A brit konzervatív párt árnyékkormányáéhoz nagyban hasonló szakmai kabinetrendszert épít az MDF - közölte Kajdi József, a Magyar Demokrata Fórum kabinetkoordinátora azzal kapcsolatban, hogy pénteken országos körútra indulnak a kabinetvezetők. A kampánykoordinátor hangsúlyozta, hogy jelenleg tizenöt szakmai kabinet van az MDF-ben, ez a szám legfeljebb húszra bővülhet a jövőben.
Újabb aláírásgyűjtésbe kezdett a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) a Tubesre tervezett NATO-radar építésének megakadályozására, ezúttal azokra számítanak, akik a beruházás megvalósítása esetén kártérítési igénnyel lépnének fel az állammal szemben - mondta a szervezet szóvivője Pécsett.
Magyarországról. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Komárom-Esztergom megyei Ácsról indítja útnak az első két kamiont. Az elkövetkező héten összesen 350 tonna, Baden-Württenberg-ből származó hulladékot szállítanak vissza Németországba. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium reményei szerint szeptemberig az illegálisan Magyarországra került német szemét több mint fele kerül vissza Németországba.
Az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottsága keddi budapesti ülésén 17 igen és 12 tartózkodó szavazat mellett támogatta Bajnai Gordon kinevezését önkormányzati és területfejlesztési miniszternek. Bajnai Gordon miniszterjelölt a bizottsági meghallgatáson hangsúlyozta: az átalakítás arról szól, hogy összehangoltan folytatódjon a fejlesztéspolitikában megkezdett munka és az önkormányzati reform.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén kiderült, hogy az MSZP és a Fidesz hátráltatni akarja a Centrum Parkoló Kft. ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság felállítását - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága keddi ülésén 16 kormánypárti igen, és 8 ellenzéki nem szavazat mellett támogatta Draskovics Tibor kinevezését a közigazgatási reform végrehajtását irányító tárca nélküli miniszteri tisztségre.
"Nem vagyunk adósa a Magyar Postának, csak visszatartottuk a szerződéses díj egy részét" - jelentette ki a Népszavának Horváth Éva, a Magyar Vizsla című lap kiadójának, az Adózók Érdekvédelmi Szövetségének (AÉSZ) elnöke, miután a Pécsi Ítélőtábla jogerősen kimondta, hogy az AÉSZ csaknem hétmillió forint elmaradt terjesztési díjat köteles fizetni a postának.
Kettes fokozatú hőségriadót rendelhetnek el, az Országos Meteorológiai Intézet jelentése szerint ugyanis keddtől három napon át a napi középhőmérséklet meghaladja a 25 fokot - mondta Fehér Tamás meteorológus vasárnap az MTI-nek.
Budai Bernadett politikai elemző és Daróczi Dávid, a Kormányszóvivői Iroda vezetője lesznek a kormányszóvivők hétfőtől - jelentette be Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Elmondta: a kormányátalakítás után most jött el az ideje annak, hogy a kormánykabinet is kiegészüljön, két szóvivő kinevezését pedig az is indokolja, hogy júliustól naponta lesznek kormányszóvivői tájékoztatók.
Ma ül össze a Fidesz elnöksége a népszavazási kezdeményezések ügyében. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke keddi sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy pénteken vitatják meg, mi lesz a következő lépésük azután, hogy az Országos Választási Bizottság hétfőn június 25-ére halasztotta a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló döntését.
Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető a tabuk trónfosztását, a kockázatos, ám elkerülhetetlen változtatások "bevállalását" hangsúlyozta parlamentben, a kormány első évéről rendezett politikai vitanapon. A kormánypárti politikus szerint Magyarországon ma két ellentétes politika áll egymással szemben: az egyik a tabuk, az igazságtalanságok trónfosztása, a másik az indulatos politikai irracionalizmus, az ész trónfosztása.
Valamennyi közoktatási intézményben felkerül a táblákra pénteken a vakációt jelző utolsó "V" betű is. Ezzel kezdetét veszi a mintegy két és fél hónapos nyári szünet. A közoktatásban több mint 1,7 millió gyermek kezdi meg nyári pihenését. A diákok szabadidejének tartalmas eltöltését idén is több száz színes program, nyári tábor szolgálja.
Budapesten folytat ma megbeszéléseket II. Abdalláh jordániai király, aki Sólyom László köztársasági elnök meghívására érkezett hazánkba; útjára elkíséri Rania királyné. A Jordán Hásimita Királyság uralkodóját vendéglátója ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással fogadja a Szent György téri Sándor-palota előtt.
Sólyom László kedd reggel írta alá az idei költségvetésről szóló törvény módosítását, amelyet május 29-én fogadott el az Országgyűlés - közölte Wéber Ferenc, a köztársasági elnök sajtófőnöke az MTI-vel.
A köztársasági elnök a népszavazási vitában is állást foglalt, amikor aláírta a költségvetési törvény módosítását, amelynek következtében a büdzsé kiadási oldalára került a vizitdíj. "Az államfői szignó új helyzetet teremthet a Fidesz és a KDNP két népszavazási kérdésének megítélésében.
A szakértői intézet befejezte azt a DNS-vizsgálatot, amelynek eredménye bizonyítékként szolgálhat a 21 éves E. Zsanett megerőszakolásával kapcsolatos történetben - tudta meg a Népszabadság. A lap szerdai számában megjelent információ szerint a vizsgálatból levonható következtetések azoknak a rendőröknek az álláspontját erősítik meg, akik tagadták, hogy megerőszakolták volna a lányt.
A vám- és pénzügyőrség, valamint a rendőrség szolgálati autója is megrongálódott kedden hajnalban, amikor Tiszavasvárinál egy sofőr megpróbált elmenekülni az igazoltatás elől. A pénzügyőrök Tiszavasvári külterületén tartottak ellenőrzést; egy személyautó sofőrje ki akart térni az igazoltatás elől, ezért nekihajtott a vám- és pénzügyőrség gépkocsijának, majd ráhajtott egy földútra.
Szocialista forrásból származó információk szerint elképzelhető, hogy a miniszterelnök még a parlament nyári szünete előtt átalakítja kormányát - írja keddi számában a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, a kormányátalakítás érdekében az elmúlt hetekben legalább három lehetséges miniszterjelöltet kerestek meg.
Kállai Ernőt választotta a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosának hétfőn titkos szavazással az Országgyűlés; a képviselők a köztársasági elnök másik jelöltjét, Majtényi Lászlót nem választották meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának. Kállai Ernő történelem szakos tanárt, jogászt 326 igen szavazattal, 14 ellenében választotta meg az Országgyűlés