Borúsan látja a jelenlegi pénzügyi lehetőségeit a megtakarítók nagy része, csökkent a lakosság megtakarítási képessége - derült ki a Raiffeisen-GfK Megtakarítási Index legújabb eredményeiből. Az index 2010. második negyedévi adatai alapján a jelenlegi csökkenés mellett a jövőtől várunk változást.
A Goldman Sachs elemzője szerint a magyarországi tőkepiac rejtélyes, hiszen a kormányzati lépések miatt a régióban a legnagyobb kedvezménnyel vásárolhatóak az eszközök.
A Goldman Sachs szakértői elemzői kommentárjukban úgy fogalmaznak: a Fidesz-kormány nem hajlandó erős, és hiteles gazdaságpolitikát folytatni, így a Goldman becsléséhez képest itt tapasztalható a legnagyobb árkülönbség az eszközök tekintetében régiós szinten.
Közel 20 százalékkal nőtt a magyar kivitel júniusban, a külkereskedelmi mérleg többlete pedig már az első fél évben megközelítette a 3 milliárd eurót. Ez alapján valószínű, hogy az idén is rekordnagyságú aktívum alakul ki, már csak azért is, mert a belföldi kereslet továbbra is igen alacsony.
Nem a beruházások fogják kihúzni a magyar gazdaságot a gödörből, mivel folytatódott a visszaesésük az idei első fél évben. A múlt évhez viszonyítva 5,5 százalékos zsugorodást mért a statisztikai hivatal, ám a várakozásokhoz képest kiábrándító a friss statisztika.
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint idén a magyar gazdaság növekedése az export dinamikus emelkedése és a belföldi kereslet legfeljebb év végén remélhető javulása következtében 1% körül lesz. A választások óta a magyar gazdaság pénzpiaci megítélése romlott: a forint tartósan gyengült, a piaci kamat és az országkockázat emelkedett, ezért az alapkamat nem volt tovább csökkenthető.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és -forgalmazók, valamint a lakosság ingatlanpiaci terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából. A GKI fővárosi ingatlanpiaci indexe szintetizálja az egyes részpiacok (a lakás-, az iroda-, üzlethelyiség- és a raktárpiac) várható helyzetét, s ezzel összefoglaló képet ad az ingatlanpiacról.
Átlagosan három-négy hónapra volt szükségük 2007-ben az akkor diplomázott fiataloknak ahhoz, hogy állást találjanak maguknak, a munkanélküliség mindössze kétszázalékos köreikben – derül ki az Educatio Kht. Diplomáskutatás 2010 című felméréséből.
A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is üzletember-találkozót szervez az augusztus 25-28 között tartandó Farmer Expo szakkiállításon. Csütörtök délután magyar és ukrán üzletemberek tárgyalnak majd a kiállítás területén a K pavilonban az ukrán-magyar üzleti kapcsolatok lehetőségeiről.
A részmunkaidős dolgozókat is beleszámítva mintegy 200 főnek mondanak fel a Transcom Hungary Kft. budapesti központjában.
A svéd központú társaság értesüléseink szerint a Skype távközlési cégnek végzett call center munkát, és ez szűnik most meg. Bereczki Zsombor, a Transcom budapesti irodájának vezetője kérdésünkre megerősítette az elbocsátások tényét, de nem kívánta megnevezni a megbízó céget.
A Magyar Agrárkamara sajtóközleménye szerint a szakma által hivatkozott dráguló búza árának nincs ilyan áremelő hatása.
Hazánkban már befejeződött a kalászosok betakarítása, mely a kedvezőtlenül csapadékos időjárás következtében 13 százalékkal kevesebb 5,227 millió tonna lett.
A magyarországi munkaerőpiac toleráló, azoknak a munkavállalóknak, akik a próza-, a dokumentumolvasási, a számolási és a problémamegoldási készségek közül akár csak eggyel „jó” szinten rendelkeznek, szignifikánsan több lehetőségük van az elhelyezkedésre, mint azoknak, aki mind a négy területen nehézségekkel küzdenek.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által pénteken közzé tett közlemény szerint augusztus 14.-i hatállyal dr. Vereczkey Zoltánt nevezte ki a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójává dr. Fellegi Tamás miniszter.
Az önkormányzatok gazdálkodásának egyik fontos (ha nem a legfontosabb) mutatója az eladósodottság mértéke. A teljes adósságállományt megvizsgálva a legnagyobbal Pécs (Fidesz-KDNP) „büszkélkedhet”, amely ugyan a tavalyi évhez képest csökkentette tartozásait, de még így is 30 milliárd forint felett van - derül ki a Progresszív Intézet felméréséből, amely 23 budapesti kerület és a 23 megyei jogú város önkormányzatát vette górcső alá.
A Világbank felszólította az országokat, tartózkodjanak olyan politika megvalósításától, amely új globális élelmiszerár-válságot robbanthatna ki.
Legalább 55, de inkább 60-65 milliárd forintnyi adóbevétel-kiesést okozna, ha az élelmiszerek általános forgalmi adóját egységesen 10 százalékra csökkentenék. Élelmiszer-ipari szervezetek, szövetségek régóta javasolják, hogy a jelenlegi 25, illetve 18 százalékos áfát a már említett mértékre kellene levinni.
Az idén a növekedés egy százalék körül alakul, s motorja az export lesz – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
A kormány gazdaságpolitikai mozgásterét mindenekelőtt az államháztartási hiány nemzetközileg és piacilag is elfogadható nagysága határozza meg.
A GE veresegyházi, repülőgépmotor-alkatrészeket javító gyára jövőre növeli kapacitásait és bővíti profilját, de új üzemcsarnokot csak később épít.
Az amerikai társaság mind az öt üzletágával jelen van Magyarországon, s eddig mintegy 1,1 milliárd dollárnyi beruházást hajtott itt végre.
2010. január–júniusban – az előző év azonos időszakához képest – a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek és vendégéjszakák száma egyaránt 1%-kal nőtt. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 1%-kal mérséklődött - közölte a KSH.
A bázisidőszakhoz képest nőtt a vendégéjszakák száma, de a 2006. évi teljesítményhez viszonyítva 4%-kal, 2008 azonos időszakához mérten 8%-kal volt alacsonyabb a forgalom.