények számára kötelező lesz a klasszikus nagy szakokon újra bevezetni az osztatlan tanárképzést, ám egyes szakok, mint a rajz-, vagy az énektanári képzésen továbbra is megmaradhat a kétciklusú rendszer - erősítette meg az Edupressnek Vancsó Ödön, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NFMI) főosztályvezető helyettese.

Nagy tüntetés volt Kairóban

Negyedmillióan gyűltek össze kedden a kairói Tahrír téren, hogy nyomatékot adjanak a rendszerváltást célzó követelésüknek. 

A Reuters brit hírügynökség "valószínűleg negyedmillió" emberről szólt, a francia AFP számot nem közölt, de szerinte a megmozdulások kezdete, január 25-e óta ez volt a legnagyobb tüntetés a téren, ami arra utal, hogy a mozgalom nem fulladt ki.

Tovább mélyülhet a szakadék az eurózónán belüli és az azon kívüli államok között.

EU - 2011-02-09

-  Rányomhatja a bélyegét a következő, márciusi Tanácsülésre, ha mindkét oldalon rossz válaszok születnek a 17 eurózónán belüli tagállam múlt pénteki felvetésére  – véli Herczog Edit. Az EP-képviselő a frakcióvezetők keddi ülésén elmondta, hogy mind az euróövezeten belül, mind azon kívül hatalmas a felelősség gazdasági vasfüggöny elkerülésében.

Bankadó

Jegyzet - 2011-02-09

A pénzügyminiszter megemelte a bankok által fizetendő különadót, hogy ezzel plusz bevételhez juttassa a költségvetést. A márciusira és áprilisra alkalmazott adóemelés eredményeképpen összesen több milliárd  bevétel folyik be a bankadóból a jelenlegi költségvetési évben. Miközben a pénzügyminiszter bejelentette az adóemelést, egyelőre sikertelenek a bónuszkorlátozással és a hitelezési aktivitás növelésével kapcsolatos tárgyalások.

Koldulás, bérkoldultatás - a téma az utcán hever, az ombudsman megoldást sürget

Pro... - 2011-02-09
Autók között, piros lámpánál, másfél éves gyermekével a karján kéregetett egy asszony. A rendőrök közbelépésükkel egy lehetséges tragédia veszélyét is elhárították. Szabó Máté ombudsman ismét emlékeztetett rá, hogy jogszabály tiltja a gyermekkel való koldulást.

Veres: az oroszok mondták meg, kié lehet a moszkvai kereskedelmi képviselet

Az orosz állam határozta meg, hogy kinek adják el a moszkvai kereskedelmi képviselet – mondta Veres János volt pénzügyminiszter, volt keleti gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Beszélt arról, hogy a képviselet felépítményként volt magyar tulajdon, a telek nem magyar tulajdon volt és az orosz állam tudta nélkül nem lehetett eladni az épületet, ráadásul nekik joguk volt kijelölni a vevőt, amit meg is tettek.

Káosz és titkolózás az egészségügyben

Olvastuk - 2011-02-08

Az elmúlt hetekben a Fidesz városvezetése és kormányzati politikusai együttes erővel teremtettek káoszt a főváros egészségügyi ellátórendszerében. Orbán Viktor miniszterelnöknek egyetlen szava sincs az egészségügy megmentéséről, eközben a főváros egészségügyi rendszerében egyre mélyebb válság alakul ki.

A rönkfa tüzelésű erőművek  környezetrombolók

Ajánljuk - 2011-02-08

Egyes hazai erőművek évek óta tartó törekvései is nehezítik a környezetvédelem és a környezetgazdasági fejlesztések ügyét Magyarországon.

  Sajnálatos, hogy Európa szívében még mindig rönkfa tüzelésű erőművek működését is ösztönzi a támogatási rendszer, miközben a megújuló energiaforrások használata az egyenlőtlen verseny áldozatává vált.

Az NMHH támogatja az internethasználó kiskorúak védelmét

Fontos - 2011-02-08

Szalai Annamária, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke mondott köszöntőt a Biztonságos Internet Nap keddi díjátadó rendezvényén.

 Az NMHH elnöke kiemelte:  A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a jövőben is támogat minden olyan civil törekvést, amely elősegíti az internethasználó kiskorúak védelmét.  

LMP: Elszegényedést okoz az új közmunka program!

Gazdaság - 2011-02-08

Elkeseredettséget és csalódottságot hozott már egy hónap után a kormány új közmunka programja az encsi kistérségben - tapasztalta Borsod-Abaúj-Zemplén megyei útja során Kaufer Virág országgyűlés képviselő, a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagja.

 Az Orbán-kormány ötödére-hatodára csökkentette az önkormányzatok által közmunkára felhasználható forrásokat; emiatt decemberben tízezreket kellett elbocsátani.