Az adóhivatal által kezelt összes államháztartási bevétel 4.012 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ami 635 milliárd forinttal, 18,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - mondta Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A Fidesz felszólítja a kormány, mondjon le arról a tervéről, hogy egy újabb "mega egészségügyi intézményt" hoz létre, amelynek sajtóhírek szerint Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter lenne a vezetője. Minderről Szijjártó Péter, a párt szóvivője az Egészségügyi Minisztérium épülete előtt beszélt szerdán Budapesten.
Csütörtökön kapcsolódik be a kormányzati negyed tervpályázatainak értékelésébe a zsűri három neves külföldi építész tagja, Hans Stimmann, Josep A. Acebillo és Daniel Libeskind - közölte az MTI-vel Láng Balázs, a projekt kommunikációs vezetője szerdán. A tervpályázatot bíráló bizottság elnöke Görözdi György miniszterelnöki megbízott, társelnöke Sylvester Ádám a Budapesti Építész Kamara elnöke.
Illegális sertésvágóhídra bukkantak az állategészségügyi hatóság szakemberei egy Hódmezővásárhely közeli tanyán, ahol engedélyek nélkül, iszonyatos körülmények között dolgozták föl a húst - írta szerdai számában a Délmagyarország. A szinte mindennapos, elviselhetetlen dögszag miatt a környéken lakók hívták fel a hatóságok figyelmét a feketevágóhídra.
Záhonytól mintegy tíz kilométerre, a 4-es számú főút félpályáját mezőgazdasági erő- és munkagépek foglalták el szerda reggel 9 órától. Jakab Ferenc, a demonstrációs bizottság elnöke az MTI-nek elmondta: péntek délután 4 óráig tart az a tiltakozó akció, amit a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szervezett.
Komoly károkat okozott az átvonuló vihar Hajdú-Bihar megyében; a tűzoltóknak éjjel hat viharkárhoz kellett kivonulniuk - közölte az MTI-vel szerdán reggel a katasztrófavédelmi ügyeletes. Villám csapott egy lakóházába Debrecenben, ahol a 120 négyzetméteres tetőzet teljesen leégett.
A Toyota Motor autóipari vállalat bemutatta új hibrid autóját, megkezdi annak autópályákon való tesztelését. A népszerű Prius modell alapján kifejlesztett Toyota Plug-in HV nevű autó egyelőre nem alkalmas kereskedelmi forgalomba hozatalra, mivel speciális nikkel akkumulátorral üzemel az otthon is feltölthető litium-ion akkumulátorokkal szemben.
Örömét fejezte ki Csáky Pál amiatt, hogy a szlovák országos rendőrfőkapitány elismerte: Malina Hedviget valóban megverték, még ha szerinte nem is úgy, ahogy a sértett előadta. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerdán a Nap-keltében mindemellett hangsúlyozta, hogy a nyitrai magyar egyetemista leány megverése ügyében sem a szlovák rendőrség, sem a politikusok nem állhatnak meg ezen a ponton.
Újabb három kórház - az ORFI, az Országos Rehabilitációs Intézet és a Sportkórház - összevonását tervezi az Egészségügyi Minisztérium - írja szerdai számában a Magyar Hírlap. Az újság kérdésére Ari Lajos, a rehabilitációs intézet főigazgatója sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta az értesülést, azt azonban elismerte, hogy a minisztérium elrendelte a három intézmény átvilágítását.
Nyoma veszett Indonéziában a Berlitz nyelviskola négy külföldi tanárának, egy amerikai, egy olasz, egy japán és egy szingapúri állampolgárnak - közölte szerdán a jakartai külügyminisztérium. Röviddel később az amerikai nagykövetség közölte: sikerült kapcsolatba lépniük az eltűntnek hitt amerikaival; az illető ép és egészséges
Ma este nyolc óráig kell várniuk a diákoknak, hogy megtudják, sikerült-e bekerülniük valamelyik egyetemre vagy főiskolára: ekkor kerülnek nyilvánosságra az idei felsőoktatási ponthatárok. A felsőoktatási intézmények délben hagyják jóvá a döntéseket a pontszámokról.
Tisztelt munkatársaim, kedves rádióhallgatók, minden jóakaratú ember!
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal az egyéni vállalkozók és magánszemélyek részére 2007. július-augusztus hónapban, míg a gazdálkodó szervezetek részére 2007. október 1-31. közötti időszakban postázza a folyószámla kivonatokat és a 2006. évre felszámított késedelmi pótlékról szóló értesítéseket.
A vizitdíj visszaigénylések eddigi 15 napos ügyintézési határideje mellett lehetőség nyílik az azonnali visszaigénylésre is augusztus 6-ától havonta egy alkalommal, minden hónap első hétfőjén.
A nem emelt összegű (300.-Ft-os) vizitdíjak visszatérítését igényelheti a 21. alkalomtól az, aki a tárgyévben 20-szor háziorvosi ellátásért, (ideértve a fogászati alapellátást is) vagy 20-szor járóbeteg-szakellátásért (ideértve a fogászati szakellátást is) vizitdíjat fizetett.
Kínoz bennünket a kánikula, a hőség tartósnak ígérkezik, így a Kosár magazin tesztelőcsapata ezúttal a világos söröket vette górcső alá. A választék óriási, a szigorú zsűri ezúttal 20 ismert márkát tesztelt. Kiderült: sok a jó sör, de néhány – reklámokból is ismert fajta – csak a vert mezőnyben kullog. A 11 „jó” és 9 „közepes” minősítést kapott sört tartalmazó mezőny két cseh márkával kezdődik, míg a végén két, a reklámokból is ismert, hazai termék található.
Kedden délben nyitotta meg kapuit a 32. Egyetemisták és Főiskolások Turisztikai Találkozója (EFOTT) a Debrecen melletti Vekeri-tó partján. Az eddigi legnagyobb EFOTT-on 12 helyszín 300 fellépője várja a szórakozni vágyókat. A szervezők a magyar zenei élet legjavát vonultatják fel az EFOTT hét zenei helyszínén, ahol több mint 200 koncert lesz.
Az új uniós tagállamokból, köztük a Magyarországról érkező dolgozók németországi munkavállalásának megkönnyítését fontolja a német kormány. Az érvényben lévő korlátozások tervezettnél korábbi feloldásának lehetőségére Gerd Andres, a munkaügyi minisztérium államtitkára utalt nyilatkozatában. Andres szerint elképzelhető, hogy az egyebek között Magyarországgal szemben is érvényben lévő korlátozásokat már 2009 előtt hatályon kívül helyezik.
Öngyilkosságot követett el kézigránátot robbantva fel a kezében a pakisztáni tálibok egyik vezetője hétfő este, miután a hadsereg körülzárta délnyugat-pakisztáni búvóhelyét - közölte a belügyminisztérium. Abdullah Mehszudot, aki 2004-ben engedtek el a guantánamói amerikai fogolytáborból, egyebek közt két kínai mérnök 2004-ben Dél-Vazirisztánban történt elrablása miatt keresték.
A GT Solar International, Inc., a fényelektromos (photovoltaic, PV) ágazatban az egyik legnagyobb "kulcsrakész" gyártósor és -berendezés gyártó vállalat bejelentette, hogy teljes tulajdonú leányvállalata, a GT Solar Incorporated 40.700.000 dollár értékben megrendelést kapott a Soltech, S.A.-tól.