2007. október 24-én az Európai Parlament beszámolót fogadott el a dohányzás európai szintű szabályozásának kialakításáról. A Parlament többek között felhívja az Európai Bizottságot, hogy javasolja a tagállamoknak, hogy azok két éven belül vezessenek be teljes közterületi dohányzási tilalmat, beleértve minden munkahelyet, éttermeket és más vendéglátó-ipari egységeket, minden közintézményt és tömegközlekedési járművet.
A vendégként meghívott Veres János pénzügyminiszterrel is megismertette három költségvetési javaslatát az SZDSZ parlamenti frakciója hétfői ülésén - mondta el a megbeszélés után Kóka János pártelnök.
A Fidesz 250 milliárd forint átcsoportosítását javasolja a 2008. évi költségvetésben - jelentette be Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A politikus elmondta: ebben a 250 milliárd forintban szerepel az önkormányzatokon keresztül az oktatási és a szociális ágazat támogatása, ez mintegy 100 milliárd forintos csomag lesz.
A buszvezető elővigyázatlansága okozta azt a három halálos áldozatot követelő balesetet, amely az ausztriai A2-es autópálya stájerországi szakaszán, Modriach közelében történt hétfő hajnalban - közölte az illetékes unterwaldi autópálya-felügyelet szóvivője. Az MTI bécsi irodájának nyilatkozva elmondta, hogy a vizsgálatok alapján jutottak erre a megállapításra.
Többek között a magyar bírósági reform tízéves tapasztalatairól, a Legfelsőbb Bíróság (LB) működéséről és az Európai Bíróság, valamint a nemzeti bíróságok kapcsolatáról tárgyalt hétfőn Lomnici Zoltán, az LB elnöke a háromnapos látogatásra Magyarországra érkezett Vasziliosz Szkurisszal, az Európai Bíróság elnökével.
Százötvenmillió forint értékben loptak el mobiltelefonokat Pest megyében, az ügyben érintett 13 személyt most elfogták - közölte a rendőrs. Egy csákvári lakos, illetve társai 2006. júliusában bementek egy, Pest megyében lévő logisztikai cég telephelyére, s az ott található egyik országos mobilszolgáltató raktárából 1.062 mobiltelefont ellopták. A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését beismerték.
Szomáli kalózok hatalmukba kerítettek a kelet-afrikai ország partjaitól nyolc tengeri mérföldre egy japán tartályhajót 23 főnyi legénységével együtt - közölték hétfőn regionális hajózási illetékesek. Az akciót vasárnap hajtották végre. Egyelőre a hatóságok nem tudják, milyen követeléseik vannak a kalózoknak. A japán tulajdonú, panamai bejegyzésű hajó legénysége dél-koreai, Fülöp-szigeteki és mianmari illetőségű.
Az év első nyolc hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában, így a természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint 2006 januárja és augusztusa között - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) következő csúcstalálkozójának napirendjén valószínűleg szerepel majd, hogy a dollárt, annak tartós gyengesége miatt egy valutakosáron alapuló, stabilabb fizetőeszközzel váltsák fel az olajügyletek elszámolásánál. A venezuelai olajminiszter pénteki bejelentése szerint a valutakosárra való áttérés valószínűleg a következő OPEC-csúcs napirendjén szerepel.
A német Der Spiegel szakértőkre hivatkozó cikke szerint a klímavédelem erősen emelheti az autók árát a jövőben: az Európai Bizottság által tervezett széndioxid-kibocsátási határértékek a közlekedésben az autógyártók számára jelentősen növelik a technológiai költségeket, és ezek az autók árában is jelentkeznek. Szakértők szerint az egy autóra jutó, ebből származó pluszköltségek 500-1500 euró között mozognak majd.
Faképnél hagyott egy éppen őt interjúvoló amerikai újságírót Nicolas Sarkozy francia elnök, mert feldühödött a válásával kapcsolatos egyik kérdésen. Sarkozy a CBS tévétársaság nagy nézettségnek örvendő "60 perc" című műsorának nyilatkozott. A párizsi Elysée-palotában rögzített interjút arra szánták, hogy a francia elnököt bemutassák az amerikai tévénézőknek. A nyilatkozatot vasárnap este sugározta a tévécsatorna
Újabb rekordot döntött a kőolaj ára, amely az ázsiai tőzsdék elektronikus kereskedésében hétfőn először lépte át a hordónkénti 93 dolláros küszöböt. A nyersolaj ára decemberi határidőre hordónkénti 93,15 dollárra szökött fel, ami 1,29 dollárral magasabb a New York-i árupiac (Nymex) múlt pénteki 91,86 dolláros záróáránál.
Bejelentette saját elnökválasztási győzelmét Cristina Fernandez de Kirchner, a távozó argentin államfő felesége, az egyik ellenzéki jelölt, a keresztény-liberális Elisa Carrio pedig elismerte vereségét. A dél-amerikai országban vasárnap tartottak elnökválasztást, amelyet követően Fernandez de Kirchner a főváros egyik szállodájában összegyűlt hívei előtt bejelentette, hogy nagyarányú győzelmet aratott a voksoláson.
A Főváros az év második felében 13,664 milliárd forint bevételt ért el tőzsdei portfoliójának eladásából, amin kétmilliárd forint árfolyamnyereséget könyvelhetett el - tájékoztatta a BFVK Zrt. az MTI-t. A továbbiakban a tőzsdére is bevezetett cégek közül már csak a Budapesti Elektromos Művek Zrt.-ben (Elmű) meglévő 6,4 milliárd forint névértékű csomag van a Főváros birtokában.
A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, mint területi önkormányzat fő feladatának tekinti
• az intézményrendszerének fenntartását és működtetését a törvényben meghatározott kötelező feladataival összefüggésben,
• emellett pedig a partnerségből és a koordinatív szerepkörből adódóan a megye gazdasági versenyképességének növelését.
A megyei önkormányzat valamennyi feladatával a megye lakosságának életszínvonala emelését hivatott szolgálni.
„Debrecen az ország egyik legjelentősebb iskolavárosa, ezért az emberi erőforrás fejlesztését kiemelten fontosnak tartjuk a gazdasági versenyképesség fejlesztése, a hátrányok leküzdése, az egyéni és települési esélyegyenlőség javítása érdekében.
Ezek a mondatok Debrecen 2004. januárjában életbe lépett Önkormányzati Minőségirányítási Program Küldetésnyilatkozatának kezdő sorai.
Törökország közelebb került egy hadművelethez az Irak északi részén megbújó kurd lázadók ellen a pénteki ankarai török-iraki tárgyalások kudarca után - írták a török lapok. "Az iraki javaslatok jelentéktelenek. Küszöbön áll egy határon átnyúló művelet" - áll a Zaman című kormánypárti napilap szombati szalagcímében.
A bagdadi betöltetetlen állások növekvő száma miatt az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, hogy kötelezővé teszi a diplomaták számára az iraki szolgálatot - jelentette be pénteken Harry Thomas, a tárca személyzeti igazgatója. 2008 nyarán 250 posztot kell betölteni Bagdadban, s ebből 50-re még nincs jelentkező - tette hozzá sajtótájékoztatóján Harry Thomas.