Magyarország rendet akar és elege van abból, hogy ahelyett, hogy az ország vezetői rendet tennének, politikai és ideológiai vitát folytatnak a parlamentben különböző témákról. Eközben pedig az élet egyre elviselhetetlenebbé válik ott, ahol a valóságos magyar mindennapok zajlanak - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az észak-borsodi Ózdon, a nemzeti konzultáció sorozat első állomásán, ahol összegezte a közbiztonságról elhangzottakat és a tervezett feladatokat.
2010. áprilisban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,5% volt, 2009. áprilishoz viszonyítva az árak 5,7%-kal növekedtek. Az első négy hónapban átlagosan 5,9%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. 1 hónap alatt – 2010. márciushoz viszonyítva – az élelmiszerek árai 0,5%-kal növekedtek - áll a KSH jelentésében.
A 12 ezer dolgozó jelentős részének duplán utalta ki a munkabérét a BKV – értesült az Index. A májusban utalt áprilisi bért számos dolgozójának duplán utalta át a BKV. Nem váratlan 13. havi fizetésről van szó, tudta meg a hírportál BKV-nál, hanem "banki, informatikai hiba" lépett fel.
A Lehet Más a Politika üdvözli a cianidos bányászat európai szintű betiltását javasló EP állásfoglalást, melyet szerdán nagy többséggel szavaztak meg. Ezzel a döntéssel az LMP tavalyi kezdeményezése érte el célját. A határozat révén tagállamok elkerülhetik az olyan környezeti katasztrófákat, melyet Magyarország szenvedett el 2000-ben.
A kormány az állami vezetők vagyoni helyzetének átláthatósága érdekében 2007-ben olyan javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amely elrendelte, hogy a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok és a szakállamtitkárok esetében az Állami Számvevőszék az APEH útján a megbízatás megszűnésekor, illetve a megbízatás alatt ötévente folytasson le vagyongyarapodási vizsgálatot.
Felsőoktatási Minőségi Díjat vehetett át május 7-én a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF). Az elismerést átadó Hiller István oktatási miniszter ismét elmondta: az elmúlt másfél évtizedben a mennyiségi növekedésre koncentrált a felsőoktatás, az eseményen azonban már hozzátette: túlzónak találta ezt a folyamatot.
Wéber Attila szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nemrég közzétett tanulmányának célja, hogy még az önkormányzati választás előtt kiprovokálja az MSZP tisztújítását. Az InfoRádió Aréna című műsorában a szociológus úgy vélte, nem lesz abszolút győztese a Gyurcsány-Mesterházy szocialista hatalmi harcnak.
Gigantikus méreteket ölt Magyarországon az adminisztrációs költség: a korábbi becslések a GDP 6,7 százalékában húzták meg ennek mértékét, a valóság azonban 10,5 százalék - olvasható a Napi Gazdaság szerdai számában. Az adminisztratív terhek és költségek jelentősen meghaladják Magyarországon a korábbi, egyébként is magas becsléseket.
Június elsejétől a közjegyzők végzik a fizetési meghagyásokkal kapcsolatos feladatokat. Lényegében változatlan költségekkel, de gyorsabban lesznek érvényesíthetők a lejárt pénzkövetelések: három nap alatt kibocsátják a fizetési meghagyást, de a papíralapú ügyintézés is mindössze 15 napba telik.
A napokban 51 un. laikus életmentőt képeztek ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon a hirtelen szívhalál bekövetkezése esetén alkalmazandó eljárásra, valamint újraélesztő készülékek kezelésére.A közelmúltban a megyei rendőr-főkapitányság az Egészségügyi Minisztérium által meghirdetett pályázaton 3 automata újraélesztő készüléket (defibrillátort) nyert el.
Több mint 366 millió forinttal költekezte magát túl az elmúlt évben az MSZP – derül ki a párt honlapján közzétett pénzügyi beszámolóból. Az MSZP kasszájába 2009-ben 1,3 milliárd forint folyt be az állami és civil támogatásból, tagdíjakból, miközben a párt összes kiadása meghaladta az 1,6 milliárd forintot.
Évente több tízmilliárd forint értékben lopnak áramot, vizet és gázt egyes fogyasztók a hazai közműszolgáltatóktól - írja a Világgazdaság . További hatalmas károk keletkeznek a berendezések, vezetékek megbontása miatt, ráadásul sokszor baleset-, sőt életveszélyes az illegális vételezés módja is.
Megszorítások követik a választási vereséget a szocialistáknál. Az MSZP-frakció száz alkalmazottjából negyvenet elbocsátanak, összevonják a frakció és a párt sajtóosztályait, csökkentik a fizetéseket, és megvonják a pártvezetők több juttatását, megszűnik például a szolgálati gépjármű-használat - közölte az MR1 - Kossuth Rádió
A BellResearch friss kutatása szerint a válság időszakában a bankok, biztosítók, pénztárak és tanácsadók olyan bizalomvesztést szenvedtek el, amit önmagában nem ellensúlyozhat az, ha tisztességes piaci gyakorlatot követnek – a megbízhatóságnak egyértelműen látszania is kell az ügyfelek irányában.
Az első benyújtott törvényjavaslatok között lesz az országgyűlés és az önkormányzatok létszámának csökkentése - mondta az MR1-Kossuth Rádió 180 percben című műsorában Navracsics Tibor, a közigazgatási és rendészeti miniszteri poszt várományosa.
Saját kizárásával akarta visszaszerezni az esélyt arra egy konzorcium, hogy ismét részt vehessen a Pécsi Tudományegyetem (PTE) által kiírt több mint egymilliárd forintos, daganatos betegek gyógyítását segítő eszköz közbeszerzési pályázatán. A Közbeszerzési Döntőbizottság a jogorvoslati kérelem ellenére sem tiltotta meg a nyertessel való szerződés megkötését. Április 29-én a vesztes konzorcium egy tagja bejelentette: felszólította partnerét jogorvoslati kérelmük visszavonására - tájékoztatott az egyetem.
Térfigyelő kamerákat telepítenek augusztusban Nyíregyháza több pontjára, a technikai eszköz arc és rendszám felismerésére egyaránt alkalmas - írta szerdai számában a Kelet-Magyarország. A nyírségi nagyváros közgyűlése hétfői ülésén támogatta, hogy a megyeszékhely közbiztonságának megszilárdítása és a bűncselekmények elkerülése érdekében a város két nagy lakótelepén, illetve más frekventált helyeken, így a Hősök terén és a Huszár téren helyezzék el a kamerákat.
Orbán Viktor hétfői, nemzetközi sajtótájékoztatóján ismét arról beszélt: új politikai-ggazdasági rendszer alakult, amit tartalommal kell megtölteni. A tennivalók között elsőbbséget élvez a gazdasági növekedés beindítása és a közbiztonság helyreállítása. Sajtótájékoztatóját azzal kezdte, mint látják, még a Nap is másképp süt.
A Fidesz-KDNP-nek 262 képviselője, Fidesz-KDNP-MVMP (Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja) 1 képviselője, Molnár Oszkár lett az egyetlen független képviselő, a Jobbiknak 47 honatyája, az LMP-nek 16 képviselője az MSZP-nek pedig 59 képviselője lesz az új parlamentben - jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője vasárnap esti sajtótájékoztatóján.
Az 50 év felettiek kevesebb, a fiatalok és a szakmunkások több időt töltenek online tartalomfogyasztással - derül ki a gIA adataiból. A gemius/Ipsos Audience online közönségmérési rendszer adatai szerint ugyan folyamatosan nőtt az internet-eléréssel rendelkezők száma, nem változott jelentősen a demográfiai összetételük.