) - Az Európai Unió globális emberi jogi szankciórendszere keretében korlátozó intézkedéseket vezetett be öt izraeli telepessel és három izraeli csoporttal szemben, akik és amelyek felelősek Ciszjordániában élő palesztinokkal szemben elkövetett súlyos és rendszeres emberi jogi visszaélésekért - tudatta az Európai Unió Tanácsa hétfőn.
Az MVM Mobiliti Törökbálinton átadta első 600 kilowatt összteljesítményű töltőállomását, amelyet európai uniós támogatásból valósított meg - közölte az ország legnagyobb e-töltő-hálózatát működtető MVM Mobiliti Kft. hétfőn.
A fejlesztés az MVM Ultra projektben, az Európai Unió CINEA (Európai Éghajlat-politikai, Környezetvédelmi és Infrastrukturális Végrehajtó Ügynökség) által támogatott forrásból valósult meg. A projekt összköltsége 1,217 milliárd forint, amelyből a támogatás összege 1,5 millió euró (587 millió forint).
A programban összesen 10 helyszínen telepítenek olyan, 600 kilowatt összteljesítményt biztosító töltőállomásokat, amelyek legalább 150 kilowattos töltőfejekkel vannak ellátva, így az ügyfelek számára gyorsabb és kényelmesebb töltést tesznek lehetővé.
Ezek az infrastruktúra-fejlesztések jelentős mértékben hozzájárulnak a magyarországi környezetbarát közlekedés elterjesztéséhez, segítve ezzel a magyarországi és az európai uniós klíma- és környezetvédelmi célok elérését - emelték ki a közleményben.
Őrizetbe vették Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettest, a fő ellenzéki frakció, a Jog és Igazságosság (PiS) alsóházi képviselőjét, és házkutatást végeznek nála - közölte hétfőn a lengyel államügyészség.
Jelentősen nőtt Sir Keir Starmer brit miniszterelnök népszerűsége a július 4-én tartott nagy-britanniai parlamenti választások óta a hétfőn ismertetett legfrissebb felmérés szerint.
A választáson a Starmer vezette Munkáspárt - a korábbi legnagyobb ellenzéki erő - elsöprő győzelmet aratott, és 14 év óta először ismét kormányt alakíthatott.
A párt 412 képviselői helyet nyert a 650 fős londoni alsóházban, 211-gyel többet, mint a 2019-ben tartott előző parlamenti választáson, és ezzel 174 fős többségre tett szert a többi alsóházi frakció együttes létszámához képest.
Lemondott Adina Valean közlekedésért felelős uniós biztos, valamint Virginijus Sinkevicius környezetvédelmi és halászati biztos - tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
A brüsszeli közlemény szerint a román és a litván uniós biztos arról tájékoztatta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy lemondanak biztosi pozíciójukról azért, hogy elfoglalják a júniusi választásokon megszerzett képviselői helyüket az Európai Parlamentben.
Valean lemondása július 15-i, Sinkevciusé július 16-i határidővel érvényes.
- Kína további három belépési helyre is kiterjeszti 144 órás vízummentes tranzitrendszerét, így az átutazást szabályozó politika hatálya alá tartozó belépési pontok száma harminchétre emelkedik - jelentette be a kínai bevándorlási hivatal (NIA) hétfőn.
A három új belépési pont a közép-kínai Honan tartományban található Csengcsou Hszincseng nemzetközi repülőtér, a délnyugat-kínai Jünnan tartományban található Licsiang Szanji nemzetközi repülőtér, valamint a szintén jünnani Mohan vasúti pályaudvar.
Egy magyar mérnökcsapat rájött, hogy nemcsak biogáz nyerhető ki a szennyvízből, hanem ecetsav is, amelyre a háztartási tisztítószerek nagy része épül, a felfedezésből késztermék lett. Erről a magyar találmányról beszélgetett Áder János korábbi államfő Taxner György vízépítő és szennyvíztisztítási szakmérnökkel a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke arról kérdezte az UTB Envirotec vezérigazgató-helyettesét: honnan jött az ötlet, hogy a használt vízből kivont szenny felhasználásával hatékony tisztítószer hozható létre?
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy drogot külföldi beszerzési forrásból is beszerző dílerrel és cseh futárjával szemben.
A Fővárosi Főügyészség azt közölte hétfőn, hogy egy 22 éves férfi 2023 januárjától marihuánát értékesített Budapesten, illetve eladásra szánva további kábítószereket, így amfetamint, kokaint, valamint hasisgyantát is beszerzett, amelyeket egy kispesti lakásban tárolt.
A díler egy mobiltelefonos alkalmazás zárt felhasználói csoportjában felvette a kapcsolatot egy csehországi kábítószer-kereskedővel is, akitől nagy tételben, heti rendszerességgel kezdett vásárolni marihuánát.
Vádat emelt az ügyészség egy férfi és három társa ellen, akik a vádhatóság szerint valótlan járműhirdetésekkel 166 embert vertek át, és ezzel 15 millió forint kárt okoztak.
A húszas éveiben járó, jelenleg letartóztatásban lévő férfi 2022 novemberében kitalálta, hogy az egyik közösségi oldal adok-veszek alkalmazásában motorkerékpár, autó, quad, jetski, bobcat és egyéb munkagépek eladására vonatkozó álhirdetésekkel szerez pénzt.
