Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint csütörtökön napközben a gyakran erősen felhős ég mellett keleten több, nyugaton kevesebb napsütésre számíthatunk. Ekkor többfelé várható eső, zápor, zivatar. A keleti szél csütörtökön délire, délkeletire fordul, időnként megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
A Magyar Demokrata Fórum elítéli, hogy tegnap szélsőjobboldali csoportok inzultálták a szlovák televízió forgatócsoportját a budapesti Szlovák Nagykövetség előtt. Ezzel a vállalhatatlan magatartással a szlovákiai magyarellenes, szélsőségesen nacionalista erőket erősítik.
Változatlan marad a földgáz végfogyasztói ára - derül ki a gazdasági és közlekedési miniszter szeptember 22-i rendeletéből, amely a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A rendelet a földgáz közüzemi díjának legmagasabb mértékét állapítja meg.
Elvállalta a Fidesz népszavazási kampányának vezetését Tarlós István, aki a referendum kommunikációjában szabad kezet kapott a párttól. Erről a Fidesz elnökségi ülése után nyilatkozott Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke és Tarlós István. "Szociális népszavazás 2008" - a Fidesz így nevezte el a referendumot.
Megkezdősött a csehországi központú AAA Auto Group részvényeinek kereskedése szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. A részvények 490 forintos nyitás után délelőtt az 508 forintos jegyzési ár alatt, 485 és 500 forint közötti árfolyamon forogtak a tőzsdén.
Az SZDSZ Új Generáció alelnöke arra kéri az MSZP frakcióvezetőjét, hogy hívja fel a szocialista képviselők figyelmét a mentelmi jog eredeti, alkotmányos funkciójához való visszatérésre és az eddig íratlan normák követésére. Takács Flóra Lendvai Ildikónak írt nyílt levelet.
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a vonatkozó jogszabályok alapján az idei nyári aszályt Magyarország teljes területére vis maiornak nyilvánította - tájékoztatta az agrártárca sajtóosztálya az MTI-t. Ezért a gazdálkodók az aszály által okozott kár esetében a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszer szerinti kárenyhítő juttatás iránti igényüket előzetes bejelentés nélkül nyújthatják be.
Az ausztrál legfelsőbb bíróság elé utalták a háborús bűnökkel vádolt, Ausztráliában élő Charles Zentai Magyarországra történő kiadatása ellen benyújtott fellebbezési kérelmét - jelentette az ausztrál média szerdán az illetékes bíróság előző napi közlésére hivatkozva.
Nagyjából bruttó 800 ezer forintot - az államtitkári fizetés szintjét - tartaná elfogadható fizetésnek a parlamenti képviselők számára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki TV2 kereskedelmi televízió szerda reggeli műsorában úgy vélekedett, hogy ez a díjazás a munka mennyiségét és a felelősségi viszonyokat is tükrözné.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter a parlamentben fogadta Szalay-Berzeviczy Attilát, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnökét, hogy egyezessenek a magyar tőkepiac élénkítéséről, és megállapodjanak arról, hogy milyen szerepet tud játszani a BÉT a gazdaság kifehérítésében - közölte a BÉT szerdán.
A bíróságokon a magyar államot képviselő Pénzügyminisztérium perképviseleti munkatársai jelenleg 271 ügyben rohangálgatnak alperesként a törvényházakba - olvasható a szerdai Napi Gazdaságban. A most folyó ügyek száma azonban érzékelhetően csökkent, egy évvel ezelőtt 381 folyamatban lévő jogvita alakult ki, ezeken 28 milliárd forintot bukott a magyar állam.
A gyűrűk ura filmtrilógiából jól ismert új-zélandi tűzhányó hamu- és porfelhőt lövellt a magasba, és egy-két méter átmérőjű kövekkel terítette be a kráter két kilométeres körzetét. Helyi idő szerint kedd este, negyed kilenc után lépett működésbe a 2797 méter magas, hófödte vulkán, amely az Északi-szigeten fekszik
A középmezőnyben maradt, de a 66.-ról a 45. helyre lépett előre a Világbank üzleti környezetet vizsgáló listáján Magyarország. A ma megjelenő tanulmány üzenete egyértelmű: ahol nincs reform, ott lemaradás tapasztalható - írja a Népszabadság. A Kelet-Európát és a volt szovjet térséget felölelő régió vezető reformországai közé sorolja a Világbank Magyarországot, Horvátországot, Macedóniát, Grúziát és Bulgáriát.
Németország változatlanul érdekelt a Kínával való kapcsolatok erősítésében - hangsúlyozta kedden a berlini külügyminisztérium szóvivője. Az állásfoglalás azt követően hangzott el, hogy Peking ismételten határozottan tiltakozott Angela Merkel német kancellár és a dalai láma vasárnapi, berlini találkozója miatt, s azt a Kína belügyeibe történt, durva beavatkozásnak minősítette.
Az iskola, a tudás és a kultúra ügye nemzeti ügy, nemzeti sorskérdés - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő A közoktatás megújítása című konferencián Budapesten. Az én személyes hivatásom, miután ennek a kormánynak van és lesz mozgástere, hogy egyetlen társadalompolitikai prioritást kell megjelölni: az iskolának és a kultúrának az ügyét - fogalmazott a miniszterelnök.
Kilencmilliárd euró áll készenlétben az OMV-Mol egyesülés finanszírozására - mondta Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója kedden telefonos sajtókonferencián, miután a cég kora reggel bejelentette: a Mol részvényei 20,2 százalékának birtokában "olyan helyzetben van", hogy kész vételi ajánlatot tenni a Molra, részvényenként 32.000 forintért.
Nem a megyerendszerre épül majd az egészségbiztosítás, két-három éven belül legfeljebb tíz egészségbiztosító fog működni Magyarországon - jelentette ki Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a Nap-kelte műsorában. "A biztosítottak érdekében született működőképes kompromisszum" - fogalmazott a politikus, aki nyomatékosan hangsúlyozta, hogy nem megyénként lesz egészségbiztosító.
Új törvényjavaslatot terjesztett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF) a pénzügyminiszter a parlament elé, a változással egy jogszabályba kerülnek a felügyeleti előírások. A törvényjavaslathoz fűzött indoklás azzal magyarázza az új törvény szükségességét, hogy jelenleg a különböző "szaktörvények" (például a hitelintézeti, biztosítási, pénztári törvények) is tartalmaznak a felügyeletre vonatkozó szabályokat.