Archívum

Eredmények megjelenítése 58641-től 58660-ig 64559 találatból.

Kökény Mihály az egészségügyről – A Fidesz véleménye

...kontra - 2007-07-26

A kormány elveszítette mind a társadalmi, mind a szakmai támogatását az egészségügyi intézkedései mögül. Ebben a helyzetben egy demokratikus kormány csak egy dolgot tehet: le kell állítania a szóban forgó intézkedéseket.

MSZP: többmilliárdos értékű pályázatok indulnak az egészségügyben

Pro... - 2007-07-26

Több egészségügyi témájú európai uniós pályázatot is meghirdetnek az év végéig: augusztusban 30 milliárd forintos programok indulhatnak a járóbeteg-szakellátás területén - hangzott el Varju László és Kökény Mihály szocialista politikusok sajtótájékoztatóján.

GfK: alig fektet be a magyar lakosság

Befektetés - 2007-07-26
A magyar lakosság 76%-a egyáltalán nem fektet be, miközben Nyugat-Európában ez az arány csak 44%, Kelet-Európában 66%, az USA-ban pedig mindössze 43%  - mondta Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója. Az igazgató ismertette azt a 15 országra kiterjedő,  a Wall Street Journal európai kiadásával közösen vizsgált  befektetési barométert, amit 2007. március-áprilisban 15 országban 11.445 személy megkérdezése alapján készítettek. 

Az EFOTT július 26.-i zenei programjai

Ajánljuk - 2007-07-26

BORSODI NAGYSZÍNPAD

 

16.00 Hollywood Rose

17.00 Kistehén Tánczenekar

18.15 P.A.S.O.

19.50 PG. Csoport

21.00 Quimby

23.00 Bikini

Püspökre nem vonatkozik a törvény?

,,Én nem véleményt akarok mondani, nem lelkizni akarok, hanem egy pár tényt akarok közölni. Ezért mindjárt az elején említem, hogy nem dialógusra jöttem ide... Akinek nem adok szót jelentkezés után, addig az nem beszél!... Aki nem tud csendben lenni és közbe akar szólni, azt - megkérem akár az igazgatót, akár az igazgató-helyettest - fogja kézen és vezesse ki!"

Veres: jövőre már nem csökken a reáljövedelem

Gazdaság - 2007-07-26
Az idén előre láthatólag 3,5 százalékos lesz a reáljövedelem csökkenése Magyarországon, míg jövőre nem változik majd a reáljövedelmek szintje, hiszen azok szinten tartása a cél - mondta a pénzügyminiszter a Napkeltében. Veres János szerint ez szükséges és elegendő ahhoz, hogy a magyar gazdaság a konvergencia programban kijelölt tartós növekedési pályára álljon.

Magyarországi kábítószer-helyzet: tranzitországból célország lettünk

Belföld - 2007-07-26

Magyarország tranzitországból célországgá is vált a kábítószerek piacán; az olcsón előállítható, nagy haszonnal kecsegtető szintetikus drogok várható térnyerése pedig akár azt is előidézheti, hogy az egymással versengő drogcsempészettel és -forgalmazással foglalkozó bűnözői csoportok között harc indul a piac újrafelosztásért - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda helyettes vezetője az MTI-nek.

Saját részvényt vásárolt a Mol

Gazdaság - 2007-07-26

A Mol Nyrt. szerdán 487.678 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 28.666 forintos átlagárfolyamon - közölte az olajtársaság a tőzsde honlapján csütörtökön. A mostani tranzakciót követően a társaság 4.121.356 darab "A" sorozatú valamint 578 darab "C" sorozatú saját kibocsátású részvényt birtokol

A Magyar Hírlap szerint ajtótól ajtóig szervezi kampányát a Fidesz

Olvastuk - 2007-07-26

A Fidesz "ajtótól ajtóig" szervezi meg népszavazási kampányát, az aláírásgyűjtést több tízezer aktivista segíti majd - írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap. A Fidesz arra számít, hogy már szeptemberben megkezdheti az aláírásgyűjtést a hatkérdéses népszavazás ügyében - értesült a lap.

Izraelben véget ért a közszolgálati dolgozók általános sztrájkja

Külföld - 2007-07-26

Csütörtök reggel véget ért Izraelben a közszolgálatban dolgozók előző nap megkezdett általános sztrájkja. A Hisztadrut szakszervezet és a vele munkáltatóként tárgyaló kormány az izraeli tömegtájékoztatás jelentése szerint megállapodott arról, hogy a dolgozóknak három évre elosztva összesen öt százalékkal emelik a bérét.

