Gazdaság

Eredmények megjelenítése 3781-től 3800-ig 4717 találatból.

Beszélgetni kell: fókuszban a foglalkoztatáspolitika

Gazdaság - 2009-10-26
A foglalkoztatás és a foglalkoztathatóság növelésének lehetséges irányait járja körül a Magyar Közgazdasági Társaság Beszélgetni kell! című interaktív, internet-televíziós vitafórum-sorozatának második adása 2009. október 29-én, csütörtökön délután 15 órától. A www.beszelgetnikell.hu internetes honlapon élőben, internet-televíziós technológiával sugárzott vitafórumba nem csak a beszélgetést a helyszínen figyelemmel követők kapcsolódhatnak be, a honlapon keresztül, az élő adás közben az internetezőknek is lehetőségük lesz kérdéseket feltenni.

Kiemelt projektek támogatása

Gazdaság - 2009-10-20
Kiemelt pályázatok támogatásáról is döntött októberi ülésén az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. Támogatást nyert a Debreceni Gyógyfürdő Kft „A Debreceni Aquaticum Strandfürdő minőségorientált fejlesztése” című kiemelt projektje. A beruházás teljes összege 2.6 milliárd forint, ehhez a Debreceni Gyógyfürdő Kft. 779 millió forintos támogatást igényel.

Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése

Gazdaság - 2009-10-20
Ülést tartott 2009. október 15.-én az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. Az ülésen megvitatták: a Regionális Operatív Program keretében a közoktatási intézmények fejlesztésére 2007-2008 akcióterv alapján több mint  23 milliárd forint pályázati támogatást ítéltek meg. Mivel a pályázati rendszer kerete igen tág volt, a pályázati kiírások iránt rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott.

SZÉCHENYI-KÁRTYA: hajdú-bihari eredmények

Gazdaság - 2009-10-20

A Széchenyi Kártya a mikro-, kis- és középvállalkozások részére kialakított, kedvezményes kamatozású, állami támogatásban részesített hitelkonstrukció.

Célja, hogy a pályájuk kezdetén lévő, de minimum egy éve működő, vagy már régóta tevékenykedő kisvállalkozások, egyéni vállalkozók egyszerűsített eljárással szabad felhasználású, likviditási problémákat kezelő hitelhez jussanak.

Biztonságos élelmezés a gazdasági válság idején?

Gazdaság - 2009-10-13

Globális és nemzeti lehetőségek az innovatív, biztonságos élelmiszeripar megteremtéséért

Árnyként követi az emberiség jólétét az élelmiszerhiány és az éhezés, melyet nemzeti és globális szervezetek közel három évtizede próbálnak eredménytelenül visszaszorítani. A világon ma már több mint egymilliárdan éheznek, de Magyarországon is közel háromszázezer főre tehető az éhezők száma.

Elektronikus kereskedelem az Európai Unióban és Magyarországon

Gazdaság - 2009-10-13
A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakmai rendezvényt szervez Elektronikus kereskedelem az Európai Unióban és Magyarországon címmel.  A rendezvény előadói bemutatják az elektronikus kereskedelem helyzetét az Európai Unióban és Magyarországon, a szabályozási hátterét, az elektronikus kereskedelmi rendszer kialakításának logikai sémáját, a kapcsolódó szolgáltatásokat, a megvalósítás pénzügyi lehetőségeit.

Újra lehet pályázni a magyar-román fejlesztésekre

Gazdaság - 2009-10-09

 A nagy érdeklődéssel fogadott első két pályázati felhívás után ismét pályázni lehet a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében. A határmenti szervezetek több mint 20 millió euró uniós támogatásra pályázhatnak az új pályázati felhívásban.

Közel 2 milliárdos adócsalás

Gazdaság - 2009-10-06

 1,8 milliárd forintos adócsalást derítettek fel, több évig tartó nyomozással a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatalának munkatársai. A két főszereplő 2001 és 2007 között több céget alapított, illetve alapíttatott. Ezek a vállalkozások csak részben végeztek gazdasági tevékenységet, részben pedig – bevételi forrásként – valótlan számlákat állítottak ki velük gazdasági kapcsolatban soha nem álló társaságok részére a számlaérték bizonyos százalékáért.

„Beszélgetni kell!” címmel közpolitikai vitafórum-sorozatot indít az interneten a Magyar Közgazdasági Társaság

Gazdaság - 2009-10-05
Beszélgetni kell! – ezzel a címmel egy tízrészes interaktív, internet-televíziós közpolitikai vitafórum-sorozatot indít 2009 októberében a Magyar Közgazdasági Társaság, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázati támogatásával. A www.beszelgetnikell.hu honlapon élőben sugárzott, interaktív vitafórumok olyan fontos témákat dolgoznak fel, mint a foglalkoztatás és a foglalkoztathatóság növelésének lehetséges irányai, a hazai közlekedési rendszerek fenntarthatósága, az energiafüggőség kérdésköre vagy éppen a szociális piacgazdaság jövője és határai.

