Az APEH Észak-Alföldi Regionális Igazgatósága eredményesnek értékelte a Tavaszi Ellenőrzési Akció lefolytatását, mely 555 ellenőrzést hozott magával.A vizsgálatok nagyon sok ismerettel szolgáltak az ellenőrzési terület számára, mivel több olyan esetben is olyan megállapításokat tettek, melyek túlmutatnak a nyugtaadás „szimpla” elmulasztásának tanulságain. Bár a mintegy 220 nyugtaadásra irányuló ellenőrzés több mint harmadában is visszaélést tapasztaltak a revizorok.
Ezt mondta Boross Péter, az MDF egykori miniszterelnöke a Figyelőnek adott interjúban, aki Orbán Viktorban Tisza Kálmán és Bethlen István örökösét látja. Boross az MDF választásokon elért teljesítményével kapcsolatban elmondta: „A választásokon elért 2,7 százalék olyan gyalázatos kudarc, hogy ez csak a nekrológ elmondására ad lehetőséget. A pártelnök, helyesen, lemondott; remélem az elnökség is követi.”
A Jobbikra adott sok szavazat azzal fenyeget, hogy folt esik a magyar gazdaság imázsán a nemzetközi befektetők körében – írja mai cikkében a Financial Times.
A külföldi média magyar választásokkal kapcsolatos tudósításait a párt ellenséges hozzáállása az általa „cigánybűnözésnek” nevezett jelenséggel szemben, a Magyar Gárda és állítólagos antiszemita retorikája uralta – állapítja meg a tekintélyes brit üzleti napilap.Száz napokban nem lehet gondolkodni, hiszen az ország nyolc éve várja, hogy tisztességes vezetői legyenek – szögezte le Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján.
A Times tudósítója emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor a közelmúltban a Magyar Gárdával kapcsolatban úgy nyilatkozott: a szélsőjobb megfékezésére pár pofon elég. Ennek ellenére a Jobbik támogatottságra radikálisan megnőtt az elmúlt hónapokban.A Jobbik szimpatizánsainak elsöprő többsége mindkét szavazatát pártjára adta: listán 847 ezer, egyéniben pedig 830 ezer szavazatot kapott a párt. Ezzel előző teljesítményéhez képest a Jobbik javított a legtöbbet. A párt észak-keleten a legerősebb és Budapesten a leggyengébb.
Orbán Viktor alakíthat kormányt. Arra is nagy a FIDESZ esélye, hogy a magyar demokrácia történetében először, kétharmados támogatottsággal. Az MSZP és a Jobbik különversenyét a szocialisták nyerték, de radikális jobboldali párt a rendszerváltás óta nem szerepelt ilyen jól Magyarországon, mint most a Jobbik. Bejutott az LMP, kiesett az MDF.
Elsöprő győzelmet aratott a Fidesz a 2010-es országgyűlési választások első fordulójában. A listás szavazatok 52,74 százalékát szerezték meg, a 176 egyéni körzetből 119-ben már az első fordulóban mandátumot szereztek. A maradék 57 egyéni körzetből 55-ben első helyen várja a folytatást, így két hét múlva nagy valószínűséggel meglesz a kétharmados győzelem.
2010. április 1.-én új repülőgéptípust köszönthetett a Budapest Airport: az ukrán AeroSvit légitársaság megkezdte menetrendszerinti járatát Budapest és Kijev között a új Antonov An-148 -100B típusú sugárhajtású géppel.
Az első járat Szapszibo ukrán kapitány elmondása szerint eseménytelenül zajlott, a gép egy óra és húsz perc alatt teljesítette a Kijev-Budapest útvonalat.Különleges meseíró pályázatot hirdetett a Magyar Nemzeti Galéria és a Nemzeti Tankönyvkiadó, mely nagy sikernek bizonyult, összesen 385 mű érkezett. A feladat érdekessége az volt, hogy nem szabadon választott témáról, hanem a Nemzeti Galéria egy-egy festményéről írhattak meséket a diákok, ezáltal valósággal életre keltették azokat. A legjobb meseírók között van több Hajdú-Bihar megyei tanuló is.