Összesen 80 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchan, a Cora és a Metro kiskereskedelmi áruházláncra. A GVH szerint az áruházak akciós újságjaikkal megtévesztették a fogyasztókat, amikor az abban hirdetett termékeket egyáltalán nem, vagy nem az újságban szereplő áron lehetett megvásárolni áruházaikban.
Élesen elítélte az olaszországi románok elleni erőszakos cselekményeket és az emberi jogaikat sértő, bujtogató megnyilatkozásokat Traian Basescu román államfő, a román kormány pedig az atrocitások megakadályozását kérte az olasz hatóságoktól. A Cotidianul című napilap szerint Románia olaszországi és vatikáni nagykövetségét és más intézményeket a hétvégén telefonos fenyegetések érték.
A közbiztonságot fenyegető európai uniós állampolgárok kitoloncolására vonatkozó dekrétum igazságos, de kötelezettségekkel is jár a hatóságok számára. Szükség van szabályokra, de nem xenofób túlkapásokra - írta Romano Prodi olasz kormányfő az Il Messaggero című római lap hétfői számában megjelent nyílt levelében.
A Magyar Rektori Konferencia Állami Felsőoktatási Intézmények Bizottsága a Magyar Rektori Konferencia Elnöksége javaslatára állást foglalt a képzési hozzájárulásról:
A Magyar Rektori Konferencia Állami Felsőoktatási Intézmények Bizottsága a képzési hozzájárulást a felsőoktatási modernizációhoz szorosan illeszkedőnek tekinti. Helyesnek tartja, hogy a képzés költségeihez azok is hozzájáruljanak, akik annak hasznából részesülnek. A képzési hozzájárulásnak a felsőoktatási intézményeknél kell maradniuk, melyek így jobb színvonalú képzési szolgáltatásokat kínálnak, a magyar felsőoktatás megőrizheti magas minőségét, versenyképességét.
Az államháztartás konszolidációja kissé gyorsabb és erőteljesebb a tervezettnél, a gazdasági növekedés viszont lassúbb, az infláció magasabb, összességében lanyha a fejlesztési aktivitás - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült legújabb előrejelzésében.
Felipe Calderón mexikói elnök a világ segítségét kérte annak a hatalmas esőzésnek és áradásnak következtében keletkezett károk felszámolására, amely az ország déli Tabasco szövetségi államában pusztított. Az ítéletidő miatt több mint egy millió ember maradt fedél nélkül. Calderón az állam közigazgatási székhelyéről, Villahermosából fordult kérésével a nemzetközi közösséghez.
Szili Katalin szerint még megállítható a párt népszerűségvesztése, ha tükröt tartanak maguk elé és korrigálnak ott, ahol arra szükség van. Az Országgyűlés elnöke erről az RTL Klub reggeli híradójában beszélt hétfőn. Arra a kérdésre, hogy a kritikai észrevételeit elmondta-e a miniszterelnöknek is, Szili Katalin azt válaszolta: több fórumon tett erről jelzést
Az emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek zaj- és rezgésvédelméről hozott kormányrendelet a lakó- és üdülő épületek mellett kiterjed a szállodákra, éttermekre, kórházakra is - a jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.
Kialakultak az európai uniós emisszió-kereskedelem (ETS) jövő évtől érvényes feltételei, amelyek a várakozásoktól eltérően kevésbé környezetvédelmi, inkább ipari érdekeknek megfelelően véglegesedtek. Szabó Gergely, a Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Tanácsadó Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az Európai Bizottság (EB) a 2008-2012-es európai szén-dioxid piac sarokszámait szigorúan leszorította.
Az utóbbi hónapokban négy főre bővült a népszerűségi lista élvonala: Sólyom László, Szili Katalin és Dávid Ibolya mellé - hozzájuk hasonló pontszámmal - Göncz Kinga is csatlakozott - olvasható a Szonda Ipsosnak a Népszabadság hétfői számában megjelent felmérésében.
