Helyi

Eredmények megjelenítése 2381-től 2400-ig 2529 találatból.

Díszdoktorok avatása

Helyi - 2006-11-10

Díszdoktorokat avattak csütörtökön a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódva 5 teológus, illetve lelkész kapta meg az elismerő címet.

Újabb szobor a DE OEC szoborparkjában

Helyi - 2006-11-07

Dr. Krompecher István (1905-1983) akadémikus egyetemi tanárra, az Anatómiai Intézet egykori igazgatójára emlékeztek tanítványai, tisztelői a DE OEC Anatómiai-, Szövet és Fejlődéstani Intézet előadótermében kedden délelőtt Az emlékülést követően került sor mellszobrának felavatására a DE OEC szoborparkjában.

Kistérségi képviselők a fejlesztési tanácsokban

Helyi - 2006-11-07

Az elmúlt héten Hajdú-Bihar megyében a megyei kistérségi fórum döntött arról, hogy kik képviseljék a kistérségeket a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanácsban, illetve az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsban.

25 millió kártalanítás, 5 év börtönért?

Helyi - 2006-11-07

Tizenöt, illetve tíz millió forint kártalanítást ajánlott fel perük második tárgyalásán az állam jogi képviselője Burka Ferencnek és fiának, akik több, mint öt évet töltöttek ártatlanul börtönben, egy 1999-ben, Újszentmargitán elkövetett emberölés miatt. Az alperes, az állam korábban vitatta a kereset jogalapját, ezúttal elismerte azt.

Tiba István lett a balmazújvárosi polgármester

Helyi - 2006-10-30

A jogosultak 64 százaléka vette ki részét a döntésből: a Fidesz jelöltje, Tiba István 301 szavazattal előzte meg a város korábbi vezetőjét, az SZDSZ-es Gál Istvánt. Az előbbi összesítve 3215, az utóbbi 2914 voksot kapott. 

Gázömlés történt Debrecen belvárosában

Helyi - 2006-10-29

Gázömlés történt vasárnap délelőtt Debrecen belvárosában - Kozma Imre, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese elmondta: a Záhony-Budapest vasútvonal mellett a csapókerti állomás közelében egy munkagép elszakította a gázcsövet.

Elégtelen

Helyi - 2006-10-27

Értékeljük dr. Kovács Zoltán kommunikációs tanácsnok úr gyors reagálását a nyilatkozatunkra, de azt elégtelennek tartjuk. Nem fogadjuk el, hogy minden felelősséget a sanyargató Gyurcsány-csomagra   hárítanak.

Teljesítjük választási ígéretünket, megvédjük az embereket a Gyurcsány-csomag brutális hatásaitól.

Helyi - 2006-10-27

A választási kampányban Debrecen vezetése ígéretet tett arra, hogy lehetőségeihez mérten megvédi a debrecenieket a Gyurcsány-csomag hatásaitól. E szerint járt el az október 26-i közgyűlésen is. Tekintettel arra, hogy Debrecen Magyarország szerves része, nem tudjuk teljesen kivonni magunkat a kormányzati elhibázott politikai lépéseinek hatása alól, de minden tőlünk telhetőt megteszünk a károk enyhítésére.

Kósa Lajos mondjon le!

Helyi - 2006-10-27

Kósa Lajos és a Fidesz hazugságokkal nyerte meg az önkormányzati választásokat Debrecenben. Becsapták a debrecenieket, ezért távozniuk kell! Kósa Lajos polgármester és a Fidesz azt ígérte az önkormányzati kampányban, hogy megvédi a debreceni polgárokat a hazugságokra épülő kormánypolitika következményeitől.

Válasz Oláh Lajos, az MSZP megyei elnökének nyilatkozatára

Helyi - 2006-10-27

Oláh Lajosnak, a hajdú-bihari szocialisták elnökének sajtóközleményét figyelmesen tanulmányozva arra a következtetésre kellett jutnom, hogy az elmúlt hetek-hónapok országos és megyei politikai történései nyilvánvalóan kimerítették, illetve megzavarták józan ítélőképességét.

