Balogh Zsolt negyedrendű vádlott, aki egy ideig a BKV megbízott vezérigazgatója volt, visszavonta a nyomozati szakban Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettesre, elsőrendű vádlottra tett, súlyosan terhelő vallomását a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán.
A tárgyaláson levetítették azt a 4 óra 23 perces videofelvételt, amit 2010. szeptember 14-én vettek fel, Hagyó Miklós és Balogh Zsolt szembesítésén.
Pert nyert Pethő András újságíró a Lázár János által vezetett Miniszterelnökséggel szemben: a Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki másodfokú, jogerős döntése szerint ki kell adni a fideszes politikus két 2013-as külföldi útjának egyes adatait.
Korábban nem adott ki neki minden kért adatot a Miniszterelnökség Lázár János 2012. novemberi angliai, 2013. márciusi svájci és 2013. júliusi olaszországi két-háromnapos útjairól.
A Demokratikus Koalíció az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi, hogy Orbán Viktor és Simicska Lajos a testület előtt számoljon be a vállalkozónak a miniszterelnökkel szemben megfogalmazott vádjairól - mondta az ellenzéki párt politikusa, Vadai Ágnes hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ombudsman indítványozza, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a büntetőeljárási törvény azon rendelkezését, amelyik nem tartalmazza az előzetes letartóztatás időtartamának felső határát a legsúlyosabb cselekményekkel gyanúsítottak esetében - közölte az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala hétfőn
Közelebb kell menni a realitásokhoz, most nem értelmiségi, hanem kereskedői "dörzsöltségre" van szükség - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kétnapos rendkívüli külképviselet-vezetői értekezlet hétfői nyitó napján.
A kormányfő beszédében kifejtette: egy elvileg tartható álláspontot kell képviselni, de egyúttal szolgálni kell a gazdasági, kereskedelmi érdekeket is. Ebben a Nyugat több országa sokkal jobb, a magyarok elmaradnak tőlük - vélekedett.
Orbán Viktor miniszterelnök értelmetlennek tartja a nyugati integráció szembeállítását a keleti vagy a déli nyitással, mert "Magyarország a Nyugat része".
A kormányfő hétfőn a rendkívüli nagyköveti értekezleten azt mondta: nincs olyan, hogy "nyugati nyitás", Magyarország ugyanis a Nyugat része, ezért a nyugati integráció szembeállítása a keleti vagy például a déli nyitással, minden értelmet nélkülöz.
Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be az LMP a nemek egyenlő bérezésének érdekében, annak a helyzetnek a kezelésére, hogy Magyarországon ma a nők átlagos bruttó órabére ötödével kevesebb, mint a férfiaké - jelentette be vasárnap, a nemzetgazdasági minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón Szél Bernadett, a párt társelnöke.
A devizahitelekkel kapcsolatban a kormány, majd perekben eljáró bírák indítványai nyomán eddig három nagy jelentőségű határozatot hozott az Alkotmánybíróság (Ab), a pénzintézetek beadványairól hamarosan döntés születhet és közben zajlik több száz magánszemély ügyének elbírálása is - mondta Bitskey Botond.
Az Ab eddig devizahiteles ügyben nem állapított meg alkotmányellenességet.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara több tízmillió forintos éves közgyűléseket tartott - írta a Mandiner.hu portál pénteken.A portál szerint a kamara működéséről három jelentés - számviteli-gazdasági, jogi és informatikai - készült az Igazságügyi Minisztérium (IM) megbízásából.
Az IM-jelentésben a Mandiner szerint szerepel: Sárváron 2014 októberben 38 millió forintért tartottak kétnapos közgyűlést és ünnepséget, ugyanabban a szállodában 2010-ben már otthagytak egyszer 33,5 millió forintot.
Áder János sajnálatát fejezi ki az MSZP elnökének amiatt, hogy egy olyan törvény visszaküldését kérik rajta számon a szocialisták, amelyet az MSZP a parlamenti szavazáson testületileg utasított el. A köztársasági elnök erről pénteken levelet írt Tóbiás Józsefnek, az MSZP elnökének.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a mostani négyéves ciklus az előzőhöz képest "sokkal inkább tele lesz belpolitikai harcokkal", amelyekbe "bele kell állni". A kormányfő ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, amelyben kitért a Buda-Cash-ügyre is, ellenőrzést sürgetve az összes brókercégnél.
A Híd a munka világába program autóbérléseit vizsgálna elsőként az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) több képviselője által létrehozott "alternatív vizsgálóbizottság", de a tagjai kedden nem tudtak betekinteni az ezzel kapcsolatos iratokba. Az "alternatív vizsgálóbizottság" kedd reggelre hívott össze iratbetekintéssel egybekötött sajtótájékoztatót az ORÖ fővárosi, Dohány utcai épületébe, de hiába csengettek, nem tudtak bejutni a székházba a testület tagjai.
Az Országgyűlés kedden a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos változtatásokat fogadott el, amelyek egyike kimondja, hogy a beruházás végrehajtásával megbízott orosz és magyar szervezetek és alvállalkozóik által kötött szerződésekben szereplő üzleti és műszaki adatok, valamint a megvalósítási megállapodások és az egyezmény előkészítésével kapcsolatos, a döntéseket megalapozó adatok a keletkezésüktől számított harminc évig közérdekű adatként nem ismerhetők meg.
Az ombudsman számos jogalkotási, jogalkalmazási és jogértelmezési problémát tárt fel a pedagógus életpályamodellnek és minősítési rendszerének kialakításával, valamint működésével kapcsolatban. Székely László megküldte korrekciós ajánláslistáját az illetékes miniszternek - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden.
Orbán Viktor szerint mindenkinek ott kellene tennie a magyar fociért, ahol és amennyit tud, ő pedig szeretne az a miniszterelnök lenni Európában, aki a legtöbbet tette a hazája labdarúgásáért.
A kormányfő a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) alapítójaként a PFLA honlapjának adott, szombaton megjelent interjúban úgy fogalmazott: "mindenki rengeteg okosat mond a magyar futballról, leginkább persze arról, hogy a másiknak mit kellene csinálnia.
Részvétét és együttérzését fejezte ki az MSZP, az Együtt és a Magyar Liberális Párt amiatt, hogy szombatra virradóra megölték Borisz Nyemcov ismert orosz ellenzéki politikust.
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője a párt más témában tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a gyilkosság egy tünete annak, ami ma Oroszországban demokrácia címszó alatt folyik. Kezdeményezte, hogy az ellenzéki pártok a budapesti orosz nagykövetség előtt közösen tartsanak megemlékezést, kiállva ezzel a demokrácia értékei mellett.
- A Demokratikus Koalíció (DK) szerint csak feleannyian vehetnek részt a közmunkaprogramokban, mint amennyivel az önkormányzatok számoltak - erről Gy. Németh Erzsébet, a párt elnökségi tagja, fővárosi önkormányzati képviselő beszélt Budapesten.
- A kormány elengedte "a politikai korrektség dogmáját" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében. Szavai szerint a magyar ember természeténél fogva politikailag inkorrekt, "vagyis még nem veszítette el a józan eszét", "nem a duma érdekli, hanem a tények, eredményeket akar, nem elméleteket".