Horvátországon keresztül csempészett tovább Olaszországba okmányok nélküli külföldieket az a két kínai férfi, aki ellen a Lenti Járási Ügyészség emelt vádat - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Lassult Kína gazdasági növekedése az idei második negyedévben éves összevetésben, és üteme elmaradt az elemzők által várttól.
A kínai statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint a hazai össztermék (GDP) 4,7 százalékkal, 2023 első negyedéve óta a legalacsonyabb ütemben bővült, miután az idei első negyedévben még 5,3 százalékos növekedést jegyeztek föl- Átadták az első magyarországi nátrium-kén alapú akkumulátort a MTA Központi Fizikai Kutatóintézet csillebérci telephelyén kedden.
Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára a rendezvényen kiemelte: az energetikában egyre fontosabb az együttműködés, ezt ösztönözte az a 2021-ben kiírt pályázat, melynek eredménye az első magyarországi nátrium-kén alapú akkumulátor. Három éve még mintegy 3000 megawatt volt a hazai összes napelemes beépített teljesítmény, és akkoriban még úgy kalkuláltak, hogy 2030-ra éri el a 6 ezer megawattot. Ám, ezt idén elérte az ország, és már 12 ezer megawatt lehet a következő évtized elejére - mondta.
Az ország egyes napokon már nap- és atomenergiával képes kielégíteni villamosáram szükségleteit, sőt, időnként még exportra is képes - hangsúlyozta. A megújuló energiák terén egyre fontosabb szerepe van a hálózatoknak és energiatárolásnak. A lítiumos energiatárolás mellett alternatív technológiákra is szükség van, s az egyik lehetőség a nátrium-kén alapú akkumulátor. Mindennek az ország energiaszuverenitása miatt is nagy jelentősége van - mondta az államtitkár.
A debreceni repülőtér nyári menetrendjét nem érinti hátrányosan a Vizz Air légitársaság keddi bejelentése, miszerint a Debrecenben állomásozó repülőgépét Budapestre helyezi át október 27-én - közölte a légikikötőt üzemeltető Debrecen International Airport (DIA) Kft.
Közleményükben azt írták, Debrecenből továbbra is elérhetőek lesznek a légitársaság járatai Burgaszba, Lárnakába, Londonba és Rómába.
A közlemény szerint a Covid-időszakot követően a debreceni repülőtér forgalma dinamikusan nő, az utasforgalom 2023-ban már ismételten átlépte a 300 ezret, 2024-ben pedig további tíz százalék körül bővül, köszönhetően a Debrecenben és régiójában tapasztalható gazdasági és turisztikai fejlesztéseknek.
Lemondott Gilles Pennelle francia európai parlamenti képviselő a Nemzeti Tömörülés (RN) főigazgatói posztjáról, miután Marine Le Pen pártja még a relatív többséget sem tudta megszerezni az előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában az első fordulós győzelme után - erősítették meg kedden a pártvezetéshez közeli források a Le Monde című napilap értesülését.
Az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) abszurdnak nevezte, hogy egy orosz bíróság hétfőn hat év börtönbüntetésre ítélte Jevgenyija Berkovics rendezőt és Szvetlana Petrijcsuk drámaírót a díjnyertes, Finyiszt, a fénylő sólyom című színházi darabjuk miatt, amely a vád szerint a "terrorizmus nyilvános igazolásaként" szolgált.
- Javítási munkálatok kezdődnek július 10-én a Romániát Bulgáriával Giurgiu és Rusze között összekötő Duna-hídon, ezért a határátkelőn megnövekedhet a várakozási idő - közölte kedden a román közlekedési rendőrség.
Az Airbus hétfőn adta át az üzemeltető légitársaságnak a kínai FALA összeszerelő üzemében készült hétszázadik A320-as modellcsaládba tartozó repülőgépét.
A 180 férőhelyes A320neo repülőgépet a flottájában már 50 Airbus gépet üzemeltető Chengdu Airlines légitársaság helyezi forgalomba.
Az Európai Unió felfüggeszti Georgia uniós csatlakozási folyamatát - jelentette be az X-en kedden a szervezet georgiai diplomáciai képviselete az EU tbiliszi nagykövetére hivatkozva, a lépést a kaukázusi ország parlamentje által elfogadott, a külföldi ügynökökről szóló törvénnyel, valamint a tbiliszi kormány "nyugatellenes retorikájával" indokolva.
Negyven fok feletti hőmérsékletet mérnek Szicília és Szardínia szigetén, de Olaszország többi részén is rendkívüli hőség várható legalább tíz napon át a kedden közölt előrejelzések szerint.
Az Afrikából érkező forró levegő leginkább a szigeteken érezteti hatását: Szicíliában és Szardínián akár 43 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérő higanyszála.
A többi dél-olaszországi területen és az ország középső részén szintén negyven fokhoz közeli értékeket várnak, de az északi Milánóban is harminchárom fok fölötti lesz a nappali hőmérséklet rendkívül magas páratartalommal.
Ferencvárosban épül meg a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) új campusa, eredményt hirdettek az épületegyüttesre kiírt tervpályázaton - közölte az intézmény kedden.