A Magyar Köztársaság kormánya minden alkotmányos eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy visszaszorítsa, illetve elejét vegye a szélsőséges ideológiák és mozgalmak térnyerésének Magyarországon.
A Magyar Köztársaság álláspontja a Magyar Gárdával kapcsolatban világos. Az önmagát kulturális és hagyományőrző egyesületként legitimáló szervezet megalapítása erkölcsileg és politikailag elfogadhatatlan.
Kormányellenes tüntetést tartott a Jobbik Magyarországért Mozgalom szerda este Nyírbátorban; a demonstráción a mátészalkai M1 Televízió felvétele szerint felszólalt Simon Miklós, a Fidesz országgyűlési képviselője, Nyírbogát polgármestere is.
A rossz időjárási feltételek ellenére biztosítva lesz a takarmány az állattenyésztőknek az idén is - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egy gazdálkodói fórumon Debrecenben, ahol arról számolt be, hogy egy, a szaktárcához tartozó cégen keresztül 100 ezer tonna kukoricát vásárolt a kedden tőzsdén.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, SZDSZ-elnök részvételével megkezdődött a koalíciós tárgyalások újabb fordulója az új egészségbiztosítási rendszer még vitatott pontjairól.
Az idén 16. alkalommal adták át a Demény Pál Emlékérmet. Minden évben három kategóriában osztják ki a kitüntetést.
Nem kívánatos precedenst teremtene, ha a romániai magyarság európai parlamenti képviselet nélkül maradna - jelentette ki szerdán Marosvásárhelyen Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Tisztelt Elnök úr!
Vannak olyan események, amelyek egyértelmű szavakat és tetteket követelnek. A Magyar Gárda, mint a Jobbik nevű szélsőjobboldali politikai párt félkatonai szervezetének megalakulása bizonyára ezek közé tartozik. Az elmúlt hét megszólalásait figyelve, megállapítható, hogy a Fidesz a mai napig nem foglalt állást egyértelműen egy olyan ügyben, amely hazánkban és külföldön sokakat megbotránkoztatott és jogos félelemmel töltött el.
A tavalyi évet sikeresnek értékelte az agrártárca vezetője a szerda délelőtt, Debrecenben, a 16. Farmer-Expo megnyitóján. Gráf József szerint az uniós támogatások kiegyenlítődésekor még kevésbé lesz félnivalójuk a magyar gazdáknak, akik szakmai felkészültségük és mezőgazdaságunk jó adottságai miatt „megverik” európai vetélytársaikat.
A Fidesz ismét a nyugdíjasokat riogatja, szándékosan elferdítve a tényeket. A nyugdíj-megállapítás szabályainak változása ugyanis nem érinti azokat, akik korábban vonultak nyugdíjba. Az ő nyugdíjuk emelkedni fog: a kormány idén novemberben is végrehajtja a kiegészítő nyugdíjemelést, 2008. januárjában pedig a törvényi előírásoknak megfelelően sor kerül a nyugdíjak összegének további emelésére.
Jogerősen egy év két hónapra enyhítette Horváth Tamás Zoltán börtönbüntetését a tavaly őszi zavargások idején csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt szerdán a Fővárosi Bíróság. A büntetés végrehajtását a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette, s mellőzte a közügyektől eltiltást is.
Első fokon, nem jogerősen helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Bíróság szerdán hozott ítéletében a Magyar Nemzetet, amiért a lap és annak internetes kiadása még júniusban azt a hamis látszatot keltette, hogy Kóka János gazdasági miniszter áfacsalást követett volna el.
Csütörtökön gyakran lesz erősen felhős az ég, de emellett délen, délkeleten többfelé számítani lehet napos időszakokra. Sokfelé várható eső, zápor, főként az ország déli felén helyenként zivatar is kialakul. Az északira, északkeletire forduló szél megélénkül, néhol időnként megerősödik.
Izrael és a Hamász palesztin radikális mozgalom májusban elvi megállapodásra jutott a palesztin fogságba esett Gilád Salit izraeli tizedes szabadon engedéséről, a katona kiszabadítását célzó erőfeszítéseket azonban megakasztotta, hogy a Hamász később ellenőrzése alá vonta a Gázai övezetet - közölték izraeli forrásból
A működőképessége határán álló BKV-nak nincs forrása a béremelésre - jelentette ki a főpolgármester, arról is szólva, hogy a közlekedési vállalat járművezetői jóval az országos átlag felett keresnek. Demszky Gábor a cég vezetésétől tájékozódott a jövő keddre tervezett esetleges sztrájk következményeiről.
Budapesten öt éve nem javul az életminőség a megkérdezettek elsősorban az egészségügyi ellátás és a közlekedés megítélésén keresztül értékelik a városvezetés munkáját is - derül ki a Szonda Ipsosnak az MTI-hez eljuttatott reprezentatív felméréséből. A fővárosiak a legkritikusabbnak a parkolási helyzetet és a köztisztaságot tartják.
Az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője szerint ezer-ezerötszáz pedagógus marad állás nélkül ősszel. Tatai-Tóth András elmondása szerint pontos szám nincsen arról, hány tanár állása szűnik meg, néhány önkormányzat ugyanis a döntést későn hozta meg.
Közös állásfoglalás születhet a kisebbségi parlamenti képviselet formájáról a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletét vizsgáló munkacsoport szeptember 4-i ülésén - közölte a kormányszóvivői iroda. A szakértői munkacsoportnak december 31-ig kell javaslatot megfogalmaznia az országgyűlési képviselet jellegére és tartalmára vonatkozóan.
Hajnalig oltották a tüzet a magyar tűzoltók a görögországi Évia szigetén - mondta szerdán Jambrik Rudolf alezredes, a Görögországba vezényelt magyar tűzoltó csoport parancsnok-helyettese az MTI-nek. A tűzoltó csoport kedd délután érkezett és látott neki azonnal az oltásnak Szeta településnél.