Menetrend szerinti helyi tömegközlekedés: 15 százalékos emelés Debrecenben

Helyi - 2006-10-27

Egy lépcsőben, 15 százalékkal – november 1-jei kezdettel – emeli a tömegközlekedési menetjegyek árait a város – döntött így a debreceni képviselők testülete csütörtökön. A fájdalmas döntés egyik oka, hogy szeptember 1-jétől a menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás az általános, 20 százalékos adómérték alá tartozik

A frakcióvezető új funkciója

Helyi - 2006-10-27

Sásdi András,az  1998-2002 közötti önkormányzati ciklus FDIDESZ frakcióvezetője lett a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke, Nyíri László  ezentúl a vezérigazgatóként dolgozik – hozta meg sürgősséggel tárgyalt döntését a debreceni képviselő-testület. 

Idén is lesz karácsonyi díszkivilágítás  

Helyi - 2006-10-26

Ma kezdődik a karácsonyi díszkivilágítás szerelése Debrecen belvárosában. A sétálóutca (Piac utca) a Széchenyi utcától a Nagytemplomig mindkét oldalban díszkivilágítást kap, a villamospálya pedig a Nagytemplomtól egészen a nagyállomásig lesz feldíszítve.

RFID-világpremier a debreceni reptéren

Helyi - 2006-10-25

Jövő hónapban kezdődik a Debreceni repülőtéren a rádiófrekvenciás azonosításra alkalmas karszalag próbaidőszaka. Az eszközzel az utasok objektumon belüli mozgását lehet követni, s ha beválik, akkor a világ más légikikötőiben is bevezetik a főleg a gyanús személyek azonosítására alkalmas eszközt - írja a Világgazdaság.

’56-os emlékérmeket adtak át

Helyi - 2006-10-23

Átadták a debreceni önkormányzat kitüntetéseit az október 23-ai ünnepi közgyűlésen. Hatvani-, Csokonai- és Hajós Alfréd-díjjal jutalmazták a kiemelkedő személyiségeket

Ünnepség az egyetemen

Helyi - 2006-10-23

Az egyetem aulájában a Debreceni Egyetem szenátusának, Debrecen városa, valamint Hajdú-Bihar megye közgyűlésének együttes ülésén Nagy János rektor, Kósa Lajos polgármester és Rácz Róbert megyei közgyűlési elnök köszöntötték a jelenlévő népes hallgatóságot.  

Szocialista javaslat tanácsnokra

Helyi - 2006-10-20

Nem kötekedni, hanem együttműködni szeretnénk – fejtette ki a városi közgyűlés szocialista frakciójának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.  Bazsa György szerint mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy megszavazták az alpolgármesterek személyét, s illetményeiket, ráadásul a bizottsági helyek elosztásában is kompromisszum készségüket fejezték ki.

Egyházi avatás és emlékezés

Helyi - 2006-10-20

Lelkészt szentelő istentiszteletet tartottak október 19-én a Nagytemplomban, ahol 13 fiatalt avattak lelkésszé. Ezt követően II. János Pál 1991-es magyarországi, illetve debreceni látogatására emlékezve megkoszorúzták a gályarabok emlékszobrát.

A távhőszolgáltatás energiaforrása nem  csak a gáz

Helyi - 2006-10-16

Távhőszolgáltatási konferenciát és kiállítást rendeznek október 16-18.  között a Kölcsey Központban. Az eseményen lehetősége van minden távhőszolgáltató vállalatnak megismertetni fogyasztóival szolgáltatásait és kiállíthatják termékeiket.

Debrecen repterén a terroristaszűrő rendszer

Helyi - 2006-10-13

A University College London (UCL) nevű brit egyetem új kutatási központot hozott létre a terrorizmus megelőzésére szolgáló műszaki eszközök fejlesztésére. A Biztonsági és Bűnügyi Tudományos Központ első találmánya az Optag nevű elektronikus utasazonosító és -követő rendszer, amelyet először Magyarországon próbálnak ki.