Archívum

Eredmények megjelenítése 61781-től 61800-ig 66183 találatból.

Az OTP igazgatósága 144 százalékos osztalékot javasol

Befektetés - 2007-04-10

Az OTP Bank igazgatósága a 2006. gazdasági évre vonatkozóan a részvényekre a névértékre vetített 144 százalékos osztalékot javasol a bank éves közgyűlésének - tette közzé a bank a Budapesti Értéktőzssde honlapján kedden. A javaslat szerint az osztalékot június 10-étől fizetik ki.

Vádat emelt az ügyészség egy kábítószercsempész banda ellen

Belföld - 2007-04-10

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy kábítószercsempész banda ellen, amelynek 19 tagja mintegy fél év alatt 652 millió forint értékű drogot értékesített - erősítette meg a Magyar Nemzet információját a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Irán 50 ezer urándúsító centrifugát kíván üzembe helyezni

Pro... - 2007-04-10

Irán 50 ezer centrifugát kíván üzembe helyezni natanzi urándúsító üzemében - közölte kedden Golamreza Agazadeh iráni alelnök, az iszlám köztársaság atomenergetikai szervezetének vezetője.

Göncz Kinga: a magyarigazolványok rendszere jól működik

Vélemény - 2007-04-10

A magyarigazolványok rendszere jól működik, ezért felesleges az igazolványokat ötévenként megújítani - jelentette ki a külügyminiszter a köztelevízió kedd reggeli műsorában. "A magyarigazolványok érvényességi idejének meghatározását az indokolhatta, hogy kezdetben nem tudta senki, ez a rendszer miként fog működni, és mekkora lesz az igénylések száma" - mondta Göncz Kinga a Nap-keltében.

Gyurcsány: a tervezettnél kisebb államháztartási hiány az idén

Belföld - 2007-04-10

Elemzések szerint a tervezettnél jobban alakulhat az idén az államháztartás hiánya - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden az Economist brit gazdasági hetilap által szervezett konferencián Budapesten. A kormányfő szavai szerint az idén a kiadások a terveknek megfelelően, míg a bevételek jobban alakulnak.

Veres: az első két hónap költségvetési tendenciái folytatódtak márciusban

Gazdaság - 2007-04-10

Az év első két hónapjának költségvetési folyamatai folytatódtak márciusban is - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter szerdán a Napkeltében. A Pénzügyminisztérium (PM) kedden délután hozza nyilvánosságra a márciusi államháztartási számokat.

MDF: Fodor Gábor ne vállaljon kormánytagságot!

A Magyar Demokrata Fórum felszólítja Fodor Gábort, hogy ne fogadjon el miniszteri bársonyszéket. Az SZDSZ a tavalyi országgyűlési választási kampány során egykulcsos adót és az euró 2010-es bevezetését ígérte, ám ígéreteit nem tartotta be.

Új fejlemények az illegális német szemét ügyében

Belföld - 2007-04-10

Új fejleményekről számol be az illegális német szeméttel kapcsolatban ma Erdey György, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium jogi és koordinációs szakállamtitkára, miniszteri biztos, valamint Filotás Ildikó, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója.

Japán meghosszabbítja szankcióit Észak-Korea ellen

Külföld - 2007-04-10

Japán kedden úgy döntött, hogy meghosszabbítja az Észak-Korea ellen októberben bevezetett gazdasági büntetőintézkedéseinek az érvényét, mert Phenjan nagy valószínűséggel már nem tesz eleget annak a kötelezettségének, hogy április 13-ig bezárja az atomlétesítményeit - jelentette a Kyodo japán hírügynökség.

Megtiltották a sztorik eladását az Iránból hazatért brit katonáknak

Olvastuk - 2007-04-10

Súlyos bírálatok nyomán, korábbi álláspontját megfordítva megtiltotta hétfőn a brit védelmi minisztérium az irániak által március végén elfogott, majd két hét után elengedett brit tengeri járőregység katonáinak, hogy pénzért eladják sztorijaikat a sajtónak.

