Január-augusztusban a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák a 2006 első nyolc havival megegyezően, átlagosan 59 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek, a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 1 százalékkal nőtt, a nettó szobaárbevétel 3 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A munkavállaló oldal nem fogadta el, a munkáltatói oldal viszont támogatta az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén a korkedvezmény-biztosítási külön járulék alóli mentességre vonatkozó törvénytervezetet. Borsik János, a munkavállaló oldal szóvivője munkavállaló-ellenesnek nevezte a javaslatot.
A Fidesz az őszödi beszéd egyéves évfordulója kapcsán tartandó jövő keddi rendezvényen azt akarja számba venni, hogy az emberek milyen árat fizettek Gyurcsány Ferenc hazugságai miatt, és ebben a helyzetben mik a Fidesz lehetőségei - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője pénteken az MTI-nek.
Minden fideszes vezetésű megyeszékhelyre ellátogat az ősszel Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - írta a pénteki Magyar Hírlap. A politikus a városok és a megyei közgyűlések vezetőivel tárgyal, s körútjára a tervek szerint Kövér László választmányi elnök és Kubatov Gábor pártigazgató is elkíséri.
Belefáradt a politizálásba, ezért lemondott parlamenti képviselői mandátumáról Kis Zoltán, aki 1990 óta tagja volt az Országgyűlésnek - írta pénteki számában a Magyar Hírlap.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyitja meg ma "Az európai gázellátás kihívásai - Élesedő verseny, újabb lehetséges útvonalak és szállítók - avagy a Nabucco szerepe" című konferenciát Budapesten. A konferencián, az európai országok által kezdeményezett, az iráni és az azeri gázkészletek Európába szállítására tervezett, és a piaci szereplők által megvalósítandó gázvezeték ügyét vitatják meg az érintettek.
A továbbiakban Szlovákia legfőbb ügyészsége nyomoz majd Malina Hedvig ügyében. Az ügyészségi nyomozócsoport létrehozásáról rendelkező Dobroslav Trnka legfőbb ügyész döntését csütörtökön kora este jelentette be a legfőbb ügyészség szóvivője, Jana Tökölyová.
Komoly államháztartási reform nélkül nem lehet az adóreformot végigvinni - jelentette ki László Csaba, a KPMG adópartnere, volt pénzügyminiszter a Századvég Alapítvány és a Konrad Adenauer Stiftung adózásról rendezett konferenciáján. Ha nem tudjuk az államháztartás kiadási oldalát érdemben visszaszorítani, akkor adóreformot sem lehet Magyarországon csinálni.
Románia és Magyarország útmatricáinak összehangolásáról, a két ország határához kapcsolódó metszéspontok problémáiról, a 2007-2013 közötti időszak infrastrukturális prioritásairól, valamint az autópálya-építés ütemterveiről tárgyalt Bukarestben a magyar-román közúti munkacsoport.
A nyári politikai uborkaszezon idején több alkalommal felvetésre került úgy egyes magyarországi pártok, mint határon túli magyar szervezetek részéről az az – inkább egyszerű politikai kommunikációs üzenetnek, semmint tényleges szakpolitikai kezdeményezésnek tekinthető – javaslat, mely a Magyar Állandó Értekezlet összehívását, egykori szakbizottságainak újra felállítását indítványozta.
A Szabad Demokraták Szövetsége üdvözli, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szervezésében Nabucco-gázvezetékről szóló konferenciára kerül sor Budapesten. Az eseménynek különös aktualitást ad, hogy az Európai Bizottság szeptember 12-én nevezte ki a Nabucco-projekt európai koordinátorát Jozias van Aartsen, holland liberális politikus, volt külügyminiszter személyében.
Leghamarabb egy hónap múlva ad választ a Fővárosi Főügyészség a Magyar Gárdával összefüggő vizsgálatról. Ihász Sándor fővárosi főügyész közölte: az ügyészség nem hivatalból, hanem egy konkrét kezdeményezés alapján folytat vizsgálatot. Hozzátette: semmilyen nyomás, megrendelés nincs az ügyészségen, hanem törvényi kötelezettségének tesz eleget.
Gusztos Péter szerint úgy kellene szigorítani a képviselői összeférhetetlenséget, hogy önkormányzati képviselők, polgármesterek ne lehessenek országgyűlési képviselők, illetve a parlamenti képviselők se tölthessenek be önkormányzati tisztséget. Az SZDSZ politikusa erről sajtótájékoztatón beszélt Salgótarjánban.
A Magyar Szocialista Párt megvette a VI. kerületi egykori KPVDSZ-székházat - erősítette meg Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke az MTI információját. A szakszervezeti vezető a nap folyamán történt adásvétel részleteiről nem kívánt nyilatkozni, de elmondta, hogy az ügylet az év végig zárul le.
A biztosító társaságok képviselőinek részvételével újabb egyeztetés kezdődött a koalíciós pártok között az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról a Parlament épületében. Szabad demokrata forrásból a távirati iroda úgy értesült, hogy az egyeztetésen nem számítanak megállapodásra, de remélik, hogy az álláspontok közelednek majd.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint túlnyomóan napos idő lesz, csapadék nem várható. Az északnyugati szél a középső országrészben időnként még megerősödik, majd estére mérséklődik a légmozgás.
Kóka János helyett egyértelműen Fodor Gábot nevezték meg az SZDSZ szavazói arra a kérdésre válaszolva, hogy szerintük a párt kinek a vezetésével lehetne sikeresebb a 2010-es választásokon - írta a csütörtöki Magyar Hírlap. A Marketing Centrum által elvégzett és a lap által megszerzett "belső kutatásból" kiderül: a szavazók 46 százaléka Fodort jelölte meg az első helyen, míg Kókát csupán 19 százaléknyian említették.
A vajdasági magyarok helyzetéről tájékozódott Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön délelőtt Szabadkán. Az államfőt a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség hívta meg egy napos látogatásra, de a VMSZ vezetőin kívül a többi vajdasági magyar párt elnöke is jelen volt a találkozón.
Szeptember 23-án választja meg új elnökét Japánban a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) - jelentette a Kyodo japán hírügynökség csütörtökön, egy nappal Abe Sindzo miniszterelnök váratlan lemondása után. Az új pártelnök egyben a kormánypárt miniszterelnök-jelöltje is, akinek megválasztása biztosra vehető, mert az LDP-nek abszolút többsége van a képviselőházban.
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön (szeptember 13-án) levélben fordult Sólyom Lászlóhoz, reflektálva a köztársasági elnök Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján elhangzott beszédének rendészeti szerveket érintő megállapításaira.