Egy felmérés szerint a nők életének átlagosan 31, míg a férfiakénak 28 évét keseríti meg a diétázás. Egy másik kutatás szerint minden ötödik európai és amerikai próbálkozott az elmúlt két évben legalább egyszer fogyókúrával, de csak minden harmadik járt sikerrel – írja a Kosár fogyasztói magazin októberi száma.
E két felmérés is bizonyítja, hogy erre az elégedetlenségre milyen hatalmas iparág épül. Se szeri, se száma a tuti biztos diétáknak, fogyasztószereknek.
Nagy múltú rendezvény, a magyar irodalmi közélet egyik legjelentősebb szakmai eseménye. Országos fóruma különböző irodalmi felfogások, irányzatok képviselőinek, a kortárs irodalom minden érdemleges törekvésének. Az utóbbi években szaktudományos jelleget öltött rendezvény középpontjában az alkotók és az alkotások állnak.
Joe Cocker élete második legnagyobb nézőszámú közönsége előtt játszott 2002-ben Budapesten. Most, 2007-ben, a debreceni közönséget örvendezteti meg slágereivel. Új, 2007-ben megjelent „Hymn for My Soul” című albumának dalai mellett természetesen a legnagyobb Joe Cocker klasszikusok is elhangzanak majd, mint például a You Can Leave Your Hat on, Unchain’ My Heart vagy a With a Little Help From My Friends.
A Well-PRess Kiadó új útikönyvsorozata megtartva a népszerű Vendégváró-sorozat igényes szakmai színvonalát, ezúttal azoknak a hazai tájakat megismerni szándékozók egyre nagyobb táborának szolgál igényes tartalmú, praktikus kivitelű útikönyvvel, akik akár hétvégeken a „gyakorlatban” is meg kívánják ismerni a könyvekben szereplő tájakat. A kötetek szöveges, képi és térképes illusztrációi segítségével szakavatott idegenvezetőként kalauzolják az olvasót.
Debrecen, Hajdúszoboszló és a Hortobágy vidéke - PUSZTÁN JÓ!
2007. július 1-jével léptek hatályba a minimum adóalapra vonatkozó rendelkezések, melyek az egyéni vállalkozókra és a társas vállalkozásokra egyaránt vonatkoznak.
A törvény szerint nem kell az új szabályt alkalmazni az adózónak akkor, ha az adóévben vagy a megelőző adóévben – igazoltan - elemi kár sújtotta.
A következő évtizedek legnagyobb járványa a diabétesz lesz - mondta Holzinger Gábor főorvos a II. Szegedi Diabétesz Nap szervezője szombaton az MTI-nek. A főorvos hozzátette: a cukorbetegség járványa a túlsúlyosság nagy arányú terjedésével alakul majd ki, és 2025-re a leggyakoribb betegség lesz a világon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint eleinte változóan felhős idő várható, majd estétől észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható kisebb eső. Vasárnap fokozatosan felszakadozik a felhőzet, és a felhőátvonulások mellett több órára kisüt a nap. Szórványosan záporok kialakulhatnak.
Győzelemmel folytatta a Budapest Bank férfi kézilabda liga küzdelmeit a DKSE-Airport Debrecen. Kovács Mihály együttese a Nyíregyháza otthonában szerezte meg a két bajnoki pontot, miután 30-21-re nyert a házigazdák ellen. A nyíreségiek az első félidőt követően még vezettek 13-12-re, ám a második játékrészben érvényesült a két csapat közötti tudásbeli különbség.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerény véleményem szerint egy hígagyú társaság. Hülyék gyülekezete.
Gondolom, nem sértem meg őket ezzel a kijelentéssel, és remélem, eszük ágában sincs ezért bírósághoz fordulni.
Egyébként meg nem is ez a véleményem róluk, éppen ellenkezőleg! Tudom, hogy rendes, jóravaló emberek, jót akarnak mindenkinek.