Egyelőre nem alakult nemzetközi gázkartell Dohában

Gazdaság - 2007-04-10

A várakozásoknak megfelelően, egyelőre nem sikerült a nemzetközi gázkartell (az úgynevezett "gáz-OPEC") megalakítása a Gázexportáló Országok Fórumán, az Öböl menti Katarban. A tanácskozáson elfogadott kommüniké szerint annyit sikerült elérni, hogy magas rangú bizottságot alakítanak, amelynek elnöke Oroszország, a következő, 2008-as miniszteri találkozó vendéglátó országa lesz.

Rendben kikötött az ISS-en a Szojuz űrhajó

Az előre eltervezett időpontban, közép-európai idő szerint hétfőn 21 óra 11 perckor kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) a Szojuz orosz űrhajó fedélzetén két orosz űrhajóssal és a magyar származású amerikai Charles Simonyi űrturistával. A Moszkva melletti Koroljovban lévő földi irányítóközpont közlése szerint a dokkolás rendben zajlott le.

Szakítópróba

Jegyzet - 2007-04-10

Most kiderül, hogy a farok csóválja-e a kutyát?

Különböző szintű ultimátumszerű üzenetecskék lengték be a húsvét előtti néhány napban a köznyugalmat. A liberális párt emberei üzengettek: a több-biztosítós egészség-finanszírozási rendszer bevezetése a koalíció szakítópróbája. Az azért érdekes lenne, ha Kóka első húzásával ellenzékbe kergetné pártját és koalíciós partnerét.

A meggyilkolt képviselő a kiégett panelház lakóinak gyűjtött pénzt

Helyi - 2007-04-10

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz Balla Irma halála ügyében; a Fidesz debreceni önkormányzati képviselőjét holtan találták saját lakásában, az 58 éves asszonyt meggyilkolták. A Debrecen belvárosában, a Bercsényi utcában élő elvált asszonyt visszahúzódó, csendes embernek ismerték a környékbeliek - tudta meg az MTI tudósítója a helyszínen.

Csatornázás Debrecenben

Helyi - 2007-04-10

 Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság kormányának támogatásával, valamint Debrecen város jelentős önrész-vállalásával összeállt a fedezet a Debrecen város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása elnevezésű projekt megvalósítására, amit 2005. szeptember 17-én hirdettek meg.

Tájékoztató az építtető által teljesítendő bejelentés szabályainak a változásáról

Jogtudor - 2007-04-10

2007. január 19-ei hatállyal – az ezt követően indult eljárásokra vonatkozóan – jelentősen módosult az építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatásról szóló Korm. rendelet. Az építtető által az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal felé teljesítendő bejelentés szabályai az alábbiak szerint változtak:

Egry József festőművész gyűjteményes kiállítása a Kieselbach Galériában

Fontos - 2007-04-10

Egry József műveiből magángalériában még soha nem nyílt ilyen jelentőségű, az életmű egészét átfogó kiállítás. A Kieselbach Galériában több olyan mű is látható lesz, amelyek még az 1971-es nagy Magyar Nemzeti Galériabeli életmű-kiállításon sem kerültek a nézők elé.

A héten itt a nyár

Ajánljuk - 2007-04-10

Nem panaszkodhatunk az ünnepekre, igazán szép tavasznak örülhetünk napok óta.

 Egy pici megingást és egy gyenge hidegfrontot hoz a keddi időjárás, de a folytatás egyre jobbnak ígérkezik. Szerdán már szinte zavartalan lesz a napsütés, a hét végére pedig elérjük a nyári értékeknek számító 25 fokot is. Jóval az ilyenkor szokásos értékek felett alakulnak a hőmérsékletek.

A húsvétot követő napon a hétfői menetrend szerint közlekednek a vonatok

Belföld - 2007-04-10

A húsvétot követő napon, kedden a hétfői menetrend szerint közlekednek a vonatok - közölte a MÁV szóvivője. Az ünnepi forgalom zavartalan, hétfőn nem kellett mentesítő vonatokat indítani; a szokásos kisegítő járatok közlekednek, amelyekkel az utazóközönség kényelmesebben juthat el a célállomásra - mondta Kavalecz Imre.

A pápa szerint "égető szükség" van az evangelizációra

Vélemény - 2007-04-09

XVI. Benedek pápa felszólította híveit, hogy "ne féljenek" elvinni hitüket "a világ legtávolabbi zugaiba is", mert "égető szükség" van az evangelizációra, arra, hogy "napjaink embere is megismerkedjen és találkozzon" Krisztussal.