Fuád Szinjóra libanoni kormányfő levélben kérte az ENSZ-t, hogy állítson fel különbíróságot Rafík Haríri volt miniszterelnök meggyilkolása ügyében a gyanúsítottak felelősségre vonása érdekében - közölték szerdán Bejrútban. A kedden elküldött levélben Szinjóra azt kérte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkártól, hogy tegyen lépéseket e különleges törvényszék létrehozására, miután a libanoni parlament ezt nem tette meg.
Debrecen Közgyűlése 1991-ben alkotott rendeletével Debrecen Megyei Jogú Város Díszpolgára kitüntető címet alapított. A cím adományozásával a közgyűlés kifejezésre juttatja nagyrabecsülését azok iránt, akik a város és lakossága érdekében példamutatóan munkálkodtak. Ezzel ismeri el azok életművét, akik maradandót alkottak és ezzel hozzájárultak Debrecen szellemi és anyagi gyarapodásához.
Eláll a miniszterelnök cége ellen indított keresetétől a Legfőbb Ügyészség; ezt az Altus Rt. és a Humán-Jövő 2000. Kht. elleni polgári pert tárgyaló Somogy Megyei Bírósághoz a múlt héten elküldött beadványban tudatták, amelyben a november óta szünetelő per folytatását kérik - közölte a bíróság szóvivője.
Az izraeli hadsereg szerdán ismét megnyitotta az ünnepek idejére elővigyázatosságból tíz napra lezárt Ciszjordánia határait, így több tízezer palesztin munkás és kereskedő ismét átjárhat Izraelbe.
Kulcsár Attila általánosságban nem tagadhatja meg a tanúvallomást Bácskai János büntetőperében - a Legfelsőbb Bíróság (LB) ez irányú döntéséről tájékoztatta az MTI-t a volt bróker ügyvédje. Zámbó Gyula hozzátette: bár a tanúvallomást egészében nem tagadhatja meg ügyfele, egyes kérdésekre nem köteles válaszolni.
Fideszes politikusok az MTI-nek szerdán cáfolták, hogy a párt központi utasítás alapján szervezte volna az egészségügyi átalakításokról szóló határozatok bírósági megtámadását, de azt elismerték, hogy adtak jogi segítséget a fideszes önkormányzatoknak a keresetlevél elkészítéséhez.
A Népszabadság információi szerint központilag szervezi a Fidesz a kórházak akcióját az egészségügyi reformmal szemben. A Népszabadság birtokában levő dokumentumban az szerepel, hogy a párt egészségügyi kabinetje bírósági keresetlevél-mintát készített az önkormányzatoknak.
A fogyasztói árak az idén márciusban 0,8 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az elemzők márciusra 9 százalékos 12 havi inflációt vártak.
"Két igen súlyos alkotmányossági aggályt" vet fel a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvénytervezetet a médiahatóság szerint - derül ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tájékoztató anyagából.
Levélben fordult hat magyarországi kiskereskedelmi áruházlánchoz dr. Oláh Lajos szocialista országgyűlési képviselő, a Környezetvédelmi Bizottság tagja. A képviselő azt javasolja, hogy a cégek kezdjenek összehangolt akciót a környezetszennyezés csökkentése, és a vásárlókat megszólító szemléletformáló kampányok beindítása érdekében.
A brit Ascent Resources magyarországi cége, a PetroHungaria Kft. az ország észak-keleti térségében a Nyírség projekt keretében hamarosan megkezdi a földgáz kereskedelmi kitermelését, miközben előkészületeket folytat további két fúrási program megvalósítására - közölte az Ascent Resources kedden sajtóközleményben.
Orbán Viktornak a Fidesz elnökévé, Kósa Lajosnak a párt egyik alelnökévé választását támogatja a Fidesz Hajdú-Bihar megyei szervezete - közölte a testület az MTI-vel.
Aláírták a debreceni Kenézy Gyula Kórház finanszírozási szerződését. Az MTI információi szerint a debreceni Kenézy kórház volt az egyetlen, amely még nem rendelkezett április 1-jét követően az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által aláírt finanszírozási szerződéssel.
Az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya 349,3 milliárd forint lett 2007 márciusban, szemben a korábban prognosztizált 373,1 milliárd forinttal - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium. Az államháztartás az idén az első három hónapban - önkormányzatok nélkül - 762,4 milliárd forint deficittel zárt.
Minden előjel a spanyoloknak kedvezett.
A két fél korábban mindössze egy alkalommal találkozott az európai kupaporondon: éppen egy hete, a Stamford Bridge-en, ahol 1-1-es döntetlenre végzett egymással. A Valencia korábban 13 alkalommal fogadott angol együttest, s mindössze kétszer kapott ki. A Chelsea viszont tízszer meccselt spanyol alakulattal, s csak egyszer tudott diadalmaskodni.
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) feldogozta a beérkezett jelentkezési lapokon szereplő adatokat. Az eredmények szerint nem csökkent az érdeklődés a felsőfokú tanulmányok iránt, valamint a jelentkezők érzékelték és elfogadták, hogy több szakemberre van szükség az informatika, műszaki és természettudományos szakmák terén - áll az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleményében.
Oroszországnak nincs bizonyítéka arra, hogy Iránnak műszaki áttöréssel sikerült megkezdenie az ipari méretű urándúsítást - közölte kedden a moszkvai külügyminiszter. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette: "hallottunk az iráni elnök bejelentéséről, és mindenhez, ami az iráni atomprogramról szól, komolyan viszonyulunk.