2010 első harmadévében visszaestek a magyar háztartások alkoholmentes hidegital vásárlásai. Mind gyümölcsléből, mind pedig szénsavas üdítőitalokból kevesebbet vásároltunk – állapítható meg a GfK Hungária Háztartáspanel 2010-ben mért eredményeiből. Hazánkban a szénsavas üdítőitalok közel 40 százalékát az 5 000 főnél kisebb lélekszámú településeken vásárolja meg a magyar lakosság.
Megkezdődött a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdő rekonstrukciója. Az Európai Uniós támogatással megvalósuló, több, mint 1,2 milliárd forint értékű fejlesztés, a fürdő folyamatos működésének biztosítása érdekében több szakaszban valósul meg. A beruházás két jelentős elemének munkálatai már befejeződtek.
A 19 megyében összesen kilencvenöt áruházat érintő munkaügyi eljárást azért kezdeményezte a hatóság, mert a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szerint a Tescóban dolgozó pénztárosok nem kapták meg az úgynevezett szakmai bérminimumot. A Tesco ugyanis a törvényben előírt, 89 500 forint helyett a saját szabályai alapján határozza meg a különböző munkakörök után járó fizetéseket.
A Magyarországon is érdekelt izraeli központú Teva gyógyszergyártó társaság 32 százalékkal növelte nyereségét a második negyedévben. Az 1901-ben alapított izraeli társaság csaknem 50 országban mintegy 25 ezer embert foglalkoztat. Európai gyártási és kutatásfejlesztési központja Magyarország. Legutóbb fejlesztésével a világ egyik legnagyobb gyógyszergyári csomagolóegységét hozta létre Debrecenben.
Júliusban a GKI Gazdaságkutató Zrt. által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint a fogyasztói bizalmi index csökkent, az üzleti bizalmi index viszont emelkedett, e két hatás pedig kiegyenlítette egymást.
A munkaügyi felügyelők és a rendőrség közös vizsgálatot tartott az áruházlánc központjában, mivel elképzelhető, hogy a Tesco jelentős mennyiségű rendkívüli munkavégzés után járó munkabért tartott vissza a dolgozóitól. Az ellenőrzés kapcsolatban lehet azokkal a korábban megjelent sajtóinformációkkal, amelyek szerint a Tescónál a papír alapú munkaidő-elszámolásról elektronikus módszerre álltak át, de kikapcsolták a rendkívüli munkavégzés bérszámfejtését.
Újabb egységgel bővül a napokban a TEVA debreceni gyógyszergyára. Ezúttal csomagolóüzemet avattak a pallagi úti létesítményben. Az izraeli cégnek az idei évben ez már a harmadik beruházása volt Magyarországon. Áprilisban szintén Debrecenben adták át a zárt rendszerű gyártást lehetővé tevő egységet, Gödöllőn pedig januárban tették le a steril gyártást végző központjuk alapkövét.
Világszerte jelentős mértékű növekedést ért el az elektronikai piac a 2010-es év első negyedévében. A piac 85 százalékát kitevő top tíz termékkategóriából nyolcnak növekedett a forgalma a 2009-es év első negyedévi eredményeihez képest. Hazánkban mindössze csak három termék eladása tudott növekedni: a mobil-, és okostelefonok, valamint a hordozható számítógépek.
Múlt hét péntekig 356 ezer elektronikus beszámoló űrlap érkezett az adóhatósághoz a tavalyi évről - összehasonlításképpen: évről évre nagyjából 340 ezer társaság készít társasági adóbevallást. A beszámolókat május 30-ig kellett beküldeni a Cégszolgálatnak, amely ezt követően az adóhatóság rendelkezésére bocsátotta az űrlapokat. Ezt követően az APEH már megkezdte a mulasztók értesítését.
Tíz forintot drágult az euró a múlt hét óta, a közös uniós fizetőeszköz egységára 291 forint fölé emelkedett a devizapiacokon. A svájci frank ára is nagyot ugrott, a múlt héten még 207 forinton jegyzett fizetőeszköz 213 forintnál is drágább lett.Az esésben szerepet játszott persze, hogy pénteken a nemzetközi piacokon elromlott a hangulat, de az is, hogy megszakadtak a tárgyalások a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Bizottság között.