Körülbelül 180 ezren csalnak az energiaár-támogatással

Gazdaság - 2007-07-26

Az államkincstár gyanúja szerint 180 ezer fogyasztó esetében merült fel annak a gyanúja, hogy csal az energiaár-támogatással - írta a Népszabadság csütörtökön. Az újság információja szerint az APEH csak kis részüket vizsgálja majd, ám akit megtalál, azt alaposabban is szemügyre veheti.

Vádemelést javasol a rendőrség a kőbányai szemétlerakás ügyében

Kékhírek - 2007-07-26

Környezetkárosítás miatt hat emberrel szemben javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), mert 2000 és 2004 között meg nem engedett hulladékkal - ipari törmelékkel és szeméttel - töltöttek fel egy X. kerületi agyagbányát és egy tómedret.

A jelentkezők háromnegyede bekerült a felsőoktatásba

Oktatás - 2007-07-26

Az idén egyetemre, főiskolára jelentkezők 74 százaléka, összesen 81.043 felvételiző tett sikeres felvételit, idén is a gazdálkodási és menedzsment szakosok lesznek a legtöbben, míg az egyetemek közül az ELTE fogadja a legtöbb gólyát - derült ki az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az intézmények által levezényelt szerdai ponthatár-húzás után.

Ma tovább tüntetnek a gazdák Szabolcsban

Gazdaság - 2007-07-26

Ma tovább folytatódik a fagykárt szenvedett gazdák tiltakozó akciója Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hogy szerintük méltányosnak tartott kárenyhítésre kényszerítsék a kormányt. A tüntetők szerdán Gőgös Zoltán földművelésügyi államtitkár azonnal lemondását és azt is követelték, hogy helyét a tárgyalásokon vegye át Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, akit péntekig a gazdák a helyszínen is várnak.

Felrobbant egy gázvezeték Oroszországban

Felrobbant egy gázvezeték Oroszország északnyugati részén, Szentpétervár közelében csütörtök hajnalban nem sokkal éjfél után. Azt egyelőre nem tudni, hogy a vezetéken exportra szánt gáz áramlott-e, a Gazprom orosz gázipari vállalat helyi szervezetének illetékesei azonban leszögezték: a baleset nincs hatással a külföldi fogyasztókra.

Gyurcsány: nem érinti az egészségügyi reformot, ha eltörölnék a vizitdíjat

Egészségügy - 2007-07-26

Sem a felsőoktatási felvételi rendszert, sem az egészségügyi reformot nem érinti, ha a népszavazáson úgy döntenének az emberek, hogy ne legyen tandíj, vizitdíj és kórházi napidíj - mondta Gyurcsány Ferenc a TV2 Tények Este című műsorában szerdán. Az egészségügy átalakítása kapcsán a miniszterelnök elmondta, 2007-ben annyiba kerülhet az egészségügy, amennyit a kabinet a költségvetésben tervezett.

Gazdatüntetés

Jegyzet - 2007-07-25

Ez a legegyszerűbb. Engedélyt kérünk, mert az jár nekünk állampolgári jogon, azután az utakra hajtunk, félpályás útlezárást csinálunk és követelünk. Mert ez a jogunk. Megmondjuk, kivel tárgyalunk és kivel nem, s különben is:  ide a pénzt.

Debrecenben indul Magyarország első rockrádiója

Helyi - 2007-07-25

Magyarország első rockrádiója szólal meg szombaton Debrecenben; a rádió indulását a Vekeri-tó partján, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT), az egyik rockzenekar koncertjén jelentik be - közölte Szombati Béla, a Lokál-Média Kft. igazgatója.

Gyurcsány: fejlesztési programot hirdetünk

Vélemény - 2007-07-25

A huszonhetek Európájában az elsők között meghirdetjük az első két év fejlesztési programját - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán a Budai Várban tartott kihelyezett kormányülést követően.

Magyarország a 11. legvonzóbb befektetési hely Európában

Befektetés - 2007-07-25

Magyarország a külföldi tőkebefektetési projektek száma alapján az európai rangsor 11. helyén állt 2006-ban, ami némi visszacsúszást jelent a 2005-ös 8. helyhez képest. Az Ernst and Young külföldi tőkebefektetésekről készített tanulmánya szerint világméretekben a külföldi befektetések népszerűségét tekintve Nyugat-Európa áll az első helyen, a második Kína, a harmadik Közép-Kelet-Európa.