Bár a magyar gazdaság már az idei első negyedévben kilépett a recesszió stádiumából, a jelenlegi helyzetben az Equilor nem számol azzal, hogy ez a stabil kilábalás kezdete lenne. A növekedés motorja továbbra is az exportszektor, de az nagymértékben függ a külső piaci folyamatoktól, főképpen az európai adósságválság tovagyűrűzésétől.
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint idén a külső piacokra termelő és szolgáltató ágazatok termelése nő a leginkább, ami főleg az ipart, részben a közúti szállítást, a beutazó turizmust jelenti. A belföldi piacon érdekelt, például építőipari és kereskedelmi cégek forgalma viszont egyelőre még csökken. Az év egészében 1% körüli gazdasági növekedés várható.
Július 30-ig meghosszabbította a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a telephely-fejlesztési kiírások beadási határidejét a hét régióban. Az összesen 22 milliárd forintos kerettel meghirdetett európai uniós támogatási konstrukció célja, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások működési helyszínéül szolgáló infrastruktúra fejlesztésével javuljon a vállalkozások üzleti környezete, versenyképessége és a régiók foglalkoztatási helyzete is.
Az európai befektetői bizalom növekedett júliusban a gyengébb euró miatti versenyképességi előnynek köszönhetően. Az eurózónára vonatkozó befektetési index -1,3 pontra emelkedett a júniusi -4,1 pontról - az elemzők rosszabb, -5 pontos értékkel számoltak előzetesen.
Nyaralás előtt általában több szempontból is igyekszünk tájékozódni a célországban uralkodó viszonyokról: bár nem tűnik fő szempontnak, érdemes lehet utánanézni a bankkártya használati szokásoknak is. A statisztikai adatok alapján a magyarok leggyakrabban Horvátországban töltik a nyári szabadságukat, ezt követi a két kedvelt mediterrán célpont Olaszország és Görögország.
Magyarországon nagyságrendileg több százra tehető azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek a globális gazdasági válság következtében tartós tőkevesztéssel küzdenek. Rájuk a Fővárosi Ítélőtábla nemrég született, precedens értékű ítélete értelmében megszűnés, vagy kényszerű átalakulás várhat, ha az előírt három hónapos határidőn belül nem rendezik saját helyzetüket.
A gazdasági válság kezdete óta eltelt két esztendő alatt a létező 600 ezer cég közül csaknem ötvenezret töröltek, azaz a vállalkozásoknak 8,24 százalékát - derül ki egy kimutatásból, mely jelzi, hogy egyes térségeket az átlagnál is nagyobb mértékben sújtott a krízis. Elsősorban azokat a megyéket, melyeket korábban is a gazdaságilag elmaradottak között tartottak nyilván.
Az árvíz után megújult a miskolci áruház teljes árukészlete és a hipermarket épülete is.
Az elmúlt hetekben megtörtént a kárfelmérés, a fertőtlenítés és a helyreállítás. Kisebb átalakításokat is végeztek az áruház területén, többek között megújult illatszerosztállyal várják a vásárlókat.
Az ügyfelek kedvező havidíjas tarifacsomagokból és könnyen használható érintőképernyős készülékek közül – beleértve a Red Bull által tervezett RBM2 mobiltelefont – választhatnak, amellyel elérhetik a Red Bull Világában megjelenő összes sport és kulturális témájú prémium tartalmat.
Az Európai Foglalkoztatási Mobilitás portálja folyamatosan újabb munkalehetőségekről, toborzásokról tájékoztatja az érdeklődőket. Az EURES hálózatában Európa-szerte jelenleg több mint 700 tanácsadó dolgozik: Magyarországon mintegy 20 nagyobb városban tevékenykednek EURES tanácsadók.
Kivásárolja tulajdonosát, és hamarosan nevet vált, hogy rossz imidzsétől is megszabadulhasson az Omninvest Kft. A cég tulajdonrészét az Omninvest ügyvezetői vásárolják meg egy cégen keresztül. A ciprusi offshore céggel kapcsolatos üzlet lényegében megköttetett, már csupán a jogi formaságok vannak hátra.
A legvonzóbb jövedelmük ma Magyarországon a gazdasági és pénzügyi igazgatóknak van egy vizsgálat eredménye szerint. Hét szektor munkabérét vizsgálták: a gazdasági/pénzügyi igazgatóké a legvonzóbb jövedelem, havi bruttó 700 ezer forintos.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége keretében a napokban megalakult az emberi erőforrás-menedzsment területén működő szolgáltatók és szakemberek önálló szekciója, mely célul tűzte ki a jogalkotási folyamat segítését és az iparági önszabályozás – így például a munkaerő-kölcsönzés - terén történő megteremtését.
Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb káresemény-sorozata közel 6 milliárd forinttal növelte meg a kifizetendő kártérítés összegét, és amennyiben folytatódik a mostanihoz hasonló, kedvezőtlen időjárás, a teljes összeg meghaladhatja a múlt heti, 30 milliárdos becslést. A bejelentések túlnyomó többsége továbbra is a vihar okozta károkkal kapcsolatos.
Lapértesülések szerint három kereskedelmi üzletlánc ellen indult hatósági eljárás a napokban, mert az élelmiszer-feldolgozók szerint megsértették a beszállítók védelmére a tavalyi évben alkotott törvény több pontját. Annyit lehet tudni, hogy a három üzletlánc a CBA, a Spar és a Tesco, azt ugyanakkor a hivatal nem árulja el, az üzletláncok pedig nem tudják, hogy a törvény pontosan mely pontjait szegték meg.
Lapértesülések szerint nyolcvan dolgozójának nem fizetett bért a Diósgyőri Öntöde Kft
Eddig harminckét jogerős fizetési meghagyást bocsátott ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Bíróság a Diósgyőri Öntöde Kft. egykori dolgozóinak kérésére, akik így próbálnak hozzájutni elmaradt munkabérükhöz.
330 milliós beruházással bővült a Hotel Eger Park konferencia központ. A korábbi 700 vendéget befogadó terem mellett most további 1000 résztvevős rendezvényterem létesült, a szakmai kiállítóknak mintegy 1500 négyzetméteren kínálnak bemutatkozási lehetőséget.
Minden eddiginél alacsonyabb szintre, 8,5 százalékra csökken a diákhitel kamata július 1-től - közölte a Diákhitel Központ. Az egyszázalékos csökkenést az igazgatóság állapította meg a jogszabály szerinti féléves vizsgálat során. A felvehető összegek nem változtak.
A települések többsége örül, hogy a parlament döntése nyomán az APEH helyett ismét az önkormányzatok szedik be a helyi iparűzési adót, mivel nem nagyon bíznak az állami adóhatóságban. Egyébként sem jelentett volna megtakarítást az APEH bevonása, mert a helyi adóhatóságot mindenképp fenn kellett tartaniuk.
Tízezer munkahely kerülhet veszélybe az Egészségügyi Világszervezet dohány-ellenőrzési keretegyezményének intézkedései nyomán – állítja a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége. Az egyezmény irányelve a burley dohány termelőit lehetetlenítené el, akik az ország elmaradottabb területein teremtenek megélhetést többnyire képesítés nélkülieknek a rendkívül kézimunka-igényes gazdálkodásban.