Nádudvaron is csatornáznak

Gazdaság - 2009-10-01
Nádudvaron az elmúlt 8 évben két ütemben fejlesztették a csatornahálózatot, így jelenleg a település 65 százaléka rendelkezik szennyvízgyűjtő és elvezető rendszerrel. A Környezet és Energia Operatív Program keretében Nádudvar 68 millió forint uniós támogatást nyert a maradék terület megfelelő szennyvízkezeléséhez kapcsolódó beruházás előkészítéséhez.

A tavaly novemberinél már optimistábbak vagyunk

Gazdaság - 2009-09-30

Szeptemberben immár ötödik hónapja javult a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés eredményeit összegző mutató értéke már valamelyest meghaladja a tavaly novemberi értéket. Az üzleti szférán belül azonban augusztushoz képest csak a szolgáltató cégek lettek optimistábbak, igaz, ezek kiugró mértékben.

Kamarai rendezvény

Gazdaság - 2009-09-29
A rendezvényen a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. képviselői mutatják be az intézményeik által, jellemzően kereskedelmi bankok közvetítésével – európai uniós forrásokból – nyújtott hitel és készfizető kezességvállalási konstrukcióikat, melyek egyaránt elérhetőek a mikro-, kis- közép-, és nagyvállalkozások számára.

Itt a válság, hol a válság?         

Gazdaság - 2009-09-29

A nyár elején indult az a kutatási program, amely a gazdasági válság területi szempontú elemzését tűzte ki célul.

 A kutatást az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) végzi. Célja, hogy részletesen elemezzék a munkanélküliség és az elbocsátások területi különbségeinek időbeli változását.

Megkezdődik a Vásárhelyi-terv két újabb tározójának építése

Gazdaság - 2009-09-24
zabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter csütörtökön letette a Nagykunsági és a Hanyi-Tiszasülyi árapasztó tározók alapköveit, ezzel megkezdődik a Vásárhelyi-terv két újabb tározójának az építése a Közép-Tiszán. Egy rendkívüli árhullám esetén a két tározó összesen mintegy 350 millió köbméter – azaz hét Velencei-tónyi – vizet lesz képes befogadni.

A GKI előrejelzése 2009-2010-re

Gazdaság - 2009-09-23
A nyári adatok a világgazdaságban és Magyarországon is a korábbinál kevésbé rossz gazdasági helyzetre utalnak. A fejlett országokban a rengeteg közpénz felhasználásával nemcsak a pénzügyi rendszer összeomlását, s ennek nyomán egy tragikus méretű gazdasági-szociális katasztrófát sikerült elkerülni, de a II. negyedévi adatok már a válság mélypontja körüli helyzetet valószínűsítenek

A turizmus sikeréért

Gazdaság - 2009-09-23

 Az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület 2009. szeptember 17-én tisztújító közgyűlést tartott. Az Észak-alföldi régió termálturizmusának fejlődését segítő egyesület a 4 éves ciklus leteltét követően megválasztotta új tisztségviselőit.

VII. ENERGOexpo Nemzetközi Energetikai Szakkiállítás és Konferencia

Gazdaság - 2009-09-22

Az idén 7. alkalommal rendezi meg a V-Trade Kiállítások Kft. az ETE Hajdú-Bihar Megyei csoportja, a Magyar Szélenergia Társaság és a MTESZ együttműködésével az ENERGOexpo Nemzetközi Energetikai Szakkiállítást és Konferenciát 2009. szeptember 29 - október 1. között a Debreceni Kölcsey Konferencia Központ területén.

Reuters:   Nem túl bizakodó a Világbank

Gazdaság - 2009-09-22

Valószínűleg gyenge lesz az élénkülés a felzárkózó piacokon és a növekedés korlátozott marad, véli a Világbank egy vezető tisztségviselője.

ÉSZAK-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ 2009.

Gazdaság - 2009-09-21

Sajtótájékoztató keretében hirdették ki a 2009-es Innovációs díj pályázat feltételeit a kiíró szervezetek vezetői szeptember 21-én a HBKIK irodaházában. Az Észak-alföldi Innovációs díjra már lezárult innovációval – termék-, szolgáltatás-, technológiai vagy informatikai rendszerfejlesztéssel – lehet pályázni október 14-ig.

KSH-közlemény:  Nagyot zuhant a GDP

Gazdaság - 2009-09-11

A bruttó hazai termék (GDP) 2009. II. negyedévében - naptári hatás kiszűrésével - 7,4 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).