A Debreceni Egyetem valamint a város tulajdonában 1966 óta lévő Egyetemi Templom a keddi nappal visszakerült a Tiszántúli Református Egyházkerület tulajdonába. Nagy János a Debreceni Egyetem rektora, valamint Bölcskei Gusztáv a Magyarországi Református egyház zsinatának lelkészi elnöke aláírásával hitelesítette az átadást.
A Gyurcsány-kormány távozását sürgette Pósán László országgyűlési képviselő, a Fidesz debreceni elnöke keddi sajtótájékoztatóján. A jelenlegi kormány és a kormánykoalíció négy éve folyamatosan törvény- és alkotmánysértések sokaságát követi el, s ez politikailag, erkölcsileg és jogilag kormányzásra alkalmatlanná teszi - jelentette ki az ellenzéki politikus.
A megyei közgyűlés létszáma : 40 fő ebből
- 16 fő a 10 000 - nél több lakosú települések szavazatai alapján,
- 24 fő a 10 000 és annál kevesebb lakosú települések szavazatai alapján kap mandátumot
Számos településen nem kapott bizalmat a korábbi polgármester. Sokhelyütt igen szoros volt a küzdelem. Az MSZP-SZDSZ koalíció jelöltje vesztett, a FIDESZ jelöltje nyert Hajdúböszörményben, Püspökladányban, és Biharkeresztesen.
Megismételte négy évvel ezelőtti győzelmét a FIDESZ Debrecenben, mert valamennyi egyéni körzetben győztek a párt jelöltjei. A képviselőtestület -nem végleges-összetétele az alábbi:
Kilencvennyolc százalékos feldolgozottság mellett Kósa Lajos, Debrecen korábbi fideszes polgármestere vezet, ezzel gyakorlatilag - nem hivatalosan - győztesnek tekinthető. (51430 szavazat)
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2005 májusában kezdte meg tanácsadója, a Qualimed-IL Minőségügyi és Vezetési Tanácsadó Kft. segítségével az ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszer kialakítását. A fenti szabvány szerinti tanúsító auditra 2006. július 4-én került sor.
Gyurcsány Ferencnek ki kell tartania, az SZDSZ ebben támogatja a miniszterelnököt - jelentette ki Kuncze Gábor Debrecenben. A Liberális esték keretében tartott fórumon SZDSZ elnöke arról beszélt, hogy a konvergenciaprogramot nem szabad az EU-ra fogni, a költségvetés egyensúlyát magunk miatt kell megteremteni.
Gusztos Péter országgyűlési képviselő és Kovács László polgármesterjelölt közös sajtótájékoztatójának elején Kovács László arról beszélt, hogy az általános- és középiskolák működési feltételei sokat romlottak az elmúlt években, Debrecenben. Ez részben a látványépítkezéseknek, illetve ezek működési-költség gerjesztő hatásának tudható be.
Összetartásra, mértéktartásra és kitartásra buzdította mintegy ezer fős hallgatóságát vasárnap este a debreceni Kossuth téren Tőkés László királyhágó-melléki református püspök. A kormány és a kormányfő lemondását követelő, nemzetiszínű zászlókat lengető tömeg előtt Tőkés László örömmel jelentette ki, hogy az egyházak egységesen foglaltak állást a hazugsággal szemben.
4 milliárd forintos beruházással, 4 csillagos szállodát épít a Divinus Alapkezelő Zrt Debrecenben, az egykori TOT üdülő helyén. Az alapkőletételen megtudtuk: a szálloda szolgáltatásai valójában az 5 csillagos minősítést is elérik, csak a szobák alapterülete kisebb. A kivitelező a nyíregyházi székhelyű Aktuál Bau Kft.
Az Amerikai Kuckó (American Corner) a Debreceni Polgármesteri Hivatal, a Debreceni Egyetem és az Egyesült Államok Nagykövetségének együttműködése által jött létre. Az Amerikai Kuckó friss és megbízható információt nyújt az Egyesült Államokról, könyvtára, Internet hozzáférési lehetősége és a város lakosságának szóló helyi programjai révén.
Több százan vettek részt a szombaton megrendezett Nyírerdő családi napon: még az időjárás is kegyeibe fogadta a kikapcsolódni vágyó erdészeket és családtagjaikat, hiszen kellemes meleg várta a – Debrecen közelében levő – hármashegyi pihenőcentrumba érkezőket.
Az önkormányzat szeptember 14-i ülésén tárgyalta azt az előterjesztést, amely a hajdúsági megyeszékhely fejlesztési céljait rögzíti. Az előterjesztést, rendkívüli fontosságára tekintettel, teljes terjedelmében közöljük.
Ezzel a kezdeményezéssel elsősorban a környék közlekedésbiztonsági problémájának a megoldatlanságára kívánjuk felhívni a figyelmet, másodsorban pedig emlékeztetni szeretnék Kósa Lajos polgármester urat és Pajna Zoltán alpolgármester urat - jelenleg a környék önkormányzati képviselőjét -, hogy tartsák be a 2005. augusztus 17-i sajtótájékoztatójukon tett ígéretüket.
Negyedmilliárd forintos állami támogatásból megújultak a Kenézy Gyula Kórház szülészeti–nőgyógyászati osztályának műtői. Az új műtőket ünnepélyes keretek között Molnár Lajos egészségügyi miniszter adta át szombat délelőtt, aki hangsúlyozta: az egészségügyi reformmal 60 év hamis illúziójának, az ingyenesség és a biztonság hamis látszatának szétrombolása kezdődött meg.
Meglehetősen érdekesnek tartjuk, hogy egy ártalmatlan lakossági kezdeményezés ilyen mértékben felkeltette a rendőrség figyelmét. S természetesen nem feltételezzük, hogy ennek hátterében azok az érintett városi vezetők - Kósa Lajos polgármester úr és Pajna Zoltán alpolgármester úr - állnának, akiktől adófizető és választópolgárként a korábban tett ígéreteik betartását próbáljuk meg számon kérni.
Háromszorosára bővült a Debreceni Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi épülete, amely már a Schengeni Egyezményben rögzített követelményeknek is megfelel. A 800 millió forintba került új épületet Kósa Lajos polgármester adta át.
Helyreállítani és korszerűsíteni kell, majd 20 évig üzemeltetni szabad Székelyudvarhelyen a víziközműveket, mert közbeszerzési eljárás keretében nyert jogot erre az Aqua Nova Hargita Kft. és a Debreceni Vízmű Zrt. által létrehozott konzorcium.
Sajnálattal tapasztaljuk, hogy ígéreteik megvalósítására Debrecen vezetőinek az eltelt egy esztendő nem volt elegendő, s úgy tűnik, mintha a város felelős vezetői számára az általuk tett ígéretek betartása egyáltalán nem lenne fontos.