2010. június 30-i határidővel lemond önkormányzati képviselői megbízatásáról dr. Kovács Zoltán és Halász János – jelentették be napirend előtt Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzatának a napokban tartott ülésén. Az előbbi politikus debreceni kommunikációs tanácsnoki posztjától, utóbbi pedig kulturális ügyekért felelős alpolgármesteri tisztségétől is megválik.
Onga település polgármesterének három teherautónyi adományt adtak át a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság képviselői, Berettyóújfalu alpolgármestere, a Berettyóújfalui Kistérségi Polgárőr Egyesület képviselője. A Hajdú-Bihar megyei Polgárőr Szövetség Elnöke pedig a polgárőrök pénzadományát nyújtotta át.
Az egyik gyógyszergyártó cég 10 000 adag oltóanyagot ajánlott fel hastífusz fertőzés megelőzésére. A járványügyi helyzet az árvízsújtotta területeken is stabil hastífusz tekintetében is, ezért az adományt a védekezésben résztvevő és azt irányító hivatásos állomány védőoltására használták. A katasztrófavédelem munkatársai ugyanis hasonló események kapcsán bármikor és bárhol bevethetőek és nekik már a bevetés pillanatában rendelkezniük kell a megfelelő védelemmel.
Az MSZP Országos Elnöksége az állampolgári felelősség és szolidaritás példamutató gesztusának tartja azt a civil kezdeményezést, amely felhívja a kormányt, hogy az idei augusztus 20-ai tűzijátékra szánt összeget fordítsa inkább az árvízkárosultak megsegítésére. Az MSZP egyetért a kezdeményezéssel és maga is csatlakozik hozzá.
A hetek óta tartó esőzések és árvizek százmilliárdos károkat okoztak a mezőgazdaságban és az ingatlanvagyonban. Civilek egy csoportja azt kezdeményezte, hogy idén ne legyenek tűzijátékok augusztus 20-án, a megtakarított pénzt fordítsák kárenyhítésre. Egy nap alatt hatvanezer támogatót szereztek, és a kormányzatnak is tetszik az ötlet, de a tűzijátékról nem biztos, hogy lemondanak.
Júniusra tovább emelkedett azok aránya, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok, és 2006 óta először fordul elő, hogy többen vannak a derűsen vélekedők, mint a pesszimisták – derül ki a Medián legfrissebb felméréséből, melynek reprezentatív adatfelvétele éppen Kósa Lajos Fidesz-alelnöknek és Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivőnek a gazdaság állapotáról szóló elhíresült kijelentései idején kezdődött.
Összesen 15 nagykövetet hívnak vissza - közölte a napokban Martonyi János külügyminiszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. Martonyi János elmondta, hogy a visszahívottak többségének lejárt a hivatali ideje, s közölte, hogy van közöttük olyan is, akiben megingott a bizalmuk, és ez a kisebbség" - olvasható a hirado.hu oldalon.
Az idei év első negyedében nagyobb mértékben csökkent a halálozások száma, mint a születéseké. Így a természetes fogyás üteme mérséklődött, és a népesség lélekszáma az időszak végén a bevándorlást is figyelembe véve 10 millió hétezer fő volt – közölte a napokban a Központi Statisztikai Hivatal.
Márton Attilát, a Fidesz parlamenti képviselőjét nevezte ki a légi közlekedés fejlesztésével kapcsolatos miniszteri biztosi feladatok ellátására Fellegi Tamás. A kinevezés december 18-ig szól. Márton Attila informatikus, közlekedési üzemszervező, 1994 óta Fidesz-tag, 1998 óta képviselő.
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek az Alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetételére vonatkozó módosításait - áll a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében. Az államfő egyetért az Országgyűléssel abban, hogy az alkotmánybírók választásának hatályos alkotmányi szabályozása nem vált be.
Tavaly májusban az Aegon Magyarország 1095 kárbejelentés után 48,1 millió forintot fizetett ki ügyfeleinek, ez az összeg idén a legfrissebb adatok szerint 525 millió forintra nőtt, a bejelentett károk száma pedig csaknem megtízszereződött.
Az Orbán-kormány hivatalba lépése óta első alkalommal emelt akadályt egy törvénnyel szemben Sólyom László államfő, aki visszaküldte a parlamentnek a kormánytisztviselőkről szóló, múlt héten elfogadott törvényt, amely lehetővé tenné a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátását az államigazgatásban.
Magyarországon telefonos adománygyűjtésben soha nem vettek még annyian részt, mint most az ár- és belvizek idején. A 1752-es Nemzeti Segélyvonalat 4 hét alatt már több mint háromnegyed millióan hívták. A 250 forint összegű emeltdíjas hívásokkal és közvetlen banki utalásokkal összegyűlt több mint 200 millió forintot a Nemzeti Segélyvonal mögött álló öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet már két hete megkezdte továbbítani az ár- és belvízkárosultakhoz.
Visszaállítja a gyes három éves rendszerét a kormány, a korábbi tervekkel ellentétben 2012-től - értesült a Kossuth Rádió. A tervek szerint a gyermeket nevelő házaspároknak keresetük egy bizonyos részét nem kell majd leadózniuk - jelentette be a szociálpolitikai államtitkár a Kossuth Rádió értesülése szerint.
100 magyar közül 8 rokkantnyugdíjas, ugyanakkor a segélyek és a rokkantnyugdíjak közötti különbség miatt egyre többen próbálkoznak a leszázalékoltatással. A tömeges igények szigorú kiszűrése miatt azonban olyan kérelmezők is eleshetnek az ellátástól, akik az egészségügyi állapotuk alapján jogosultak lehetnének arra.
Két fő gondolat vezérli az Orbán-kormány első akciótervét – jelezte a kormányfő a program ismertetésekor a parlamentben. Új gazdasági rendszert kívánnak faragni, és a kölcsönös felelősségvállalás elvének szeretnének érvényt szerezni.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése ellenére is csak két egyetem rektorának fizetése derült ki a napokban. A Budapesti Corvinus Egyetem vezetője nettó egymillió forint felett keresett havonta, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem előzetesben lévő rektorának fizetése pedig bruttó 696 ezer forint - számolt be május 4-én a stop.hu.
A rendőrök berendelés alapján illetve önkéntes alapon vállalták, hogy részt vesznek a borsodi árvízi védekezési feladatokban, melyek ellátására rövid időn belül felkészültek, felvették a szükséges felszerelést és útnak indultak Borsod megyébe. Az árvízi védekezésben résztvevő hatszáz hajdú-bihari rendőr között vannak bűnügyesek, közrendvédelmi és közlekedési területről valamint a határrendészeti szakterületről egyaránt.
Mégsem pályázik újra a Magyar Rádió elnökségére a posztot jelenleg betöltő Such György. Az elnök korábban azt mondta, kész indulni a pályázaton, de csak akkor adja be a dokumentumot, ha lát esélyt az általa megkezdett szakmai munka folytatására. Such nem élt a médiatörvény adta lehetőséggel, hogy megbízatását pályázat nélkül hosszabbítsa meg.
Ebben a törvényben csak egy világos célkitűzést tudunk felfedezni: azt, hogy Magyarország a szomszédos államok több mint kétmillió magyar származású állampolgárára kiterjessze joghatóságát, így egyesítve a nemzetet.