Valódi „örömtárlat” nyílt a Virág Judit Galériában „121 legszebb magyar festmény” címmel, Virág Judit és Törő István válogatásában és rendezésében. A magyar festészet legjavát felvonultató kiállítás 2009. október 27 - november 29. között tekinthető meg naponta 10-18 óráig. A képek 10 közgyűjteményből és 30 jelentős magángyűjtőtől érkeznek.
Kilenc Kelet-Ukrajnában található luhanszki középiskolában a következő tanévtől fakultatív formában kínai nyelvoktatást indítanak, a diákokat pedig a Luhanszki Nemzeti Egyetem Konfucius Intézetének hallgatói fogják oktatni - olvasható az Infórádió oldalán. Szerhij Harcsenko intézeti igazgatója a proua.com internetes ukrán hírportálnak elmondta: az idei felvételi során az orosz-angol szakpárra jelentkezők többszöröse adta be jelentkezési lapját kínai-angol képzésre.
Az MSZP hajdú-bihari elnöksége által sebtiben összehívott rendkívüli küldöttgyűlésén váltották le azt az öt renitens küldöttet, akik múlt szombaton leszavazták az Oláh Lajos megyei elnök által támogatott országgyűlési képviselőjelölti listát - értesült lapunk.
Cser-Palkovics András a kormányfő-helyettesének kijelentéseire reagálva, a Fidesz frakció nevében kijelentette: vezető szlovák politikusok nem először adják tanúbizonyságát annak, hogy fogalmuk sincs Európa, az Európai Unió mibenlétéről. A Fidesz Kárpát-medencei politikája keretében továbbra sem szlovák politikusok nyilatkozataira, hanem az európai megoldásokra figyel - fogalmazott Cser-Palkovics.
Az emberi jogokért felelős pozsonyi miniszterelnök-helyettes Szlovákia elleni politikai agressziónak minősítette Orbán Viktor beszédét a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egy héttel ezelőtti rimaszombati kongresszusán.
"A felszólalás politikai agresszió volt Szlovákia ellen, a szlovák értékek ellen, az európai értékek ellen" - jelentette ki Dusan Caplovic szlovák miniszterelnökhelyettes a pozsonyi TV Joj kereskedelmi televízió péntek éjjeli De Facto című vitaműsorában.Tisztelt Emlékező Közönség, a Műegyetem ’56-os és mai hallgatói!
Nem véletlenül szólítottam meg külön az ötvenhatosokat és a fiatalokat. Itt van a nemzedékváltás ideje. Hadd lássuk meg végre, szeretnénk látni még, mi lesz az örökséggel. Mit tud kezdeni ötvenhattal az ifjúság? Nem aggódom, hogy kiderülhet: keveset tudnak mondani.
A Nagy Imre Érdemérmet a hazafias helytállással példát mutató, a magyar függetlenséget szolgáló, a társadalmi párbeszéd, a társadalmi béke, a nemzet egységének megvalósítása, a békés rendszerváltozás megteremtése érdekében kifejtett tevékenység elismeréseként adományozzák minden évben október 23. alkalmából. A kitüntetést az Országgyűlés 2002 szeptemberében alapította.
"A kitüntetettek cselekedeteikkel előre vitték az 1989-ben alakult harmadik köztársaságot és képesek voltak összefogni a nemzeti cél érdekében” – hangoztatta Bajnai Gordon a Húsz éves a Köztársaság Díj átadásán a Parlamentben.
A cívisváros megemlékezései reggel a Bem téri Országzászló – katonai tiszteletadás melletti – felvonásával kezdődtek. Ezt követően az ünneplők a Kossuth utcán az ÁVH-sortűz áldozatainak emléktábláját, Nagy Imre mártír miniszterelnök emléktábláját, valamint a Péterfia utcán a Szilágyi József, ’56-os mártír előtt tisztelgő emléktáblát koszorúzták meg.
Haynaunak indultál. Ez rég volt, mondják.
Megszelídültél. Naftalinba tetted
a kötelet s előkerült a kolbász.
Azt hallom, hogy szeretnek.
Rian a föld, a falak dőlnek,
Kék harsonákkal zeng az ég.
S barlangjából a dohos kőnek
Az ember újra fényre lép.
A kínos feszengéstől az erőltetettség nélkül repkedő poénokig számos tapasztalattal gazdagodott a Kosár magazin újságírója, miközben maga is párkeresőnek állva igyekezett utánajárni, melyik szolgáltatás mit nyújt, milyen formával talál a leghamarabb párt magának az elszánt társkereső.
Mint a világon szinte mindenütt, Franciaországban is sok gondot okoz a tanuló ifjúság túlzott vonzalma a telefonok iránt. Ez sok esetben a tanulmányi eredményeiken is nyomot hagy, ezért most a francia parlament lépni kíván.