Stagnálást jelez a Magyar Európai Üzleti Tanács által frissen ismertetett Magyarország-jelentés. Országstratégia-alkotás, a korrupció elleni küzdelem, az oktatás reformja, átláthatóbb adórendszer, a kis- és középvállalati (kkv-) szektor erősítése – többek között ezek a javaslatok szerepelnek a Magyar Európai Üzleti Tanács legfrissebb országjelentésének ajánlásaiban.
Sajtóinformációk szerint rendőrségi vizsgálatot rendelt el a Pest Megyei Főügyészség, valóban történtek-e visszaélések a Tescónál a rendkívüli munkavégzés kifizetésénél, a cég pedig belső vizsgálatot indított az ügyben. A cég szóvivője elismerte, hogy a kifogásolt számítógépes program nem tökéletes, mert nem tudja kezelni azt, amikor hét napon belül átszervezik a dolgozók munkarendjét.
Az államháztartás hiánya 297,4 milliárd forint volt júniusban. Ezen belül a központi költségvetés 293,3 milliárd, a társadalombiztosítás 7,4 milliárd forintos deficittel, míg az elkülönített állami pénzalapok 3,3 milliárd forintos többlettel zártak - közölte a napokban a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Hazánkban a társas vállalkozások száma egyenletes növekedést mutat. Ez év június végén 550 064 vállalkozás működött az országban, 4,42 százalékkal több, mint az előző év első fél évének végén – áll a Dun & Bradstreet (D&B) nemzetközi cégminősítő legfrissebb elemzésében. A legtöbb társas vállalkozás szakmai, tudományos tevékenység alatt (tanácsadás, mérnöki, reklámipar, további szakértői tevékenységek, például jog, adó) működik.
bejelentkezve, egyben azt is megteheted.
A kormányzati döntésekben a versenypolitikai szempontok figyelembevételét, a jogszabály- és intézkedés-előkészítésben a hatásvizsgálatok bevezetését, a fogyasztói csoportokra vonatkozó szabályozás kialakítását javasolja az Országgyűléshez benyújtott múlt évi munkájáról szóló beszámolójában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Az emberek csaknem 70 százaléka tisztában van azzal, hogy a hamisítás miatt a költségvetés komoly bevételektől esik el. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület legújabb reprezentatív felmérése szerint a válaszadóknak több mint a fele azt is tudja, hogy a hamisítás következményeként munkahelyek szűnhetnek meg, és az elmúlt esztendőhöz képest kétharmadról 76 százalékra nőtt azok aránya, akik úgy vélik, a hamis termék az egészséget is veszélyeztetheti.
2010. júniusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,2% volt, 2009. júniushoz viszonyítva az árak 5,3%-kal növekedtek. Az első hat hónapban átlagosan 5,7%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a KSH.
Magyarország jelenének egyik legnyomasztóbb gondja és jövőjének megoldandó kérdése a kirívóan alacsony foglalkoztatottság és az immár tíz százalék fölé emelkedett munkanélküliségi ráta. A helyzet javításában pedig aktív szerepet kell vállalnia a kutatói szakmának is - hívta fel a figyelmet Fazekas Károly, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója A Magyar munkaerőpiac jövője című projekt nyitórendezvényén .
Az szja-csökkentésre nincs fedezet, a bankadó igen jelentős mértékben fogja vissza a gazdaságot, az eddig megismert jövő évi adómódosítások pedig nem teljesítik a kötelező ellentételezés törvényi előírását - többek között ezeket a következtéseket vonhatjuk le abból az anyagból, amelyet a Költségvetési Tanács nyújtott be a parlamentnek, értékelve az adó-salátatörvény költségvetési hatásait.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott és forgalmazott üdülési csekk soha nem látott népszerűségnek örvend. Az idei év első hat hónapjában már 36 milliárd Ft összegű üdülési csekk került a felhasználókhoz, amely az előző év hasonló időszakához képest 5%-os növekedést mutat.