A miniszterelnök úgy véli, hogy egy "csődhelyzetben lévő állam élén" áll. Ezt gazdák előtt pénteken jelentette ki a miniszterelnök. Majd tegnap, a társadalombiztosítási szigorítások bejelentése kapcsán, megerősítette korábbi kijelentését, miszerint az állami költségvetés kritikus helyzetben van. Az államadósságot és a deficitet illetően "túl sokáig titkoltuk el az igazságot " - jelentette ki.
Schmitt Pál még annyit se volt képes visszaszólni, hogy kösz. Nem várta senki, hogy ünnepeljen, meg azt sem, hogy fényezze Gyurcsányt, aki néhány perccel korábban 660 millió forintos extrajuttatással lepte meg a MOB-ot, mondván ennyi jut a magyar versenyzők olimpiai felkészítését elősegítendő. Ehelyett az ideiglenesen hazánkban tartózkodó- Schmitt annyit mondott: „Hiszem, ha látom”, meg azt, „Ez a támogatás a levegőben lóg”, aminek konkrét üzenete van. Öreg, bármennyit adhatsz, akkor sem mondhatom, hogy elég. Amiről persze mindenki tudja, nem hogy nem kevés, de éppenséggel 660 millióval több, mint amennyi eddig volt.
Politikai egyezség született az egészségbiztosításról - jelentette be Kökény Mihály, a szocialista párt szakpolitikusa hétfőn este, miután véget ért a koalíciós pártok megbeszélése. Elmondta: a rendszer alapegysége a megye lesz, a közép-magyarországi régióban (Budapest és Pest megye) pedig négy pénztár alakulhat meg.
Szabó Mátét az állampolgári jogok országgyűlési biztosának választotta hétfőn titkos szavazással az Országgyűlés. Az országgyűlési biztos letette a hivatali esküt. Az 51 éves jogász politológust, egyetemi tanárt, az ELTE Politikatudományi Intézetének igazgatóját 290 igen szavazattal, 37 ellenében választották ombudsmanná a képviselők.
Az ENSZ-főtitkár szerint a globális felmelegedés okozta klímaváltozás kérdésében véget ért a kétkedés időszaka, azonnali cselekvésre van szükség. Ban Ki Mun "A jövő a kezünkben van" címmel hívott össze csúcstalálkozót hétfőre az éghajlatváltozás kihívásairól New Yorkba, az ENSZ-közgyűlés általános vitájához időzítve.
A társadalombiztosítási szigorítások bejelentése kapcsán Francois Fillon francia kormányfő hétfőn megerősítette korábbi kijelentését, miszerint az állami költségvetés kritikus helyzetben van. Az államadósságot és az deficitet illetően "túl sokáig titkoltuk el az igazságot a franciák előtt" - jelentette ki a francia miniszterelnök az RTL rádióadónak adott interjújában.
A Külügyminisztériumba kérették Szlovákia magyarországi nagykövetét a Benes-dekrétumok megerősítése miatt - mondta a tárca államtitkára hétfőn az MTI-nek. "Juraj Migas nagykövetet a Benes-dekrétumok múlt heti pozsonyi parlamenti megerősítése miatt kérettem be és erőteljesen, határozottan leszögeztem számára a magyar álláspontot.
Az APEH által indított üzleti, pénzügyi, jogi, számviteli és vállalkozásfejlesztési tanácsadáson vesznek részt a magyar prostituáltak; a tanácsadás keretlétszámát azonnal fel tudták tölteni, mert a száztíz helyre ötszáz jelentkező szeretett volna bejutni - jelentette ki Földi Ágnes, a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke.
A szlovákiai közélet szégyenének minősítette Ján Slotát hétfőn kiadott sajtónyilatkozatában a Magyar Koalíció Pártja (MKP).
A monetáris tanács ülésén hosszú vita volt, de eléggé egyértelmű döntés született - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke sajtótájékoztatón, azt követően, hogy a tanács 25 bázisponttal 7,5 százalékra csökkentette az alapkamatot.
A gazdasági tárca kiszervezné a kutatás-fejlesztés (k+f) pályázatok kezelését - írta hétfőn a Napi Gazdaság. Januártól karcsúsodik a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, mert megszűnik a pályázatkezelő iroda és az ott dolgozó munkatársak harmadát elküldik - értesült a napilap. A hivatalt felügyelő gazdasági tárca számításai szerint a szervezet karcsúsítása évi 500 millió forintos megtakarítással járhat.
A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom júliusban 4,2, az első hét hónapban 2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző hónaphoz képest júliusban a kiskereskedelmi eladások volumene 0,4 százalékkal mérséklődött a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint.
Áder János pert nyert a Magyar Nemzettel szemben a januári "Schmidt Mária anteportas?" című cikk kapcsán a Fővárosi Bíróságon hétfőn; a napilapnak egymillió forintot kell megfizetnie a fideszes politikus részére.
Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének Etikai Bizottsága még tárgyalni sem volt hajlandó a képviselői indítványomat, amely azt a célt szolgálta volna, hogy tisztázza a város által rendezett ünnepek kérdését.
A Pénzügyminisztérium a napokban módosította azt a kormányrendeletet, amelynek révén a Hitelgarancia (Hg) Zrt. mentességet kap az uniós csekély összegű állami támogatásról szóló rendelkezés alól, így a társaság a kis- és középvállalkozások beruházási hiteleire, bankgaranciáira és pénzügyi lízing ügyleteihez a jövőben vállalkozásonként már 2,5 milliárd forint összegű kezességet vállalhat.
Rendkívüli mennyiségű csapadékkal, máshol pusztító szárazsággal tetőzik az év végén a La Nina - jósolják az ENSZ szakértői. Katasztrófákkal járhat a La Nina néven ismert időjárási jelenség erősödése a következő hónapokban. Az Egyesült Államok délnyugati részén tovább súlyosbodhat a csapadékhiány. Los Angelesben például minden idők legszárazabb éve lehet az idei.
Az adóbevallások számát a felére, az abban szereplő sorok számát pedig harmadával kell csökkenteni - jelentette be Kóka János, az SZDSZ elnöke a párt frakciójának hétfői budapesti ülését követő sajtótájékoztatón. A liberális pártelnök hangsúlyozta: a Pénzügyminisztérium által készített adóreformcsomag szerdán kerül a kormány elé.